Hétvégi tüntiverseny – győztes a bazdmegJuhász


Vasárnap három rendezvény is joggal pályázhatott az év legcikibb tüntetése címre. Egymás után szép sorrendben kezdődött Gyurcsány, a Juhász Péter féle szégyelldmagad, majd végül a CÖF megmozdulása. Minden csoport belepakolt apait-anyait, az előadók vért és könnyeket ígértek, láng tört elő a torkukból, és az égre égették a maguk igazát. Tulajdonképpen jó is, hogy egy napra rakták mindet, könnyebb összehasonlítani a teljesítményt, és egy napunk ment rá a tüntetésturizmusra, nem az egész őszünk, mint a tavalyi Nagy Megőrülés idején.

 

DK – FERENC, AKINÉL NEM PUSZTÁN AZ ÉRTELEM, HANEM AZ ALANY ÉS AZ ÁLLÍTMÁNY SEM STIMMELT

Gyuriferi vitathatatlanul ráérzett erre a keresztény izére. Hogy ez egy olyan izé, amiről nem tudja mi, de akik tudják, azoknál beüt. A megjelent fogatlan, többnyire ex-munkásőrökből álló funklub előtt most is valami olyat mondott, hogy “nem lehet a keresztény Európát, keresztény Magyarországot hirdetni, és közben lepaktálni az Antikrisztussal”. Azért ilyenkor mégiscsak örül az emberfia, hogy a Ferenc végül nem lépett vallási pályára, mert a Vidám Vasárnapból fanatikus világvége-szektát kreált volna percek alatt.

De a beszéd csúcspontja vitathatatlanul nem a keresztényezős maszlag, hanem az úgynevezett,  szinte már kötelező zsé-kártya kijátszása volt. A kulcsmondat így hangzott el szó szerint:

Raul Wallenberg megmentette zsidók százait és ezreit, és ezért az életével fizetett. Nem lehet egyik nap Wallenberget ünnepelni, a másikon pedig félve leülni a villamoson, hátha korábban ott egy betegséget hordozó menekült ücsörgött.” 

Most azt tegyük félre, hogy egyre kórosabb elmeállapotra utal ez az állandó próbálkozás, hogy mindenbe beleerőltessenek egy kis nácizmust. Ezért többször szót emeltek már a zsidó szervezetek, legutóbb éppen a Slomóék szóltak be Faymannak, hogy vegye észre és húzza meg inkább magát. Ami igazán fontos, hogy Feri nemcsak erőlködik, de tulajdonképpen azt sem tudja mit beszél. Merthogy most akkor a Wallenberg nemcsak embermentő volt, de még le is mert ülni a beteg zsidók helyére a villamoson, vagy hogyan is van ez Ferenc? Nyilván örülnek ennek a teljes képzavarnak a magyarországi zsidók, valamint, hogy otthonaikból összegyűjtésüket és deportálásukat valaki az arab népvándorláshoz hasonlítja.

Megérte Ferenc. Annyi érzékenység nem szorult beléd, mint egy vascsőbe.

Amit viszont tanulságos volt saját szemmel látni, hogy Gyuriferi beszéde alatt a legfanatikusabb rajongók is olyan lendülettel kezdtek el átszivárogni az előzetesen legalább valami minimális értelmet és célt felmutatni kívánó Juhász Peti Együtt-menetelésre, mint ahogy szürkületkor Röszkéről szökdösnek ki a farszi és urdu anyanyelvű szírek a regisztráció elől. A Demokratikus Koalíció elnöke továbbra is abban a hitben él, hogy személyében idéződnek meg a kiegyezés kori magyar országgyűlés retorikai csúcsteljesítményei, csak hát nála ehhez hiányzik a műveltség, a koherens világkép és legfőképpen az önkontroll.

 

JUHÁSZ MOST SZÉGYELLDMAGAD MOZGALMAT ALAPÍTOTT

Ezt nyilván sokat hallotta kiskorában, amikor még csak Petike volt a Juhász, azért is gondolta, hogy jó felütés egy rendezvénynek. Így lett Szégyelld magad, Orbán! a hívószó a legígéretesebb kezdés a tüntiversenyben. Juhász jó belecsapott a lecsóba a Kossuth téri rendezvényen, a rövid kulturális felszopás és megélhetési kisebbségpolitikai érzékenyítés után neki is állt felosztani Magyarisztánt aszerint, hogy vannak a könnyezők, akik a jók, vannak a többiek, és van az Orbán Viktor, aki szégyellje magát. Aztán jött egy kis stationozás, szegénygyerekezés, meg oktatásozás, de mindez csak bevezető volt a kulcsmondat előtt, miszerint „BASZÓDJÁL MEG KDNP AZ ERKÖLCSTANODDAL EGYÜTT!”

Ez a mondat annyira jól ment a Péternek, hogy biztos gyakorolta otthon a Parlament-mintás tapéta előtt.

A két-három ezer ember ezt a teljesítményt is ment megtapsolni valójában, nem okozott csalódást. De fontos megemlíteni, Juhász Péter volt az első, aki hangosan bazmegolt az Országház előtt. A Parlamenten belül ezt a rekordot páran ellőtték, Péter azonban még így is bekerülhet ezzel a kitűnő teljesítményével a rekordok könyvébe. Mással nem nagyon, hiába biztató, hogy a buta osztrákoknál egy taxisofőr kancellár lehetett pártvonalon, ez Magyarországon, egy drogfutárnak nem fog menni…

Hétvégi rangsorunk idáig a várakozásnak megfelelően alakult, habár az elején Petike majdnem elcsúszott a technikai banánhéjon, egészen az Akadémiáig néma csendben vonult a tömeg, mert nem volt köztük egy sem, aki lefordította volna neki az ON és az OFF szavakat a hangosbeszélőjén. Aztán valószínűleg egy akadémikus sietett a segítségére és rövid nyelvtanóra után már boldogan ordítozva vonultak tovább.

 

CÖF – SEGGNYALÁSBÓL HIBÁTLAN

Sajnálom, ha ez másokat megrettent, de én sokkal hevesebben reagálok a jobboldal hülyéire, azok ugyanis az én értékrendemet járatják le. A konzervatív oldal már jóelőre foghatta a fejét, mit fog összetrollkodni Bayerzsolti, és reménykedtek, hogy most nem kerül elő az orgoványi erdő, mert akkor hetekig tolhatják megint a nemisúgyvoltnemisaztmondta vonalat.

A CÖF konkrétan képes túltolni azt a libnyaf sztereotípiát, hogy egyes jobboldaliak már szinte vallásos imádattal övezik Orbán Viktort. Csizmadia László lassan levegőt venni sem hajlandó előbújni a miniszterelnöki hátsóból. Eleve a felütés, hogy a Magyar Narancs meggyalázta, ismétlem MEG-GYA-LÁZ-TA a Viktort azzal a bajuszos plakáttal.

Nos, először is a Viktor elég nagy gyerek már, meg tudja védeni magát. Másodsorban az elmúlt idők kritikai hullámai után elég furcsa, hogy pont a Narancs veri ki a biztosítékot.

Az, hogy a Szily verette a balhét, az még nem jelenti azt, hogy valóban számít is az valamit. Ez tipikusan az a helyzet, amiben a zsidó egyházaknak kellene felszólalni legelőbb meg a liberális értelmiségnek, hogy azért ez picit túlzás. Ja, hogy a MagyarNarancs a libeálir értelmiség. Ennyit róluk. Ja, hogy a CÖF meg kivonul bevédeni az Orbánt? A Magyar Narancs ellenében? Trollolo…

De legalább ők is ráéreztek, hogy összességében ez kevés lesz, így hamarjában átalakultak egy amolyan Pediga-féle mozgalommá és meghirdették a nulla darab bevándorló menetét.

 

EREDMÉNYHÍRDETÉS

Juhász Bazmeg Péter lett az első helyezett, ha nem is a mondanivalójával, akkor azzal, hogy legalább bazdmegolt egyet. A VHK óta ezt mindig magasra pontozzuk. Mert az, hogy ebben az országban minden szar, de a legszarabb Orbán Viktor maga, az meglehetősen unalmas 2015-ben.  Ha valaki erre kíváncsi, akkor leugrik a sarki hörpintőbe az előadásra. A második szoros versenyben Gyurcsány Ferenc, aki kellemetlen képzavarával feladta a leckét még saját médiahátországának is. Így szorult a harmadik helyre a CÖF, a demagóg, de felesleges és értelmetlen seggnyalással indított és késve  migrációellenesbe váltott polgári délutánnal.

Szívből gratulálunk az eredményekhez.


  Miért Rigó

2 hozzászólás

  1. Kedves cikkíró! Jó volt olvasni a cikket,aminek
    Igazsàg tartalma van.
    Bazmeg pêter és az elmebajos böszme nagyon
    is értenek valamihez! Alâ a kormånynak,de min
    denåron,tüntetéssel,hazugsâggal,kifelē való
    valótlan tàjêkoztatâssal!
    Csak ezzel tudjàk elêrni,hogy beszéljenek róluk ,
    és némileg a felszinen maradjanak.

  2. Kedves cikkíró! Jó volt olvasni a cikket,aminek
    Igazsàg tartalma van.
    Bazmeg pêter és az elmebajos böszme nagyon
    is értenek valamihez! Alâ a kormånynak,de min
    denåron,tüntetéssel,hazugsâggal,kifelē való
    valótlan tàjêkoztatâssal!
    Csak ezzel tudjàk elêrni,hogy beszéljenek róluk ,
    és némileg a felszinen maradjanak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük