Eközben a fejlett nyugaton

Gréta

Gréta kislány kora óta élénken érdeklődött a csillagok iránt, esténként megbabonázva várta, mikor kel fel a Hold, tudta több csillagkép nevét, meg tudta mutatni az Esthajnalcsillagot is. Egészen különös extázis lett rajta úrrá, amikor először megtudta, illetve fel tudta fogni, hogy ő is egy bolygó lakója, a Földé, amely hihetetlen sebességgel száguld Nap körüli pályáján. Felelős szülőként úgy gondoltuk, nem …

Több »

Bábel

És akkor végtére mind az egész Európának egy nyelve és egyféle beszéde vala. Egyféleképpen beszélének mindenről, hasonlóképp egyféleképpen nem beszélének minden másról. Egyféle vala a WC-jük, és egyféle vala az ő Iphone-juk is, és egyféle a pénzük. És nem különbözének többé az ő atyafiaik az ő atyalányaiktól. És nem valának többé szőkék, és barnák, és vörösek, és nem valának többé …

Több »

A transzromán – Riportrészlet

A nap is lassan nyugovóra tér, megkönnyebbül a vidék a tikkasztó verőfény után, az emberek csoportokba verődve beszélgetnek, pakolnak, interjúalanyommal tőlük távolabb húztuk a székeket, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni, de mindenekelőtt iszunk valami hideget. Bár a történet úgy tűnik itt, Spanyolország tengerpartjához közel, Gandiában ért véget, időben jóval korábbra kell visszanyúlnunk, hogy megértsük igazi jelentőségét… Kezdjük tehát 2018-tól felgombolyítani az …

Több »

Botrány botrány hátán, avagy így emelkedett fel az unió lerombolására is tökéletesen alkalmas von der Leyen

Azt gondolhatnánk, hogy az Európai Unió csúcsára sikerekben gazdag politikusi karrieren keresztül vezet az út. Ha azonban áttekintjük ezt a díszes társaságot, sok olyan embert találhatunk, akinek jelenléte a hatalom legfelső csúcsain maga a rejtély. Ursula von der Leyen valószínűleg Merkelhez fűződő kapcsolatának köszönheti a karrierjét, ami tulajdonképpen arra a szomorú felismerésre kárhoztatta szerzőnket, hogy a női politikusok semmiben sem …

Több »