Eközben a fejlett nyugaton

Botrány botrány hátán, avagy így emelkedett fel az unió lerombolására is tökéletesen alkalmas von der Leyen

Azt gondolhatnánk, hogy az Európai Unió csúcsára sikerekben gazdag politikusi karrieren keresztül vezet az út. Ha azonban áttekintjük ezt a díszes társaságot, sok olyan embert találhatunk, akinek jelenléte a hatalom legfelső csúcsain maga a rejtély. Ursula von der Leyen valószínűleg Merkelhez fűződő kapcsolatának köszönheti a karrierjét, ami tulajdonképpen arra a szomorú felismerésre kárhoztatta szerzőnket, hogy a női politikusok semmiben sem …

Több »

A demokráciához nem elnök kell, hanem fake és ellensúly

Döbbenetes dolgok történnek a világban! Egyes fasiszták a szemünk láttára megkérdőjelezik az amerikai választások tisztaságát. Skandallum! Ez csakis azért fordulhat elő, mert magukból indulnak ki. Pedig jól tudjuk, hogy a „választási csalás” kizárólag a Lajtától keletre létezik, Amerikában teljesen ismeretlen. Kétségbe vonják, hogy az USA választási rendszere demokratikus és tiszta. Hát nooormális?? Hiszen a demokratikus szó definíció szerint azt jelenti, …

Több »

A menetrend

Amint az időjárást is meg tudjuk jósolni az égre felnézve, ugyanúgy, egy kis rutinnal, a politikát is előre tudjuk jelezni, ha van egy kis emlékezőtehetségünk. Amint egy zivatar kialakulása is megérthető, modellezhető és kiszámolható, ugyanúgy egy forradalomé is. Sőt sokkal egyszerűbb, lévén hogy ezt, a zivatarral ellentétben, emberek csinálják, és még csak nem is túl komplikált modellek alapján. Lássuk tehát …

Több »

Az európai jogállamiságról – Legyen ideológiai bunkósbotból valódi atomfegyver

Hatalmas, szűnni nem akaró csodálkozást váltott ki az örökké haladó táborból, amikor Doktorminiszterelnök egykedvűen kinyilvánította, hogy amelyik ország nem tartja be a jogállamisági előírásokat, annak mennie kell az Európai Unióból. Viccelt? Trollkodott? Ugyan! Csak annyit akar, hogy legyen tétje a kimondott szavaknak, és pont e tét miatt belpolitikai hatalomszerzésre, vagy az új tagállamok pénzügyi kifosztására, eszközként, ne lehessen felhasználni. Kevés …

Több »