Észérvek a Laposföld-elmélet mellett


A harmadik kétharmad után ideje beteljesítenünk Doktor Miniszterelnök Úr békemenetes ígéretét, és beváltanunk az Elégtételt. A jogi és politikai aspektus mellett ma leginkább az erkölcsire fogunk koncentrálni. Bizony, a tudományos élet kerül géppuskavégre.

Hallottatok már róla, hogy a Föld esetleg mégsem olyan kis kedves forgási ellipszoid, mint amelynek a mindentudó tudomány gyerekkorotok óta próbálja a fejetekbe sulykolni? Nos, bizony vannak köztünk olyan agresszív, tudományhívő, liberális elemek, akik ezt a nyilvánvaló tényt az április választás végeredményénél is nehezebben viselik. Prüszkölnek, dühöngenek, magyaroznak, és úgy általában is sistereg az összedohányzott klaviatúrájuk, ha a Föld lelapulásának legapróbb jelét találják az internet szabad sarkaiban.

Nem szabad elfelejtenünk, mit tettek ők az elmúlt négy évben.

Meg az azelőtt elmúlt négy évben, hogy az azelőtt elmúlt nyolc évet, vagy a kicsit előbb eltelt negyvenet már meg se említsük. Fenyegettek, ajvékoltak, gáboremőkéztek, majd április nyolcadikán este végre megérkeztek arccal a betonba.

Ilyenkor ideig-óriáig mégse olyan mindentudóak, mint addig. Bekussolnak, hogy aztán néhány hét múltán újult erővel folytassák ugyanott. Provokálásuk, pukkasztásuk büszke kötelességünk, ha Miniszterelnök Úr őszinte híveinek valljuk magunkat. Lássuk, hogyan lehetséges ez a Szent Tudományuk megkérdőjelezésével!

  • Ha liberálisok vannak a közelben, sose felejtsd el használni Orbán Viktor tudományos fokozatát, lehetőleg nagy D nagy M nagy Ú formájában, a várt hatás nem fog elmaradni, ígérjük!
  • Emlékeztesd őket a mindentudó tudományuk apróbb baklövéseire. Az ólmozott benzin nem is káros az egészségre, ahogy a dohányzás sem! A gyerekek nem éreznek fájdalmat, ezért felesleges őket elaltatni. A fajok tudományosan alá-fölérendeltségi viszonyban állnak egymással. Nincsenek is nemek, illetve legalább 72-t különböztetünk meg közülük!
  • Emlékeznek vajon, hogy a nácik és kommunisták is igyekeztek maguknak saját, mindentudó és megkérdőjelezhetetlen tudományt kreálni? Ha nem, akkor te felhívhatod rá a figyelmüket.
  • Haladóbb verzióban esetleg olvass fel nekik egykori tudományos értekezéseikből. Ha szerencséd van, akkor nagyon régóta okosok már, és vaskos köteteik vannak az ötvenes évek tudományos életéből is (Heller Ágens). Fiatalabb példányok esetében se keseredj el, mert könnyedén találhatsz néhány maoista pamfletet tőlük a hetvenes-nyolcvanas évekből.
  • Szintén emlékeztesd ezt a sok, tudományosan felfújt hólyagot arra, miként szivatják szét őket nyolcadik éve a zseniálisabbnál zseniálisabb ötletekkel felvértezett középfokú végzettséggel rendelkező fideszes autószerelők!
  • Végül közöld velük, hogy nem is az a lényeg, hogy Lapos-e (egyébként igen, Lapos!), hanem, hogy miért és kiknek baj, ha Lapos! 😉

Néhány közismert körzős-baglyos, aki tőből tépi majd ki a buján kunkorodó szőrzetét, ha laposföld-hívésen kap téged!

  • Vágó István
  • Kéri László
  • Karafiáth Orsolya
  • Mérő László
  • Jótündér az Örülünk Vicentről
  • MTA

  Kurtz ezredes

10 hozzászólás

  1. ….. április nyolcadikán este végre megérkeztek arccal a betonba. – már csak ezért a mondatért érdemes volt elolvasni

  2. A tudományos orbánizmus korunk leghaladóbb világnézete, ami a legmagasabb szinten cáfolja a nemzetközi liberálfasizmus dogmáit és összeesküvéseit.

  3. bubuka_visszater

    azert az egy mondatert igen, de a tobbiert nem..
    A baloldal pont azert van ott ahol mert kb. 50 eve harcolnak a valosag ellen. Hol posztmodernizmussal, hol direkt tudomanytagadassal (nemek csupan szocialis konstrukciok), csak a valosaggal ne kelljen foglalkozniok – mert az most valahogy megsem baloldali mufaj.
    Ahogy Ann Rand mondotta volt: a valosagot lehet ignoralni, de a kovetkezmenyeket nem… A jobboldalnak se kene visszamaszni erre a fara

  4. stokk endre

    A max amit a balliberálisoktól elvárhatunk: festékpatron falrafingása, mint performansz. Színesítésként most a Jobbik ajánlkozik a fal helyett.

  5. Mindegyikért érdemes volt, de leginkább ezért: Szintén emlékeztesd ezt a sok, tudományosan felfújt hólyagot arra, miként szivatják szét őket nyolcadik éve a zseniálisabbnál zseniálisabb ötletekkel felvértezett középfokú végzettséggel rendelkező fideszes autószerelők!

  6. Tergorbuletszamitas olcson

    Ha a fold lapos lenne a macsakak mar regen mindent levertek volna szoval tuti nem az

  7. Bene Sándor

    A föld márpedig lapos, mert különben a vízmérték görbe lenne.

  8. Bene Sándor

    A föld igenis lapos, mert különben a vízmérték ívelt lenne.

  9. A Föld lapos, mert különben a cipő talpakat is ívesre terveznék.
    Sőt, mi is görbe háttal születnénk, hogy tudjuk kényelmesen hanyatt feküdni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük