Egy liberális sosem vonulna kolostorba, de a menekülteket mégis oda küldené


Némi visszafogottságra és átgondoltságra intenénk azokat a felhevült lelkületű liberális gondolkodókat, akik már a kolostorok megnyitását is szorgalmazzák a bevándorlók előtt. Afölött még könnyen szemet hunyhatunk, hogy a keresztényi erkölcsösség tubákját dörgölik az orrunk alá, hagy prüszköljön a szerintük álszent polgárság. Az is megszokott, hogy hite és meggyőződése miatt rendszeresen a sor végére küldik a keresztényeket a véleményformálás szabadságának jegyében. Node, a liberális értékrendben jól kialakult és megfogalmazott funkciója van például a kolostor intézményének is. Nem kellene szakítani ezekkel a kitűnő érvalapot szolgáltató berögződésekkel.

Miért Rigó

Mert mégis mire számítanak, mi fog történni a bevándorlókkal a kolostorban? Újra kellene nézni/olvasni a Rózsa nevét, hogy az ott uralkodó állapotok felidéződjenek. A hivatalos liberális mainstream, amely minden egyes alkalmat megragad, ha bármely keresztényt a vallása miatt megalázhat, eddig rendre úgy definiálta a kolostorokat, mint ahol pedofil papok egymással és fiatal fiúkkal foglalatoskodnak. Ennyire szorult már a helyzet, hogy ebbe az erkölcsi fertőbe száműznék az ártatlan lelkű muzulmán bevándorlókat? Nyissuk meg a kolostorokat? Örüljenek a liberálisok, hogy a sok gonosz csuhás be van oda zárva, még a végén elárasztanák az utcákat, aztán meg a játszótereket!

A kolostorban különben is minden csak sértené a bevándorlókat. Milyen vallás az olyan, amely gyakorlatába beilleszti a borivást? Meghogy egy alkoholos ital Isten vérévé válik? Aztán ott az a sok szobor, meg festmény. Mindegyiknek arca van!

Inkább a menekülttábor, mint ez a gyalázat.

Szóval jó lenne gondolkodnia a liberális elitnek, mielőtt éppen a kolostorok megnyitását követelik. Az még hagyján, hogy egy általuk olyannyira gyűlölt valláson számon kérik a saját erkölcsiségét, amelyet különben rendszeresen kétségbe vonnak és megkérdőjeleznek a “szent racionalitás oltárán”, de hogy a legszerencsétlenebb és legelesettebb embereket mindjárt a dekadens és perverz mákonygyáros csuhások poklába küldenék, az igazán nem szép.

Egy liberális, ha van benne tartás, nem vonulna menekültként kolostorba.


  Miért Rigó

2 hozzászólás

  1. Miērt Rigó! Teljesen egyetêrtek veled! Åmbâr a
    libsikēket ētlen,szomjan bezàratnâm a kolos
    torba. Szadista nem vagyok,de megtennêm!

  2. Miērt Rigó! Teljesen egyetêrtek veled! Åmbâr a
    libsikēket ētlen,szomjan bezàratnâm a kolos
    torba. Szadista nem vagyok,de megtennêm!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük