222 Jürgen dörzsöli a tenyerét


Ki ne emlékezne az uniós csatlakozási kampányra, amelyben azzal kábították a magyari polgárt, bizony ő is nyithat Bécsben cukrászdát, ha bejön ide Európa és vele együtt a jóvilág. Ki tudja, hány honfitársunk fejében motoszkál azóta is a gondolat. És ha most azt mondanám, ehhez igen kedvezményes, mindössze pár százalék kamatozású állami hitelt is biztosít az osztrák állam?

Igen, ez a tudományos-fantasztikus fantazmagóriák terepe, ahol a hitel mellé királylány és vele egy kisebb királyság is jár. Az viszont rögvalóság, a csatlakozás fejében fölszabadítandó magyari földvagyon – a kormány minden előzetes ígéretével szemben – már külföldiek számára is elérhető. Számszerűen 222 darab földműves Jürgen dörzsöli most a tenyerét. És hogy a kedvük még napfényesebb legyen, az agrárkamara elnöke, mellesleg fideszes parlamenti képviselő azt is tudatta, igazságtalanság volna nemzetiségi alapon kizárni valakit a hitelprogramból.

Jürgenék tehát önerő nélkül, magyar állami hitelből vásárolhatnak magyar állami földet. Állítólag uniós nyomásra.

Most sajnálhatják a sukoróihoz hasonló telekspekulánsok, hogy nem várták ki a Fidesz földrendezését. Még hitelt is kaphattak volna az állami almásra, amit aztán velencei luxustelekre cserélhettek volna. Bár az egyazegyben csere most is necces volna, de mindenre lehet találni egy aprócska uniós nyomást. Vagyis innentől mi a garancia, ha az Unió leszól, nem kullognak el a magyari képviselők fej leszegve, a magyari érdekekkel a hónuk alatt, hogy aztán egy lényegtelen, de annál szerencsétlenebb ügyben jöjjenek vissza izmozni Brüsszellel csakazértis alapon.

222 külföldi magyari földre licitál. 222 bécsi cukrászdát kell ahhoz magyari cukrásznak birtokolnia, hogy helyreálljon az egyensúly az Erőben. Abban ugyanis biztosak vagyunk, hogy nemhogy 222, de egy magyar gazda sem vásárolhatna az osztrákok földjéből. Akkor sem, ha ott él. Mert tiroli népdalokból és pinceismeretből vizsgáztatnák előtte. És ez így van rendjén. Ami meg legszomorúbb, még az osztrákok is felfogták.


  Miért Rigó

3 hozzászólás

  1. Kinek van erre a bukott blogra pénze?Szégyen minden magyarra nézve ez az illibsi agyhalált lábon hordó élősdi banda.

  2. Moderálás is van itten,netán aranyszájübayerzsóti miatt?

  3. Toportyàn! Bukott a ti ,baloldali blogotok,de nem ez a blog!Mêgis
    idetêvedtél? Unod a mindent befeketítő ballibsi blogokat.
    Inkâbb a cikket olvastad volna el,tanulhattâl volna,hogy,milyen
    egy vêrbeli bloggertől,szakitól írt cikk! Mert te ugysem låtsz ilyen
    minősêget,csak,ha ide têvedsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük