Szél Bernadett naiv, ha azt hiszi, megússza a börtönnel


Szél Bernadett attól retteg, ha marad az Orbán-kormány, börtönbe fogják zárni, mivel ellenzéki politikus. Sajnos rossz hírt kell közölnünk, még ennél is sokkal durvább dolgok fognak következni. A tényfeltáró újságírás mesterétől, Földes Andrástól szereztük meg a titkos felvételeket a Fidesz büntetőtáboráról, ahol máris megannyian raboskodnak Orbán Viktor egykori ellenfelei közül. A szabad levegőtől elválasztó kerítésen pedig még egy földikutya sem juthat át.

Szintet lépett a politikai rettegésben Szél Bernadett, miniszterelnök-jelölt, akivel az Index készített kampány-interjút nemrégiben. A minden szakmaiságot nélkülöző irányított kérdésben az Index arról érdeklődik, Szél Bernadett személy szerint „milyen fideszes elégtételtől tart”. Erre Szél Bernadett rögtön rávágta.

Akár börtön. Hogy Orbán Viktor börtönbe zár, mert kitalálja, hogy amerikai kém vagyok például. Bármi megtörténhet, hiszen nincs jogállam. Emlékezzünk, az ellenzéki pártokat mondvacsinált okokból kezdte végigbüntetni az Állami Számvevőszék, ami anyagilag lehetetlenít el pártokat.

Szél Bernadett azonban még csak a közelében sem járt a Fidesz külön bejáratú purgatóriumának válogatott kínzásaihoz, a Tutiblog ugyanis hiteles forrásból tudja, hogy Orbán Viktor nem fogja börtönbe zárni Szél Bernadettet.

Orbán Viktor ugyanis gyíkká fogja változtatni Szél Bernadettet, és egy terráriumban fogja tartani.

Mégpedig Nyíregyházán. A Fidesz vadasparknak álcázott Büntetőtáborában. Portálunk az alábbiakban közöl néhány kiszivárgott fotót is, amit Földes András bocsátott rendelkezésünkre.

A titkos felvételen a fókává változtatott Werner Faymann látható, aki egy halért cserébe átugrik egy karikán.

Az egykori szociáldemokrata osztrák kancellár állítólag sokat sír, és már megbánta, hogy annak idején lenácizta Orbán Viktort.

Ezen a képen Orbán Viktor karján Gyurcsány Ferenc látható, akit rövid ideig papagájjá változtattak de semmit nem tanult az esetből. Ezért az agyát nem is változtatták vissza.

Orbán Viktor megszemléli, hogyan éli mindennapjait a Magyar Úttörőszövetség.

Göncz Kinga állítólag mostanában mélabús, hiányzik neki a Brüsszel, a múltkor pedig alaposan ráijesztett egy rágcsáló. Orbán Viktor gyakran küld LIBE-hangulatjelentéseket számára, amelyeket Göncz Kinga nagy kedvel majszolgat el.

A képen látható öreg tulok nem más, mint Horn Gyula, aki mindig örül, ha Orbán Viktor almát visz neki.

Úgy értesültünk, az alábbi helyet Szél Bernadett számára tartja fenn a Fidesz.

Hát, uraim és hölgyeim, erre kell készülni, ha a Fidesz választásokat nyer két hét múlva! Az az apokaliptikus rémkép, amit egyes ellenzéki politikusok felfestenek, meg sem közelíti azt a rettenetes, rideg valóságot, ami rájuk vár!


  Miért Rigó

13 hozzászólás

  1. Nem helyeslem a gyíkká változtatást! Némelyik gyík kifejezetten kedves kinézetű (például a védett zöld gyík ) ,amit Szél miniszterelnök(jelölt)nőről nem lehet elmondani.Javasolnám helyette a krokodilt,az elégé visszataszító és alattomos is.

    • csakafidesz

      Legyen levelibéka. A varangyos az a néhai Brezsnyev volt a hülye fejével és sekély értelmével.

      • fábián ferenc

        Levelibéka???!!!! Az egy nagyon is kedves, szerethető kis állat! Ráadásul ha valami tájékozatlan meg találja puszilni, mi a biztosíték, hogy vissza nem változik Szélbarnedetté…? Brrrr….

  2. Szel Bernadett egy nosteny makako eredetileg, es a mi buntetesunk hogy at lett valtoztatva az emlitett nosteny LMP-s politikussa. Ja, nem jok a kepalairasok sem, a foka eleve Mateo Renzi, es kimaradt a hiena, aki Baroso. Amugy jo a cikk leszamitva ezt a par targyi tevedest.

  3. Szél Bernadetet változtassuk Szél Bernadetté fú az milyen undorító lenne 18+ inkább ne úúúúúú

  4. csakafidesz

    Nagyon komoly tévedés! Szél Bernadett itt az ablakunk előtt lóg a lámpavason, a szél lengeti..

    • A megfelelő helyen van ! Nagyon sajnálom,hogy ezt látnia kell,de már csak két hét,és……

  5. Feher Zsolt

    Vigyäzzatok orbänbsival! Engem peldäul gyikkä vältoztatott…..de mär elmult!!!! Ugyhogy innen is tudhatjuk orbän mägus.varäzslo.boszorkäny! Föleg a libsik rettegjenek öket a hatvanharmadik genderre fogja vältoztatni.

  6. Csúcs ez az írás!
    Legyen Berni inkább keresztespók. Fonja a hálóját és várja a legyeket.Esetleg kurtakígyó.
    Vagy inkább tartsunk népszavazást, mivé változzon.

  7. Deák István

    Szerintem Szél Bernadett a választások után Szellentős Bernadettre magyarosítja a nevét.
    Ezért ő lesz az első büdösborz Nyiregyházán

  8. homoródkarácsonyfalváért

    Hülyeség a gyíkká változtatás, nem megy. A gyík nem beszél. Szél így nem változtatható át gyíkká. Talán kacsává menne, ha az valójában boszorkány.

  9. homoródkarácsonyfalváért

    Egyébként is a képen a harmadik nő szabotál. A pedig a Heller Ágnes lehet, aki már kacsa.

  10. csakafidesz

    Rémes! Van aki komolyan hiszi, hogy Orbán Viktor az Állatkertbe záratná az egész ellenzéket? (Bár van közöttük aki oda való, de én Szél Bernadettet nem tartom annak, noha cseppet sem kedvelem.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük