RIP Bandi


 

Mély fájdalommal veszünk tőled búcsút Bandi, amúgy meg kapd be. Az egyetlen valamirevaló, épeszű ellenzéki pártvezér voltál, mi bírtuk a hisztieidet is, meg a slamposságodat. Különösen szerettünk azért, mert a lúzer baloldal, és különösen az egykori SZDSZ holdudvara nem talált hozzád utat, beintettél Bajnainak, és ezért simán lenácizott a balliberális értelmiség. Szinte már jobban utáltak az ostoba liberálisok, mint egy fajfideszes.

[rule style=”rule-dotted” ]

Szerettünk, mert nem voltál a nyuggerek kedvence, mi e tekintetben elhittük, hogy lám, lehet más a politika. Nem mentél nénisimogató látogatásokra, nem voltál a Blikk címlapján, nem udvaroltál a közmacáknak. Unikumot láttunk inni, meg meccset nézni is a Kertemben. A haverjaid még mindig kijárnak, pedig már bezárt.

Szerettünk, mert töretlenül kiálltál az elszámoltatás mellett, amikor a Fidesz a hangos ígéretei ellenére sem Gyurcsányt, sem Biszkut, sem a vörösiszap miatt mégegyszer Gyurcsányt, sem a sukoró miatt harmadszor is Gyurcsányt, sem Demszkyt, sem tulajdonképpen senkit sem tudott elszámoltatni, holott erre nagyobb szükségünk lett volna, mint egy felcsúti kisvasútra, amely nem tisztítja meg a közéletet.

Szerettünk, mert tét nélkül lehetett szavazni rátok, nem fenyegetett a veszély, hogy bármikor is kormányzati pozícióba kerülsz és megvalósítod a sokszor félkegyelműen balos programodat. És akkor már inkább ti, mint a Munkáspárt, akik hasonlóan hülyék, de mellé még undorítóak is.

Szerettünk, mert láthatóan nem élsz nagylábon, szereted a vitát, meg amit csinálsz. Hisztizel, meg pulykáskodsz, de olyan jó ez. Hiányozni fog ez a parlamentből, ahogy egy Torgyán, vagy egy Csurka felszólalás is hiányzik. Egyedül a Tarlós tolja a trollkodást, de más standup politkus nincs, aki azon morfondíroznia, ki mire élvez. Mondjuk ez nem épp a te stílusod.

Bírtunk, mert egyedüli ellenzéki pártként, a Jobbikot nem számítva, azért elvonszoltad magad a határon túliakhoz. Beszélgettél velük. Nem haltál bele, még rokonokat is találtál, az volt ám csak a meglepetés – párton beül, gondoljuk.

Szerettünk, mert kiálltál a zöld dolgokért, nem értettünk veled mindenben egyet, de azzal még inkább nem értünk egyet, hogy nincs minisztere a környezetvédelemnek.

Azt nyilatkoztad, nincs meg a szellemi háttér, és holdudvar. Tökéletesen megértjük, ahogy az általad hátrahagyott Széldettire tekintünk. Te ezt a pártot kivégezted, illetve kilépéseddel létrejött az Első Magyar Űr Párt.

Voltál annyira hiteles, hogy elhiggyük, nem fogsz koalícióra lépni a szocikkal. Most, hogy leléptél, az LMP-t simán bedatálja a PM vagy az Együtt. Mentek a levesbe, a drogosokhoz, vagy a hülyékhez.

Szóval Bandi, volt felelősséged, és pont mikor már kezdtél nevet szerezni a nyakasságoddal, akkor adtad fel. Örülhettél volna annak az 5 százaléknyi LMP-snek. Azt vártad volna, hogy a szocinyuggerek szavazzanak rátok? Magadat hánytad volna le. Mivel nem voltál nyuggerkedvenc, lassanként bevonzottad volna a politikából kiábrándult szavazókat. Igen, ehhez több idő kellett volna. Feladtad, meguntad, egyre megy…

Teljesen értelmetlen, hogy lemondtál, nem is értjük. Egyesek azt rebesgetik, Soros tehet az egészről, ő intézkedett, hogy legyen baloldali összefogás. De, ha menned kell, RIP Bandi!

 

Utóirat: Reméljük azért nem Londonba mész mosogatni, mint a többi csalódott értelmiségi…


  Miért Rigó

Egy hozzászólás van

  1. Kovalik Erika

    Óriási összefoglaló írás, a nevetéstől a könnyem is kicsordult. “Az első Magyar Űr párt” az visz mindent.
    Jó, hogy vannak ilyen írások, hogy a sok mocskot amit ránk zúdítottak valahogy el lehessen viselni és erre legjobb gyógyszer a nevetés.
    Köszike Tutiblog!!!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük