Óangol volt, egyben tiltsuk be a modern zenét!


Salman Abedi ősei a szászokkal menekültek a germánok és hunok dúlta római limesek környékéről az akkor bretonok és rómaiak uralta szigetre. Aztán, mivel a szerencsétlen brit évszázadok alatt sokszor kellett éhezni, ezért felcsaptak kalóznak, elmentek Líbiába, ott letelepedtek. Majd a vér hívó szavát meghallva újra elmentek Britanniába.

Épp az óangol hagyományőrzést fontolgatták, amikor a gyermekkori traumáknak és a beilleszkedési zavaroknak köszönhetően, Salman, aki áldozata egyébként környezetének, elkezdett radikalizálódni.

Aztán felrobbantotta magát. Ez is egyébként egy óangol – ónorvég – viking hagyomány újraértelmezése, a berserkerek ugyanis harci dühükben ugyanis akár magukat is feláldozták. Csak annyi történt, hogy véletlenül rátört a szent őrület, nyilvánvalóan Ariana Grande zenéjének hatására.

Valami lehet ebben az új amerikai zenében.

Bizonyára abban van a hiba. Gondoljunk csak bele: az Eagles of Death Metal koncertjén százak haltak meg, Ariana Grande is ezzel okozhatott problémát.

Tiltsuk tehát be a modern zenét. Már a Beatles alatt is problémák voltak, de azóta is egyre durvább terrorista hullám indult el.

Érvelésem legerősebb pontját még mindig nem mondtam el: amikor az amerikai csapatok Irak és egyéb arab államok földjén jártak, az ottani területeken hangosan üvöltött a Metallica meg a Pantera, így ez nyilvánvalóan sértette az ott élők fülét.

Sőt, egyes hírek szerint a CIA kínvallatásokra is használta a brutális metálszámokat.

Chris Cornell pedig a legjobb példa, együtt számos metál, grunge és rocklegendával: ők a saját zenéjüktől lettek öngyilkosok.

Egyenes következtetés: a modern nyugati zene terrorizmusra sarkall. Még több óangolt várunk Líbiából, Szíriából, egyben az ómagyarokat – l. sumér magyar rokonság – Irakból, Palesztinából, Iránból, hogy ne kelljen ezt a rettenetet hallgatnunk. Végre gyermekeink nem járnak ilyen destruktív koncerteken, hiszen tudják, hogy az óangolok, ófrankok kései örökösei lecsapnak, hogy egy kis áldozat árán megmenthessék ifjúságunkat a rettenetes, destruktív, öngyilkosságra hajlamosító modern zenétől.

És végre ezeket a szörnyű kultúrmocskot jelentő anglikánokat meg katolikusokat meg protestánsokat is el lehet takarítani, velük együtt.


  Templomhegyi Nyerőkő

7 hozzászólás

  1. Olvassatok a Népszavában erről.
    Ne csak szőr mentén, hanem a kommenteket is.
    No, az ott a nép jelentős részének véleménye.
    Össz-Európában a 60-70% véleménye.
    Még az is előfordulhat, hogy meg kell tanuljuk felmondani azt a leckét és elfogadni a megváltoztathatatlant.
    Túl kicsi közösség vagyunk.

    • Ez a Mi Hazánk

      Ne vedd készpénznek, amit a komcsi sajtó hülye kommentelőitől olvasol.

      Nem vagyunk kicsi közösség. Azért, mert az új Star Trek sorozatban már alig van fehér szereplő, még mindig a fehér lakosság adja amerika NYOLCVAN százalékát.

  2. Gáspár Anett

    Rákosi tiltotta a jazz zenét, a “rángatós” rockot, a “jampizást”, mert az a “rothadó kapitalizmus bűzös lehellete”, bomlasztja a virágzó szocialista rendszert, mely egyenes út bele, a kommunista jövőbe.

  3. ikszipszilon

    A terroristáknak pont az a céljuk, hogy feladjuk a liberalizmust és bedőljünk a rendpárti populizmusnak, rasszista indulatoknak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük