Templomhegyi Nyerőkő

Beismerések és nyelvvizsgák

Vallomással tartozom kedves olvtársaimnak: a kormány eddigi nyelvvizsgákkal kapcsolatos szakpolitikájával, úgy mint a felső és középfokú oktatással kapcsolatban komoly kérdőjelek fogalmazódtak meg bennem. Inkább egyértelmű leszek: totális félreértésnek tartom. Teszem ezt úgy, hogy én speciel rendelkezem a szükséges „papírokkal”, sőt, azt gondolom a nyelvtudással is. Mégse értettem egyet az eddigi politikával. Sőt, azzal sem, ahogy eldőltek a dolgok a korábbi …

Több »

Vár állott, most Kunhalom, meg szegény Nyírő Gyula

Régóta figyelem Kunhalmi „cicije van, ezért alacsony a fizetése” Ágnes munkásságát. Bevallom, egyre nagyobb rajongója vagyok a hölgynek, alighanem az előbbi tulajdonságáért (l. cici). Megint nyilatkozott egy bolseviket, ezúttal Nyírő Gyulát keverte Nyírő Józseffel. Mindezek után bámulatos, hogy tudott ez az asszony ennyi ideig a politikában, államvezetésben fennmaradni ennyi ésszel. Valamit tudhat, amit mi nem, de inkább bízzuk ezt a …

Több »

Mit tegyen egy fideszes bíró, ha DK-s ügyész vádol jobbikos terheltet KDNP-s sértett mellett?

Talán nem lesz teljesen meglepő, ha ma foglalkozunk kicsit az igazságszolgáltatással, azzal, ami mostanában talán a legjobban forralja a kedélyeket,. Az igazságszolgáltatás kerekei ugyanis annyira „szakmailag” őrölnek, hogy gyakorlatilag mindenki őrjöng, mert van egy olyan szervezet, amelyik szinte minden kritika felett állónak gondolja magát. Erről szól egy mese, nyilván nem kitalált személyekkel, nem kitalált ügyről. Bocsánat, mielőtt belekezdenék, néhány megjegyzés, …

Több »

Oktatásegészségügy – avagy az ellenzék stílust váltott?

Az elmúlt nyolc év elhibázott gyurcsányi…., vagyis ellenzéki kommunikációjában minden héten megjelent az oktatás és az egészségügy. A körülmények ismertek, az eredmények is – kétszer kétharmad. Az ellenzék egész egyszerűen nem ért el eredményt. Különös? Nem. Kormányzati kommunikációs érdem? Nos, részben. Nem arról beszéltek ugyanis, ami eljutott volna a polgárokhoz. Szinte az elmúlt 8 – 9 évben minden héten szóba …

Több »