Mit tegyen egy fideszes bíró, ha DK-s ügyész vádol jobbikos terheltet KDNP-s sértett mellett?


Talán nem lesz teljesen meglepő, ha ma foglalkozunk kicsit az igazságszolgáltatással, azzal, ami mostanában talán a legjobban forralja a kedélyeket,. Az igazságszolgáltatás kerekei ugyanis annyira „szakmailag” őrölnek, hogy gyakorlatilag mindenki őrjöng, mert van egy olyan szervezet, amelyik szinte minden kritika felett állónak gondolja magát. Erről szól egy mese, nyilván nem kitalált személyekkel, nem kitalált ügyről.

Bocsánat, mielőtt belekezdenék, néhány megjegyzés, vélemény: a bírósági szervezetrendszer, miután megcsúsztatta előző főnökét, Handó Tündét, boldogan úszik a fizetésemelésben. Előtte közvetlenül a nagy szakmaiságban ugyanakkor sikerült egy gyilkost minden szakvélemény ellenére kiengedniük a dutyiból, aki rögtön meg is ölte két gyermekét. Ugyanakkor bármilyen kritika is érte ezt a remek entitást, mindig egy emberként utasította vissza. Csakhogy, barátaim, itt demokrácia van, úgyhogy rátok is lehet mutogatni, és épp lapunk írt meg egy minimum gázos ügyet rólatok Szegeden, Szeviép ügyben. Nem rejtem véka alá azt sem, hogy legalábbis gyanús, hogy számos más megyében lehetne ugyanilyen „problémákat” találni, de, maradjunk a tényeknél, úgyhogy el is kezdeném a sztorit.

2019. évben a munkaügyi bíróság jogerős ítélete új kihívások elé állította az igazságszolgáltatást. Az ítéletek alapján az ügyelosztást végző bírósági és ügyészségi vezetőknek könnyen lehet, hogy a címben feltett kérdésre kell választ keresniük. 

Ahogy arról az Index is többször beszámolt, még 2018. év márciusában történt az országgyűlési választásokat megelőzően, hogy egy Papp Balázs nevű ügyész úgy gondolta, be kell szállnia a választási propagandába az ellenzék oldalán. 2018. március 15. napján az ügyész egy száz-százötven fős úgynevezett zárt Facebook csoportban saját nevével és fényképével közzétett egy olyan képet, amelyen egy pásztor birkákat terel hosszú tömött sorokban. A képet úgy kommentálta, hogy „a mai ünnepről ennyi fog megmaradni nekem”. 2018. március 15- ünnepen több tízezer békés demonstráló vonult fel a Békemenet keretében, ez volt az egyetlen ilyen méretű tömeg vonulásával járó esemény, így nem kell megerőltetni a fantáziát, kit jelenített meg az ügyész terelt birkanyájként. 

Az ügyész azonban így sem akarta a gyengébb fantáziájú felhasználókat kétségek között hagyni; saját fényképével és nevével ellátva megosztott az Orbán Lapjáról Kitiltottak Társasága bejegyzéseként egy olyan képet is, amelyen nyolc kéz fog össze, a kezeken egy-egy ellenzéki párt logója van, a képen pedig a szöveg: „ha ezt a képet 1 millióan megosztjuk, akkor biztosan lesz összefogás!” 

Ugyanez az ügyész megosztotta a Facebook csoporton Kósa Lajos képét is, akit a csengeri örökösnő átvágott a nemlétező örökséggel több honfitársával együtt. A kép aláírása szerint a politikus azt fejtegeti, hogy az őt csőbe húzó nő ragaszkodott ahhoz, hogy közokiratba rögzítse az ügyüket. Amíg a nyomozó hatósággal karöltve egy másik ügyészség igyekezett felderíteni a tényállást, a szóban forgó ügyész ismét megnyilvánult a Facebookon, az írta, „nos, minden „vádlott” maga választja meg a védekezése sorvezetőjét, maximum kiröhögjük. Hajrá… Ja, és április 8”. (Április 8-án a választások voltak.)

A zárt Facebook csoportból – ahogy az általában megtörténik – a bejegyzések kiszivárogtak, az ügyészeket, bírákat, ügyvédeket is magába foglaló csoport tagjai megosztották kívülállókkal a bejegyzéseket, mígnem azok eljutottak az ügyész munkáltatóihoz is. Az ügyészség fegyelmi eljárást indított az ügyésszel szemben, na, nem azért, mert az ügyészségen tilos baloldali szavazónak lenni, hanem azért, mert az ügyészség (utóbb a bírói ítéletek szerint tévesen) úgy gondolta, az ügyészi hivatással nem fér össze a más politikai gondolkozású személyek birkaként történő megjelenítése. Ugyancsak nem fér össze az ügyészi hivatással a bűncselekménnyel nem gyanúsítható személyek vádlottként való megjelölése, továbbá politikai propaganda folytatása, valamint annak emlegetése, hogy egy ügyész bármilyen vádlotti védekezést kiröhöghet. Az ügyészség az ügyészt hivatalvesztéssel sújtotta. Az ügyészség nem tett mást, mint következetes volt korábbi gyakorlatához, példás gyorsasággal szabadult meg olyan ügyésztől például, aki jobboldali meg nem engedett bejegyzéseket tett közzé az interneten, igaz, ő legalább név nélkül tette.

A munkaügyi bíróság döntését nemcsak azért várták sokan, mert választ kellett kapni a bíróságtól arra, megjelenhetnek-e ilyen posztokon keresztül az egyébként pártatlanságra és politikai önkorlátozásra felesküdött ügyészek akár „csak” száz-százötven fős internetes közösségen belül. Az ügyészi hivatáshoz méltó magatartás nem különbözik a bírói hivatáshoz méltó magatartástól, így a bíróságnak közvetve arra is választ kellett adnia, összeegyeztethető-e a bírói méltósággal az ilyen magatartás.

A válasz megszületett: a bíróság első- és másodfokon egyaránt úgy húzta meg az ügyészi (egyben bírói) hivatás mércéjét, hogy nem méltó az ügyészi (egyben bírói) hivatáshoz, ha egy ügyész (vagy bíró) zárt Facebook csoportban arra utal, hogy ki szokta röhögni a vádlottat. Ugyanakkor nem sérti az ügyészi (bírói) hivatást, ha ugyanezen zárt Facebook csoportban a más politikai nézeteket vallókat állatként alacsonyítja le, a tanút vádlottként emlegeti, egyben szorgalmazza, hogy bizonyos pártok összefogása érdekében egymillióan osszák meg a posztjában szereplő képet.

A bíróság megállapította, hogy utóbbi tevékenységek az ügyészi (bírói) szólásszabadság kereteibe illenek, és visszaállította az ügyész szolgálati jogviszonyát. Az elsőfokú bíróság hatszámjegyű sérelemdíjat ítélt meg az ügyésznek, amiért szenvednie kellett amiatt, hogy enyhébb fegyelmi büntetés helyett elbocsátották. A másodfokú bíróság megduplázta a sérelemdíjat. Mégiscsak felháborító, hogy az ügyészség bárki ügyész terhére ró olyan csekélységet, hogy ügyészi szólásszabadsága gyakorlásaként birkaként ábrázolja a politikailag másként gondolkodókat, vagy vádlottként emlegeti a neki nem tetsző politikust, és hogy intenzíven szeretné, ha a baloldali pártok együtt leváltanák a kormányt.

Maga a Facebook is úgy határozza meg a támadó jellegű gyűlöletbeszédet, mint erőszakos vagy tárgyukat emberi mivoltától megfosztó beszédet. A Macskafogó ikonikus jelenetében az egyik patkány szereplő kikéri magának, hogy a másik patkány folyton leállatozza. Lépjünk túl ezen, ahogy a bíróság is túllépett a kormánypárti szimpatizánsok lebirkázása felett, és fordítsuk tekintetünket a jövő felé.

Egy jogállamban a bíróság minden ítéletével utat mutat.

A jogállamiságból következik, hogy ezentúl nemcsak egyetlen ügyésznek lehet joga állatként ábrázolni a neki nem tetsző politikai szimpatizánsokat, hanem más ügyésznek is, sőt, akár bíráknak is. Remélhetőleg a bíróság két tanácsa nem gondolja, hogy csak baloldali közszolga állatosíthat jobboldalit, hanem fordítva is működni fog a dolog. Például ha a jövőben egy fideszes érzületű bíró ordító szamárként ábrázol majd ellenzéki tüntetőket, akkor a munkaügyi bíróság ítéletének tükrében ez teljesen rendben lesz, feltéve ha ezt zárt Facebook csoportban (ami ugyebár gyakorlatilag nincs) teszi az illető száz-százötven bíró kollégája és egyéb jogász ismerőse előtt. Ehhez a jogerős bírósági ítéletek alapján (véleménynyilvánítási) joga van, az ítéleteket értelmezve nem ütközik egyik hivatásrend értékrendjébe se.

Csakhogy! Ha a zárt csoportban ügyvéd is szerepel, az ő kötelessége viszont az, hogy más politikai meggyőződésű védence érdekében elfogultságot jelentsen be az olyan ügyész és bíróval szemben, aki leszamarazza, lepatkányozza, lebirkázza, lealacsonyítja az adott világnézetű embereket. (Az Index cikkéből egyébként az is kiderült, hogy ez az ügyész járt el pl. a Toroczkai-, a Szilvásy-,  Magyar Gárda- illetve Novák Előd vs. Tomcat ügyében is…)

Mi is a teendő, ha az ügyészség, vagy bíróság nem akar megismételt eljárások tucatjaiba belefutni? Először: a bírósági, ügyészségi vezetőktől elvárható lesz, hogy a lehető legnagyobb gondossággal vizsgálják a feljelentő, feljelentett, sértett, alperes, felperes addig kinyilvánított politikai világnézetét. Ezt követően valamilyen módon meg kell győződniük arról, hogy az állományukból ki adott már hangot annak, hogy az MSZP, FIDESZ, DK, Jobbik vagy más párt szimpatizánsai állatok. Ezt óvatosan kell tenni, nehogy a politikai másként gondolkodó kolléga véleménynyilvánítási szabadsága csorbuljon. Ezután az igazgatási vezetőnek gyors politológiai számvetést kell végeznie arról, hogy az adott politikai helyzetben elfogultnak tekinthető-e a címben példaként felhozott fideszes bíró a DK-s ügyésszel, a jobbikos vádlottal vagy a KDNP-s sértettel szemben. Ezután már játszva kiszignálhatja az ügyet, reménykedve abban, hogy a hatóság tagjainak kinyilvánított pártszimpátiája nem változik az eljárás végéig.

A munkaügyi bírák ítéletének tükrében az is elképzelhető, hogy az ügyészi (bírói) véleménynyilvánítás keretei alapján az egésszel egyáltalán nem kell foglalkozni. Mert ki is feltételezhetné alappal, hogy egy Békemeneteseket birkának kikiáltó ügyész majd elfogultan fog eljárni egy Békemenetben részvételét nyilvánosan vállaló sértettel szemben? Ugye senki.

A fentiek tükrében az alábbi kérdések fogalmazódtak meg bennünk, melyekre szívesen várnánk választ a Szeviép-üggyel kapcsolatos PS-cikksorozat után egyébként példás gyorsasággal intézkedő OBH-vezetéstől:

  • Összeegyeztethető-e a bírói hivatással, ha egy bíró 100-200 ismerőséhez olyan üzenetet juttat el, amelyben az általa nem osztott politikai véleménnyel ellentétes véleményen lévő személyeket állatokként jeleníti meg?
  • Összeegyeztethető-e a bírói hivatással, ha egy bíró a közösségi médiában 100-200 ismerősét, kollégáját arra hív fel választások idején, hogy szorgalmazzák konkrét pártok összefogását más pártok legyőzése érdekében, illetve ha a bíró azt szorgalmazza, hogy arcával, nevével ellátott felhívást minél több személlyel osszák meg?
  • Összeegyeztethető-e a bírói hivatással, ha egy bíró mások előtt másik bíróság által folytatott eljárás egyik közismert szereplőjével szemben lealacsonyító kifejezést használ a konkrét eljárásban betöltött szerepe miatt?

  Templomhegyi Nyerőkő

13 hozzászólás

  1. Minden változik, csak a Vörös Segély az örök: “Elvtárs, segítsd a lebukottakat!”

  2. Ez végre ALAPVETŐ dolgokkal foglakozik!
    Gratulálok a megalkotójának. Sajnos ebből még nem lesz nyár (mert egy fecske nem csinál),de talán elindul végre valami tisztulás.
    Megjegyzem az únió által el nem küldhető bírók sem döglöttek még meg!

  3. Amikor a pofon tilalom alá kerül akkor belép a helyére valami pofont helyettesítő eszköz. Amikor ez a helyettesítő eszköz kerül tilalom alá akkor ennek a pofont helyettesítő eszköznek a helyettesítésére is sor kerül. És így tovább a végtelenségig. Azaz a jog uralma, a jogállam korántsem alkalmas a kérdések eldöntésére, mindig lesz újabb szint amin jókat lehet rugózni, jókat lehet sunnyogni, amin visszaéléseket lehet elkövetni. A végső mérce az ember, az ember alkalmassága lehetne, ha létezne még olyan hogy feddhetetlenség, meg függetlenség, meg objektivitás. A modern kor keresztülszőttsége, cinizmusa, élettől való eltávolodása épp ezen alapértékeket teszi tönkre, így számolva fenn önmagát, helyet adva a poszmodern irracionalitásnak, perverzióknak és elmebajnak. Jó ember nélkül minden felszámolódik és jó ember szép lassan már nem terem sehol…

    • Ott a pont. 10/10.

      “….ha létezne még olyan hogy feddhetetlenség, meg függetlenség, meg objektivitás.” Az a gyanum hogy ha eljon az ido az ember alkalmassagi mercejere,addigra e harom alaptetelnek is lesz egyenkent egy helyettesito eszkoze.

  4. “Valósnak tűntek a paprok, de németül voltak…”
    .
    Na, most, köztünk szólván… “Hátapám” Kósa egy f..ószer… kalap és akkor finom voltam.

  5. Mi a pihe, a munkaügyi bíróság jogalkotóként lépett fel, a parlament jogkörét elvonva?

    A hadseregben van katonai rendőrség és rendészet.

    A rendőrségben van belső vizsgálati osztály.

    A NAV-nál van belső vizsgálati osztály.

    A Kormányzati és Önkormányzati hivataloknál van integritás szakértő és szabályozás.

    Milyen ellenőrző testület van az Önkormányzatok esetében? Mire jogosult a BM Önkormányzati Főosztálya és az OVB?

    Milyen ellenőrző szervezet van az ügyészségeken és bíróságokon?
    Miért nincs belső vizsgálati osztályuk?
    Ki ellenőrzi tisztességüket?

  6. A jogász külön állatfajta. Ezt a kijelentést teljes joggal vernék le rajtam az állatvédők – ne sértegessük az állatokat.

  7. Molnár József

    Úgy látom, hogy ezek a problémák is abból adódnak, hogy olyan világban élünk, amikor mindenki önmagáról állít ki bizonyítványt (ez amúgy az USA-ból jött át). Tehát, ha én azt mondom, hogy ÉN NAGYON JÓL VÉGZEM A MUNKÁMAT, akkor abban nem szabad kételkedni.
    Már az oktatási rendszerben kezdődik! “Nem szabad a gyereknek elégtelent adni, mert az frusztrálja”.
    Erről Fábry jut eszembe, amikor azt mondta, hogy: “Ha nagyon eleven voltam, akkor kaptam két pofont! Fel tudtam dolgozni!”

  8. Ha a magyar bíróság (helyesen) elítélte volna, akkor is tuti, hogy az EU bírósága a pártos ügyész javára döntött volna, mert ott is vele hasonszőrűek ülnek a pulpitusokon. Cseberből vederbe estünk a rendszerváltással: a mai Nyugat-Európa semmivel sem jobb, mint a szocializmus volt, csak bele kell gondolni. Az egyedüli különbség, hogy pazarlóbb életet élhetnek.

    • Nagycsaládos

      Ahogy nézzük. A szocializmus vége az átlag ember szempontjából nem nagyon különbözött. De azért ott is még a 70-es években is ültek politikai foglyok, meg még a 80-as években is megvert a rendőr. Azért ezzel óvatosan.
      DE, az biztos, hogy a mentalitás ugyan az. Már egy ideje nyűvöm a multikat, teljesen kommunista a mentalitás, nem csak magyar oldalon a kommunizmusban szocializálódott közép-felső vezetőkkel, de például a németeknél is. Magyarán nettó szolgalelkűség és mindenki a nála fentebbieknek nyal. Mindenki beáll minden új idiotizmus mögé, vonalas akar lenni és jó káder.
      Úgyhogy a cseberből vederbe az igaz.

      Az igazságszolgáltatásról meg birói függetlenségről szólva annyit, hogy nem lehet tisztogatni ebben a szövetségi rendszerben, meg amúgy sem lenne kivel helyettesíteni őket per pillanat. Nem lehet hipp és hopp megtisztítani. Nincs elég EMBER az országban, aki birónak emberileg alkalmas lenne. Térjünk vissza a vének tanácsához 😀

  9. Undoríytó és gusztustalan ami ebben a qurva országban van, és ez egyre durvább.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük