A hülyeség, a gonoszság és a nemtörődömség miatt ég Ausztrália, nem a klímaváltozás miatt


A sok-sok közösségi médiás sikoltozás mellett érdemes néha azért híreket is olvasni Ausztráliából. A nemzetközi sajtó tömegpánik-keltő szakosztályának állásfoglalásával szemben ugyanis legkevésbé sem a klímaváltozás tehető felelőssé az Ausztráliát pusztító tűzvész miatt, hanem a hülyeség, a gonoszság és a nemtörődömség. Vagyis a szándékos gyújtogatások és a környezet nem megfelelő kezelése.

Két cikket érdemes kapásból elolvasni. A Specator ausztráliai kiadása arról ír, hogy tízezer piromán tizenéves garázdálkodik az országban. A szerző számításai szerint a tűzesetek 87 százalékát emberek okozzák, aminek több mint a felét szándékosan. Több száz ember van jelenleg is őrizetben szándékos gyújtogatás miatt, jelentős részük még a kamaszkoron innen. Elhanyagolt, bántalmazott és/vagy értelmi fogyatékos fiatalok okozzák a katasztrófák jelentős részét. A lap természetesen nem tagadja a klímaváltozást (ahhoz még nagyobb bátorság kell), csak állítja, hiába a meleg és a szárazság, kell még szikra is a tűzhöz.

Hogy a bokortüzek ekkora pusztítást végezzenek, ahhoz persze nem elég pár száz vagy ezer gyújtogató, kellett hozzá az ausztrál politikusok iszonyú ostobasága és nemtörődömsége. Mert tizenvalahány éve úgy döntöttek, a természetet érintetlenül kell hagyni, nem szabad sem tűzvédő folyosókat vágni, sem a száraz, elhalt növényzetet elszállítani az erdősült területekről, mindent úgy kell hagyni, ahogy van. Ami már csak azért is iszonyú kreténség, mert nemhogy a szándékos gyújtogatásokkal nem kalkulál, hanem az emberi jelenlétből következő véletlen tűzesetekkel sem. A felkészületlenség és az ostobaság az, ami miatt az ausztrál tűzoltók a hadsereg segítségével sem tudnak megbirkózni a tüzekkel.

A Daily Mailben jelent meg a másik javallott cikk, ami bemutat egy ausztrál farmert, aki telibeszarta az államot és kivágta a fákat a háza körül. A környéken az ő háza és birtoka maradt csak épségben, a többi mind szénné égett. A bíróság persze lépett, 100 ezer ausztrál dollárt büntetést szabott ki rá természetrongálás és fapusztítás miatt, de Sheahan úr, a környék egyetlen elővigyázatos farmere, aki megúszta a tűzvészt, kitart amellett, hogy helyesen döntött. Egyébként egy insta posztban Ausztrália leghíresebb szülöttje, Russel Crowe is elbüszkélkedett a tűzfolyosóival, amik megakadályozták birtokának pusztulását.

Lehet okolni nyugodtan a klímaváltozást mindenért, de érdemes emellett értelmes, cselekvőképes felnőttként végiggondolni, milyen következményei lehetnek tetteinknek és elmulasztott tetteinknek. Mert a sok-sok magamutogató klímatánccal, a homlokráncolva megkötött egyezményekkel és közösségi médiás siránkozásokkal bizony nemcsak eloltani, hanem megelőzni sem lehet a tüzeket. Annál inkább csatornákkal, tűzfolyosókkal és a gyújtogató gyermekek megfegyelmezésével.


  Nyilvánvaló Kapitány

22 hozzászólás

  1. Ez a “tűzfolyosó” tudomásom szerint Magyarországon,kötelező.
    (Egyelőre) Megjegyzem,a liburnyákok éppen igyekeznek ismét hatalomra kerülni,na onnan majd meglátjuk.

    • Az erdőségek és természetvédelmi területek is állandó szakszerű karbantartást és monitorozást igényelnek,ahogy a bennük élő vadállomány is.(ritkításos fakitermelés,tűzvédelmi irtványok létesítése,beteg elöregedett vadak irtása stb) Ausztrália egy kontinens brutális távolságokkal, ez igen nehezíti a hatóságok munkáját,pláne ha ostoba törvényekkel párosul.A pár évvel korábbi Kalifornia-i tűzvészeknél is felmerült a gyújtogatás.

    • A PILISI PARKERDŐ MÉG BÜSZKE IS ARRA, HOGY NEM IRTJA SEM AZ ERDŐT SEM A VADDISZNÓKAT.
      CSAK AZ ÖREG FÁKAT SZEDI KI A VADDISZNÓKAT MEG MAJD MEGÖLI A PESTIS.
      NA, MI SEM VAGYUNK OKOSABBAK AZ AUSZTRÁLOKNÁL…

  2. A hülyeség, a gonoszság és a nemtörődömség nemcsak a bozóttüzekért felelős,hanem a balliberális égésekért is. Amit ők ma haladásnak vélnek (gender,noborder, klímahiszti, korlátlanul korlátlan jogok), az kurva ciki, égő.

  3. Egy kis párhuzam.
    A Kis-Balaton vízminőségvédelmi szűrőképessége (amely egyfelől a Balaton vízvédelmét biztosítja) csökken, mert a természetvédők lassítják a rehabilitációt. Azt gondolják, hogy a Kis-Balaton kizárólagosan egy madárvédelmi rezervátum célját szolgálhatja.

  4. A legnagyobb károkat, kockázatokat a klimaxos környezet és klímavédők okozzák?

    A medvék, farkasok, cápák, pockok elszaporodásával, a tűz és árvízveszély okozásával, a napelemparkok területének elsivatagosodásával, a vándormadarak szélerőművekkel irtásával?

  5. az, hogy Króó(v) lenne a leghíresebb ausszi, erősen kétlem

  6. Már évekkel ezelőtt hallottam, hogy az USÁ-ban panaszkodnak az erdős területen élő lakók, hogy nem engedik a tűzgátló sávokat illetve a megelőző erdőritkításokat sem készíteni. Ausztráliában meg ugyanezek az erők tiltották a már ősidők óta az őslakók által végzett ellenőrzött, szintén megelőző bozóttüzek gyújtását.
    Ha nem is feltételezünk szándékos világméretű összeesküvést, hogy klímavészhelyzet kidobolásával még jobban uralni akarják az emberiséget, akkor azt kell gondolnunk, hogy világméretű tudatlanságból adódó arrogancia a kórokozó.
    A zöldeknek nem a szabályozott erdőgazdálkodással kellene foglalkoznia, hanem azt kérdezni, hogy miért nem fejlesztettünk ki még hatékony tűzoltási módszereket?
    Nem akarom elhinni, hogy mikor már feljárunk az űrbe, a Holdra, Marsot célozzuk meg, magleven utazunk, tengereket kábelezünk át, nem tudunk eloltani kisebb erdőtüzeket sem?
    Miért nincs flotta amely rárepül az adott területre (tudom, szél, meg meleg, meg vakon kell) és koncentráltan önti a vizet. Vagy egy tenger, folyó melletti, tóparti tűznél miért viszi az a pár repcsi vagy helikopter a vizet, miért nem csak egy nagy slagcsövet, mely mellette a vízből szívja ki az oltóvizet és nem kell folyton vízért le-föl szállnia.
    És mikor a rendszámot le lehet olvasni, miért nincs hő-fény érzékelő műholdas felgyulladásjelző rendszer, hogy azonnal felfedezzük a gyújtogatást?
    S ha már ezeknél a dögöknél tartunk, nagyon súlyosan kell büntetni a gyújtogatást. Ne legyen enyhítő körülmény, hogy kamaszcsíny. 20 év legyen a minimális börtönbüntetés, és mindegyiknek nem életfontosságú bőrfelületén legyen megégetés, hogy saját bőrén érezze a fájdalmat amit az áldozatai, főleg az állatok éreznek, mikor élve megégnek. Nagyon távol áll tőlem a szadizmus, de ezeket a gyújtogatókat látványosan megégetném az biztos. Nem elégetném, de örök bélyeget adnék hogy tanuljanak élettiszteletet.

    • Igaza van, a kultúrák történelme során a gyújtogatókat mindig és mindenhol kiemelt büntetés sújtotta.
      Sajnos az utolsó 50 év liberális ítélkezése nekik is mentségeket keresett.

      Pedig a görögországi, kaliforniai, Amazonas menti és most az ausztrál tüzeknél is kiderült az emberi közrehatás, sőt a politikai és gazdasági érdekből felbujtás, de példás elítélésükről nincs hír.

  7. Naprózsa! Tökéletesen igaza van.

  8. Amiből itthon még a Kis-Balaton mellett szintén nagy baj lehet.
    Az árvízszintek (különösen a Felső-Tiszán, de 2013-ban a Duna is megmutatta erejét) emelkedésével nőtt Magyarországon az árvízveszély. Különösen azokon a helyeken, ahol a Karácsony-féle klímavészhelyzetesek nem engedik az ártéri erdők okszerű művelését. Az okszerű ártéri erdőművelés korábban azt jelentette, hogy az ártéri erdőben az aljnövényzetet nem hagyták korlátlanul terjeszkedni. Így segítették az árvíz levonulását, más beavatkozások mellett. Ma viszont a természetvédők (akik előzetesen mindent mindig meg tudnak magyarázni), nem engedik az árvízvédelem szempontjait érvényesülni, az erdőművelésben. Reméljük nem lesz emiatt gátszakadás, vagy a gátak koronája fölött nem fog átfolyni az árvíz, mert akkor lakott területek kerülnek elöntés alá.

  9. Olyan 40-45 éve a a sorin (RSD) télen a megfelelő széljárás esetén leégettük a sást,nádat ellenőrzött módon. Így a leégett növények nem rohadtak több évig az iszapban hanem a vízbe került hamu segítette a következő évi növény populáció fejlődését ( régi ismeret, hogy a pásztor tüzek helyén a következő évben dúsabb a fű) és ráadásul a friss hajtásoknak több fény jutott. Ma már környezet védelmi okból tilos az égetés.

    • A természetvédők, nem a változó természeti körülményeket és az ehhez történő adaptálódást hirdetik és látják, hanem egy pillanat felvételt akarnak konzerválni. Ez történik az RSD-n is. Ha Karácsony nem tesz semmit, csak dumál a budapesti klímavészhelyzetről, akkor hamarosan bűzlő mocsárrá válik az RSD, hiába akar a kormány segíteni.

  10. Igen, kedves Dobi, és kedves Cassandro, ahogy Önök mondják, ezek a veszélyek is fennállnak. Alapjában véve bizonyos fokig igaza lenne a környezetvédőknek abban, hogy nem szabad engedni a korlátlan, magánszemélyek által végzett tarlóégetéseket meg az egymást majmoló szomszédok őszi népi játékát a “Na, ki büdösíti ma a környéket az avarja füstjével?” avarégetéseket.
    De a szakemberek által ellenőrzött égetéseknek és aljnövényirtásoknak nincs más alternatívája amikor a rendezett emberi világ átfolyik a korlátlan burjánzási területekre. Mert ugye, ha hagynánk az ártéri erdőt, akkor az saját maga csinálna gátat, aztán megkerülve deltákat meg holtágakat. De hova, mikor ott a mi világunk?
    Ha ezek a semmihezsemértünk-demindentjobbantudunkok fogják uralni már a környezeti világunkat, még azt is megérhetjük, hogy a gyíkoknak, rókáknak, verebeknek….stb is bevezetik a liberalizmust meg a 72 gendernemet…

  11. alfred osvath

    Csak úgy megemlíteném,hogy Ausztrália teljesen nemet mondott az illegális bevándorlásra,és nem enged be senkit ilyen úton a területére.Egyszerre több helyen csaptak fel a lángok az országban.Persze hogy nincs összefüggés a két dolog közt.Úgyan már kérem,hova teccik gondolni????

  12. Ezeknek a zöldeknek valami kollektív Darwin díjat kéne megszavazni. Az a baj az ember szörnyülködik. de gyakorlatilag minden területen kezdik átvenni az uralmat a retardáltak.

    Megjegyzem a medvékkel hasonlóan jártak Erdélyben. Nem engedték kilőni őket és annyira elszaporodtak, hogy megtámadnak embereket. Amikor meg párat elütöttek azon ment a siránkozás.

  13. Miért nem mennek a zöldek eltaposni a tüzet? Vihetnek egy Tonhal Halmot is.

  14. A probléma több kérdést is felvet.
    1. A gyújtogatás azért ilyen “népszerű”, mert nem jár érte kötél, vagy – stílszerűen – máglyahalál. Nem kellett volna mindent kidobni a középkorból… A kocsilopással szerintem ugyanez a helyzet. Én halálbüntetést szabnék ki érte, mert a leghatékonyabban ássa alá a közbizalmat. (Lehet rám mondani, hogy náci kretén… nem érdekel, ezekben nem ismerek pardont. Gyújtogatásért, kocsilopásért halál.)
    2. A teremtő Isten finoman jelezte Ausztrália kapcsán, hogy nem arra teremtette, hogy ott békés, kertvárosi, vagy farmeréletet éljen a békétlen fehérember. Minden csíp, harap, szúr, és minden második ilyen halálos. Az erdőtűz Ausztráliának olyan szerves része, mint a Tiszának a tavaszi áradás. Az ott élő fajok és erdők megújulásának egyik nélkülözhetetlen velejárója. Az erdőtűz nagyon nehezen kerülhető el, és fékezhető meg, mivel az eukaliptusz fajok nagy mennyiségben tartalmaznak nagyon gyúlékony illó anyagot, ami sűrűn jelen van az erdők levegőjében. A fajok hosszú távon alkalmazkodtak ehhez, annak ellenére, hogy minden erdőtűz, a természetes is, tömegesen okozza az egyedek halálát. Ez szomorú, de csak a jelenkor érzelmi alapú hisztériakeltése hatására válik tömegek számára “szívfacsaróvá”. Jó eséllyel több ezer, ennél nagyobb, a fél kontinenst leégető bozóttüzek tisztogatták Ausztráliát már az ember ötvenezer évvel ezelőtti megjelenése előtt is. Az ember próbál környezetet formálni, vagy alkalmazkodni. Az aboriginal ember inkább az utóbbit, a fehér inkább – itt is – a formálást erőlteti. Szerintem föl kéne fogni, hogy egy tetves farmért – lásd hozzászólások, és a cikk – nem irtunk ki több hektár erdőt, “tűzfolyosót”, hanem NEM oda telepedünk le, nem építünk oda semmit. Ez ugyanolyan idiotizmus, mint lavinasávba építkezni.
    3. A klímahisztéria természetesen itt is megjelenik, ráadásul nagyon sötét szerepet játszva. A klímakérdés egy nagyon komoly kérdés, nincs rá szükség, hogy a beszűkült fanatikus antiliberálisok, mert ilyenek is tömegesen vannak, felvegyék a kesztyűt, és hülyeháborút folytassanak a másik fajta hülyékkel, a klímalibsikkel, akik így még könnyebben okoznak felbecsülhetetlen károkat ostobaságukkal a klíma- és környezetvédelem nagyon fontos ügyének. Ha az antilibsik alapból, csak reflexből klímaszkeptikusok lesznek, akkor ezeknek a semmirekellő leftiszt antifa mocskoknak könnyebb lesz hiszterizálni az emberiség mindig többségben lévő kiszolgáltatott tömegeit, akik csak tőmondatos üzenetekből értenek, és abból is csak akkor, ha érzelmi és/vagy ösztöncsomagolásban kapják. Gondolkozzunk!

  15. “A hírhedt ausztrál bozót- és erdőtüzek azért terjednek olyan gyorsan, mert az eukaliptuszolajat tartalmazó hajtások, levek és a lehulló száraz kéregdarabok is könnyen lángra lobbannak. Nagy szárazságok idején különösen könnyen gyúlnak meg a finom, vattaszerű pihék, és a tüzes foszlányokat a szél messze fújhatja. Az 1939-es nagy canberrai tűzvész is úgy keletkezett, hogy a szél izzó kéregfoszlányokat vitt a városba – húsz kilométerről! A tűz ellen a növény tökéletesen védekezik: a megperzselt fák gyakran újra rügyeznek, a hamu alatt maradt magokból pedig kihajt az újulat. ” https://hu.wikipedia.org/wiki/Eukaliptusz

    Ez ellen alapvetően két dolgot lehet tenni:

    1. nem élni eukaliptusz-erdőben
    2. kivágni a gecibe

    2. tilos lett arrafelé

    1. járható út lenne, de az emberek hülyék, az ingatlanos cégek meg lelkiismeretlenek és simán felépítenek egy lakóparkot a legveszélyesebb területeken is – elvégre ott olcsó a föld. Pont mit nálunk az árvízterületre építkezés.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük