Libnyaf Service Pack ’17, ismételt terrortámadás esetére


Ami történt szörnyűséges. Minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy megállítsuk a terror eme új fajtáját. Az áldozatok emléke is arra predesztinál, hogy sose ismétlődhessen meg hasonló barbár és kultúraellenes cselekedet. Egyelőre nem szabad elsietett következtetéseket levonni, hisz még azt se tudjuk, hogy valóban terrortámadás történt-e.

A rendőrség megerősítette, hogy az azonosított elkövető Abdul/Jamal/Omar/Mustafa régóta látókörükben volt, de egy ideje felfüggesztették megfigyelését, hogy erőforrásaikat az egyértelműbb veszélyekre fordítsák, mint például a Facebookon elharapódzó menekültellenes kommentek. A szomszédok csendes, jóravaló, udvarias fiatalembernek ismerték. Rendesen és előre köszönt, mindig a napszaknak megfelelően. Iskoláit félbehagyva már egészen korai éveitől a rap/hip-hopkarrierjére koncentrált, világhírű utcazenésznek/slammernek készült. Nemzedékének hétköznapi életét élte, nem vetette meg a pornót/kokaint/extasyt. Nem viselt szakállat, divatos nyugati ruhákat hordott, néha-néha homoszexuális kalandokba is keveredett a 2/3/4/5 feleségei mellett. Gyönyörűszép nonfiguratív ábrákat/lelki fájdalmáról szóló életképeket sprézett fel igazi modern művészként a kietlen és szürke betonfalakra, önzetlenül téve jobbá lakókörnyezetét.

A rendszer fasiszta jellege miatt azonban ellene fordult és már gyermeki/fiatal/fiatal-felnőtt éveiben bebörtönözte. A börtönben radikális hitszónokok hatására (akikről szintén nem sejtettük, hogy radikalizálódtak) szakállat növesztett és ősi gyökerei felé fordult. Szíriába/Jemenbe/Afganisztánba/Líbiába ment, de mivel visszatért, együttesen esett le az a kő a szívünkről, amit sok száz másikkal együtt készültek odadobni volt cellatársaival.

A legrosszabb rémálmunkban se gondoltuk, hogy ilyesmire lenne képes. Árufeltöltői/autómosói/újságkihordói állásából gond nélkül el tudta tartani 25 tagú családját, amit ráadásul szépen kiegészített a szociális segély/ismeretlen külföldi adomány. Őszintén azt hittük, hogy a Béke vallásának igazhitű követeként csak egy kamionnyi fagyit hoz a plázsra éjjel 11-kor/a berlini karácsonyi vásárra kíváncsi annyira, hogy ki se szál/élete vágya volt, hogy hatodikos lányok közt zsibongva hallhassa végre Ariana Grandét.

A történtek ellenére fontos továbbra is jól az eszünkbe vésni!

  • Egyedi eset, amelyből nem szabad általánosítva mindenféle következtetést levonni!
  • Főleg nem téveset!
  • Fontos továbbra is nyitottnak és befogadónak maradnunk (csak nem Orbánnal és bűnös eszméivel szemben)!
  • Nemhogy nem lehetnek terroristák, hanem maguk is a terror elől menekülnek!
  • Alapvetően továbbra is az a legnagyobb baj számunkra, hogy továbbmennek!
  • Orbán kerítése lehet, hogy nem csak kutyaharapásokat, hanem sose múló lelki sebeket is okozott neki!
  • Mindennek ellenére természetesen a kerítés nem fogja megállítani őket!
  • Fontos emlékezni és emlékeztetni, hogy a probléma alapvető gyökere és okozója mégiscsak a magyar gyarmatbirodalom volt (Cluj-Napoca, Novi Sad, Liptovsky Mikulás térségében)
  • Elhamarkodott és gyűlölettől fűtött bírósági ítéletekkel nem lehet megállítani a terrort, főleg nem, ha olyan menekülteken alkalmazzák, akik csak a tömeget akarják lecsillapítani azzal, hogy köveket dobálnak a rendőrökre.
  • Nem voltunk ott, nem tudhatjuk, hogy a strandolók/lengyel kamionsofőrök/brit tinilányok vajon nem araboztak-e esetleg, vagy nem tudom.
  • A terrorizmus új formáival valószínűleg meg kell tanulnunk együtt élni, ez az ára annak, hogy Európa egy jómódú, prosperáló és boldog hely.
  • Különféle leplezetlen keresztény jelképek is kiválthatták ezt a szörnyű támadást.
  • A muszlim közösségből csupán a megkérdezettek 40%-a helyesli a terrorizmust bizonyos felmérések szerint (60% lehet a gyerek meg a közben teát töltő asszony, akinek inkább nem volt saját véleménye)
  • Nagyon fontos a védekezés a terrorizmussal szemben, amit leginkább megelőzéssel érhetünk el. A menekülteknek több szolidaritásra és támogatásra van szükségük, hogy be tudjanak illeszkedni.

És nem utolsósorban szögezzük le a legnagyobb gondolkodók, Maccuse, Adorno, Habermas, Lukács György nyomán, akik megírták annak idején, hogy a terrorizmus helyett jóval fontosabb dolgokra kellene koncentrálnunk.

Például a kórházban rozsdásodó vascsövekre, szörnyű korrupcióra, és a Fidesz folyamatos térnyerésére!

További részletek a két felrobbanás és lefejeződés közötti időben az iszlamofóbia terjedése miatt aggódó haladó sajtóban…


  Kurtz ezredes

6 hozzászólás

  1. kommentelő

    Fideszes service pack terrorista támadásokhoz:
    1. Soros
    2. mocskosliberálplutokratabolsevikdzsendermigráncssimogatók
    3. én keresztény vagyok, de minden arabot, afrikait, ázsiait, romát, zsidót stb. kiutasítanék / meglincselnék / ledarálnék stb.
    4. állítsuk meg Brüsszelt / a fényt / a gravitációt
    5. Soros, Soros, Soros

  2. Kifelejtetted a lényeget: a terrorizmus kiváltó oka a Zorbán.

  3. Feher Zsolt

    A nyugati gondolkodäs viselkedes cefetül erdekes.Hogy miert? Mert voltam egy holokausztal foglalkozo kiällitäson es a felelöseget ügyesen häritottäk mindenkire csak nem magukra..Akik elvittek a zsidokat azok a nemzetiszocialistäk voltak nem a nemetek! Ezek ugye köztudomäsul mäs nemzetisegiek voltak.Ök semmiröl sem tehettek.Ez sajnos nem kitaläcio es a szegeny üldözöttek ättmenekültek magyarorszägra de ott meg rosszab sors värt räjuk a fasiszta Horty miatt.Azt hittem nem jol olvastam de a felesegem is ugyanezt lätta.Na ezekkel az ugyn menekültekkel is ez a helyzet. Ök nem terroristäk egyik se a terroristäk az egy mäs näcio.Ök a terrorista nemzet nem keverhetöek össze szegeny taknyuk nyäluk öszefolyt afroarabokkal. A sariat se sokann akarjäk közülük bevezetni europäba csak ugy 60% a többi meg gondolkodik a sulyosabb vältozaton. Ha holnap ovodät robbantanak azok csak az ufok lehetnek majd. Csunyän ne is nezz felejük ök a jövö kardal,dorongal,dinamittal a kezükben hisz megmondtäk sorosek ez lesz a nyitott tärsadalom.

  4. Ezredes Úr látta ezt?

    Ik heb geen
    Therapie
    Nodig
    Ik moen gewoon naar
    Hongarie

    Fehér Zsolt// Ja!
    Kitűztük a Rheistagra a sarló-kalapácsos lobogót, és másnap
    nem találtunk egyetlen valamirevaló kibaxott nácit
    egész Németországban!

  5. Az a szomorú, hogy ezeket az ironikus sorokat ott a kies nyugaton nagyon sokan komolyan gondolják, addig, amíg ők is felrobbannak valahol.

  6. Ezeket a terrortámadásokat okkal nevezhetjük fegyveresnek. Mi lesz ha, mint elképzelhető- nem asszonnyal, gyerekkel, hanem AK-val jönnek? Mit teszünk? Felkészülni, vigyázz, kész …….!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük