HND: Minden világok legjobbika – 2. rész


Nehéz elképzelni azt, hogy valaki, aki egy német gyárigazgató fiaként eleve privilegizált környezetbe született és eddig eltelt nyolcvan életévében „közönséges” embereket csak statisztikákból, hallomásból, valamint biztonságos távolból, maximum kiszolgáló személyzetként ismert meg, az az illető próbálja az emberiség további jövőjét megtervezni. Tipikus küldetéstudatos morálguru mentalitással rögtön a Föld lakóit kívánja megmenteni saját gyarlóságuktól. Mindet. Kivétel nélkül. A legnagyobb probléma azonban, hogy Klaus Schwab nincs egyedül.

Ötven évig szövögette kapcsolatait és építette ki saját hálózatát a világ leggazdagabb, legbefolyásosabb személyiségei, cégei, szervezetei buzgó támogatásával. A nagyobb nyilvánosság háta mögött, 2019-ben elérte egyik legfontosabb célját: Klaus Schwab a Világgazdasági Fórum elnöke és António Guterres, az ENSZ főtitkára partnerségi szerződést írtak alá a két szervezet között.

Sosem szabad valakit a külseje után megítélni, de egy személy kisugárzása óhatatlanul megérezhető, ha a fényképét tanulmányozzuk. A kamera nem hazudik. Mint tudjuk, a sajtó a legtipikusabb képeket szokta kiválogatni egyes cikkei illusztrálására. A vezető fotót, amely Klaus Schwabot felesége, Hilde társaságában ábrázolja, akit a Fórum „lelkének” tartanak, nem véletlenül választottam ki.

Fotó: img-luezernerzeitung.ch

Schwab víziója egy zöld mázzal leöntött, kommunista stílusú, biometrikus-technokrata ellenőrzésű, erős állam létrehozása, amelyben az egyéni szabadságuktól megfosztott polgárok – kínai mintára – minden adatukat az őket felügyelő szervek rendelkezésére bocsájtják. Ezek a szervek a nagy tech-cégek és a gondoskodó „nanny-állam” összefonódásából jönnének létre. A szabadság odaadásának záloga egyfajta alapjövedelem lenne.

Zárójelben jegyzem meg, hogy a baloldaliak szimpátiája a muszlim ideológia iránt éppen abban rejlik, hogy a vallásként eladott doktrína a hívek legprivátabb, leghétköznapibb aktusaiba, viselkedésébe is beleavatkozik olyan mértékben, hogy azokat kvázi szabványosítja. A másik közös nevező a nemzet tagadása, mert a világ összes muszlim hívője végső soron az Umma-ba, az iszlám országoktól és nemzetektől független közösségébe tartozik.

Visszatérve Schwab könyvére, amelyben vagy megpróbál pánikot kelteni, vagy éppen a Kínai Kommunista Párt Covid elleni intézkedéseit dicséri követendő példaként, olyan megdöbbentő kijelentésekkel is találkozhatunk, amelyeket nyugodtan a józan ész elleni támadásnak tekinthetünk (39. oldal):

Már elhagytuk a klasszikus ‘poszt-newtonista’ fizikát, amely egyenes, kiszámítható, mondhatnánk előre meghatározott, egy új kvantumvilág és kvantumpolitika kedvéért. A covid-pandémia ezt a kvantumvilágot mutatta meg nekünk.

Lefordítanám magyarra: már nem számítanak a tények, minden szubjektív és a megfigyelő nézőpontjától függ. Ezért van szükség még több „szakértőre”, mert az élet túl komplikálttá, túl komplexszé vált az egyszerű földi halandók számára. Már csak az hiányzott volna, ha kijelenti, kedves polgár te hülye vagy, majd az állam és a kapcsolódó szervezetek megmondják neked, hogy mi a jó… Ismerős szöveg, nem?

Nem lehet véletlen, hogy a transzhumanista Schwab ennyire lenézi a Föld lakóinak mondjuk 99 százalékát. A transzhumanisták a mesterséges intelligenciát tartják az evolúciós tudat új lépcsőfokának. Az egyszerű, – szerintük – hibásan kódolt, mert gyarló, gyenge, vagy túl szenvedélyes, tehát túlságosan különböző embereket már elavult modellnek tekintik. Ha a kedves olvasó még egy pillantást vet a vezető képre, az arrogánsan nagyképű arckifejezésre, minden bizonnyal igazat ad abban, hogy a kamera nem hazudik.

Klaus Schwab, ismétlem, ma a Föld egyik legbefolyásosabb közszereplője, a Covid-járványt tartja a világ újjászervezésére inspiráló hatalmas lehetőségnek. A Világgazdasági Fórum vezetője fantáziájában a digitális „szép új világnak” nincsenek határai: okos házak, okos városok (smart cities), távoktatás, távorvoslás, geo-mérnökösködés (pl. az időjárás befolyásolása), formatervezett bébik és organizmusok, az ember és a gép összeolvadása, amelyet egy mindent tudó hatalmas Mesterséges Intelligencia irányít.

Hogy az ehhez szükséges temérdek elektromos energiát honnét gondolja Schwab úr előteremteni, az nem derül ki az irományból. Megsúgom: szélmalmokkal, napelemekkel nem fog menni.

Szerinte egy drónokkal telehintett világ korlátlan lehetőségekből áll, miközben az emberiséget egy arctalan, igazgatni való masszának tekinti. Szó szerint az emberi egzisztencia rendszerszervezéséről ír, amikor testbe építhető okos telefonokról, okos tetoválásról áradozik, vagy akár az „okos digitális porról”, amely az emberi bélrendszerbe beépülve a testfunkciókat a tárgyakkal köti össze. Ezek az áldásos kütyük már a 4. Ipari Forradalom (4IR = Industrial Revolution) eszköztárába tartoznak.

Mielőtt azt hinnénk, hogy az idős bácsi megalomániás lázálmokban tévelyegne, nem! A megvalósítás már úton van, s partnerei ebben a nagy globális konszernek: a Big Tech, a Big Money, a Big Pharma, tehát az IT cégek, mint Facebook, Google, Microsoft, Netflix, Apple, nagy bankok és biztosítók, tanácsadó cégek, mint a McKinsey, a globális gyógyszergyárak, a nemzetközi oltási szövetség GAVI és nem utolsó sorban a kínai Huawei. Itt jegyezném meg, hogy egy-egy új műszaki innováció már 10-20 évvel azelőtt létezik valamilyen kísérleti formában, mielőtt a nyilvánosság tudomást szerezne róla.

A könyvben elég sokszor változik a hangnem, hol „bibliai kiterjedésű világjárványról” van szó, amelynek újra szervező hatása csak a 2. világháborúhoz hasonlítható (sic!), majd házi áldás színvonalú vulgár-filozofálgatással előadott riogatások halmazán vagyunk kénytelenek átrágni magunkat. Itt említeném meg például, hogy szerinte a jövőben az emberek a vírus/vírusoktól való félelmükben a személyes szolgáltatások helyett robotok, vagy online szervizek segítségét fogják igénybe venni, vagy a friss gyümölcs illatának élvezete, esetleg frissen csavart gyümölcslé készítése is az állandó vírusveszély (sic!) miatt a múlté lesz.

Családi találkozások, messzebb lakó rokonok, barátok meglátogatása helyett inkább WhatsApp-bulikat javasol, mert az a környezetet is védi, továbbá biztonságosabb a személyes találkozásoknál. Egészen életszerű, nem?

Az egyik legijesztőbb, s a megjelenés óta valamilyen formában már többször idézett megállapítása mégis az, amivel már rögtön az elején fejbe kólintja a gyanútlan nagyérdeműt:

Sokan kérdezik közölünk, hogy mikor fognak a dolgok visszatérni a normalitáshoz? A válasz egyszerű: soha

Az emberiség teljes elektronikus megfigyelése, a Schwab által is fetisizált kontroll-applikációk kikényszerített alkalmazása, a digitális diktatúra kiépítése nem új vízió. Hogy-hogy nem, a Rockefeller Alapítvány 2010-ben (!!!) jelentetett meg egy futurisztikus tanulmányt, amely – meglepetés! – a társadalom újra szervezését írta le egy világjárvány, azaz pandémia függvényében, majdnem évre pontosan amúgy:

Forrás: A Rockefeller Foundation jövőképe (pdf) angol nyelven itt olvasható

Mintha a mai történések tíz évvel ezelőtt megírt forgatókönyve lenne. Schwab könyve, valamint az ENSZ 2030 ágendája, amit 2015-ben tettek közzé, szinte egy az egyben a Rockefeller Alapítvány iránymutatásait ismétli (magyarul az ENSZ Agenda 2030 ITT tekinthető meg).

Az is minden bizonnyal csak a véletlennek köszönhető, hogy az Európai Unió 2011-ben, tehát röpke egy évvel a Rockefeller szcenárió megjelenése után egy könyvet adott ki „Infected” (Fertőzött) címmel, amiben egy kínai kislány menti meg a világot közös szolidaritás és összefogás segítségével.

A következő részben a tervezett fasisztoid rendszer neo-kommunista elveit fogom bemutatni, valamint az is kiderül majd, hogy kik profitálnak a legtöbbet a jelenlegi helyzetből.

Az első rész ITT olvasható.

Szerző, vezető kép: HeroesNeverDie


  HeroesNeverDie

17 hozzászólás

  1. Amikor az ostoba ember hatalomhoz jut, mindent erővel akar megoldani, mert esze nincs jó piaci megoldáshoz, ahol mindkét fél jól jár egy-egy megállapodással. Ezután mindegy, hogy magát demokratának, kommunistának vagy helyesen csak bürokratának tartja. A erő sötét oldala beárnyékolja tetteit.

  2. hilde schwab, és az ő álla… brrr…. “Sosem szabad valakit a külseje után megítélni” – de ez a külső igen beszédes, mindkét egyednél

  3. Ettől a cikktől nem, hogy rosszul alszom, de még a globális szervezetek – ENSZ, WHO, stb – a globális nagytőke, a Deep State képviselői korrupt kiszolgálása összeesküvésében hívők közé is beléphetek.

  4. Hol vannak Kósáról ,Parragh , NER repülésről ,a beadott és a be jött uniós vakcinák arányáról, Rogánné eltusolt főldszerzéséről,illetve.az após cégvásárlásáró és még sorolhatnàm a cikkek??

    • Ne az aranymívesnél akarj rothadt zöldséget vásárolni. Cipőt a cipőboltból. Hazugságot a 444-ről és ATV-től, Klub Rádiótól. Nosza! Uccu neki!

  5. A második kommunista kiáltvány. Ugyan olyan fikció, de kétszer olyan veszélyes.

  6. Végre magyarul is leírja valaki, mi várhat ránk egy Klaus Schwab és a globalista Davos-mafia tervei alapján: egy totalitáris kommunista embertelenségre és felügyeletre alapozott mindenható szervezet, amely minden egyes emberi lény életének minden percét ellenörzi, söt öt irányítani is tudja.
    Klaus Schwab egy francia segítöjével ezt világosan megírta a tavaly májusban megjelent könyvében: “Covid-19; the “great reset”.
    Ezzel csak az a gond, hogy normális ember nem veszi komolyan, annyira agyament és embertelen ennek a magát “transzhumanistának” nevezö bünözö terve.
    A másik gond meg az, hogy öt és agyament tervét a világ 190 országából körülbelül 1300 legpénzesebb konszern, nagyvállalat, politikai szervezetek és unatkozó milliárdosok támogatják. A prostituált, azaz rég lepénzelt “független médiákról” nem is beszélve.
    Aki külföldiül tud az okvetlenül olvasson bele a “Világgazdasági Fórum” közzétett szövegeibe, nézze, hallgassa Klaus Schwab videóit elsö kézböl: http://www.weforum.org
    Aki ezen nem szörnyülködik, akinek azután nem nyílik ki a bicska a zsebében, az már el is veszett…..

    • Mi már a baráti, családi körben hónapok óta terjesztjük, kedves Egon Samu, és azt tapasztaljuk, hogy a hétköznapi emberek semmit sem tudnak erről, de érdekes módon akár Gyurcsótány, akár normalitás pártiak, kiakadnak, DE ELHISZIK, pontosabban el tudják képzelni, hogy odafenn az elitek tényleg ezt tervezik. Nyilván ebben szerepet játszik az is, hogy nekünk itt a volt szocialista országok polgárainak volt már részünk effélében.
      De mélyen egyetértek, Önnel: terjeszteni, terjeszteni, szemléletesen részletezve, hogy ez még a Rákosi korszaknál is rosszabb, mert akkor még nem kellett korcs nemiségűnek lenni és még volt valami, legalább személyi tulajdona az embereknek, hisz a homo sapiens gyűjtögető tulajdonságú és versenyző típus, amit egy ilyen Svábbogár nem vesz figyelembe.
      De őméltóságáik persze nem mondanának le a pénzharácsolásról és az általuk tönkretett életek, elpusztítottak, afféle ” Na, melyikünk tud többet ártani, és több embert megölteni?” – témájú mocskos elit versenyükről.
      Nem lehetetlen ezen az alapon felébreszteni a homo sapienst, hisz most egyre kevesebben tagadják már, hogy a Covidjárvány keltésében és rossz kezelésében is benne van az ilyen szörnyek hónaljukig véres mancsa.

  7. Géza Kékazég facebookos hozzászólásához. Úgy vélem, hogy az említett disztópiák nem irodalmi céllal jöttek létre, hanem tulajdonképpen Klaus Schwab, Soros György és az ismeretlen nevű többiek,meg az elődeik íratták, azzal a céllal, hogy felkészítsék az emberiséget arra ami eljövőben van. És az első ismertet 1948-ban írta Orwell. Tulajdonképpen a kor ismereteinek megfelelő tervkoncepciók.

  8. István Barnabás

    Végre leírták magyarul………….,. Barátaim : több ezer éve megírták már, ennek az ördögi tervnek a végrehajtói pedig megcselekszik. Mi, normálisok nyerünk néhány évtizedet-vagy többet- de kemény lesz, mert a belső ellenség erős.

  9. Úgy gondoltam, ha – mondjuk – Naprózsának “szabad” kommentet elhelyezni itt, akkor tán én sem maradhatok le, hadd terjedjen az ige! 🙂
    Persze nem saját szöveggel, hanem csak egy alig három hete megjelent, bizonyos körökben… khmmm…, futótűzként terjedő írással:

    *

    A vészkiáltás ma már nem elég!

    (A KORONAVÍRUSNAK NEM LENNE OKA, CSAK KÖVETKEZMÉNYEI?)

    http://www.boldogsag.net/index.php?option=com_content&view=article&id=46513:suet-gabor-a-veszkialtas-ma-mar-nem-eleg-a-koronavirusnak-nem-lenne-oka-csak-koevetkezmenyei-&catid=1302:a-teljes-elet-poezis-es-boelcselet&Itemid=986

    A szerő Sütő Gábor, nyugalmazott ngykövet, közíró.

    És hogy miről szól a nagyon terjedelmes írás (tényleg jóval hosszabb, mint pl. HND jelen sorozatának mind a 4 része együttvéve!) -: nos, van itt minden Herzl Tivadartől a 9/11-en a Warburg bankárcsaládig; Bill Gatestől, Klaus Schwabon át Wuhanig tényleg MINDEN, ami alkalmas az összeesküvésre!
    Vagy mégsem?!

    Jó szórakozást!

    • Kedves Lupus, nagyon fontosnak találom Egon Samu kommenttársunk fenti véleményét, pláne az utolsó mondatát, hogy aki még ezen Klaus Schwab meg Bill Gates nyilatkozatok, és Bidé rendeletei hallatán még mindig nem ébred fel, az elveszett. Sztem most ezek a szörnyetegek feladták nekünk a magaslabdát, és le kell ütnünk, semmi más nem számít. Nyáron, mikor (én legalábbis) Alex Jonestől meghallottam ennek a Svábbogárnak a háttérhatalmi szándékok nyílt kifecsegését, úgy éreztem, hogy baklövést követtek el, tesztelni kezdtem az orbánfóbiás baloldali ismerőseimet, és meglepődtem, hogy ők is kiakadtak, és nem is kételkedtek, nyilván a covid tapasztalata okán sem. Ezért nagyon fontos, hogy mindenhol terjedjen az ige, akármilyen fórumon, mert úgy sejtem ez Achilles-sarka a Bilderbergnek.

      • Kedves Naprózsa,

        Bár szívesen megcsipkedem bármikor azokat az írásokat (az írásokat, NEM a személyeket!), amelyekben mindenféle, szerintem nyilvánvalóan képtelen konspirációkról olvashatunk. Ilyenek, tényleg csak példaként a Chemtrail/kondenzcsík méregfelhők, az 5G okozta ilyen-olyan gyilkos sugárzás, a Haarp, vagy éppen a (bármilyen) oltásokba Bill Gates által beépített nano-kapszula. A sor szinte végtelen.

        Ám a Great Reset az egészen más, az komoly, akár Egon Samu ír róla, akárki más foglalkozik vele, mint ezt pontosan és részletesen megírtam pl. négy hete itt:

        Konteo – hiszem, vagy tagadom – 2021.01.31

        https://aristo.pestisracok.hu/az-ima/#comment-38650

        Elnézést, hogy saját hsz-emre hivatkozom, dehát itt most éppen ez a pillanatnyi (másodlagos) vita témája; és ezzel a lendülettel állításom erősítésére itt mindjárt megemlíthetem a néhány órával ezelőtti kommentemet is a (jelen hasábokon) ma megjelent 3. rész szövege alatt.

        Tehát egyetértek, szívesen egyetértek bármelyik olvtársunkkal [különösen, ha Naprózsának hívják… 🙂 ] abban, hogy ez fontos téma, ill. veszélyes jövőt sejttető project, és amelyről, jobb híján, egyelőre bizony csak beszélni tudunk.

        • egy té-vel több letttt az utolsó mondat egyik szavában, de nem szólt senki, nekem magamnak kelletttt észrevenni. Nem szép!
          ?

          • Sejthetné, hogy könyvkiadóknak sem irkál mindenki a nyomdai hibákért a lektor fejét követelve, ha könyv egyébként érthető.

            Mert ugye a könyvet olvasni vesszük, nem grammatikai gyakorlatnak.

          • Ott van a végén egy mosolygó ikon, nem is akármilyen.
            Még mit kellett volna odaírni, hogy BÁRKI megértse:
            ez öncsúfolás, önkorholás, saját magammal voltam elégedetlen a kis betűhibáért.
            Áhhh, ez teljesen reménytelen!

          • Semmit, mert nem EZ számít.

            Magyarázzam, Ferikém?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük