Tag Archives: 4IR

HND: Minden világok legjobbika – 4. rész

A bajok akkor kezdődnek el, amikor az ember Istent akar játszani – írtam néhány évvel ezelőtt. Globális világunkban azonban már jó néhány messiás-komplexussal megvert, többé-kevésbé ismert közszereplővel van dolgunk, akik a fejükbe vették, hogy a maguk által kiagyalt torz képre akarják formálni az emberiséget, kerül, amibe kerül. Akkor is, ha az emberiségnek esze ágában sem lenne radikálisan megváltozni. Korunk egyik …

Több »

HND: Minden világok legjobbika – 2. rész

Nehéz elképzelni azt, hogy valaki, aki egy német gyárigazgató fiaként eleve privilegizált környezetbe született és eddig eltelt nyolcvan életévében „közönséges” embereket csak statisztikákból, hallomásból, valamint biztonságos távolból, maximum kiszolgáló személyzetként ismert meg, az az illető próbálja az emberiség további jövőjét megtervezni. Tipikus küldetéstudatos morálguru mentalitással rögtön a Föld lakóit kívánja megmenteni saját gyarlóságuktól. Mindet. Kivétel nélkül. A legnagyobb probléma azonban, …

Több »