Hivatalos: 84 év után rehabilitálták az SA-t


A 20. századi progresszió mintaállama, a Harmadik Birodalom számos előremutató, korát meghaladó, velejéig progresszív lépéssel és intézkedéssel örvendeztette meg a haladó publikumot rövid, de markáns működése során.

Nemcsak a technológiai innovációra, a magas hozzáadott értékű, tudásintenzív és kiemelkedően fejlett iparára, úttörő tudományos eredményeire gondolok, hanem a korabeli német állam társadalompolitikai értelemben is példát mutatott a retrográd mucsai Európának. A természeti környezet védelmét szolgáló jogi környezet példaértékű volt minden kortárs és mai állam számára, a klerikáris reakció eleminek korabeli marginalizálását még ma sem érte el a progresszív mozgalom. A dohányzásellenes törvények a harmadik birodalomban közel kilencven évvel előzték meg a mai trendeket, és olyan – még ma is sci-fi-nek ható, de üdvözlendő – intézkedések láttak napvilágot, mint az állati jogok deklarálása, amely sajnos azóta is várat magára.

Gondoljunk csak bele, a szerencsétlenül járt Harambe még ma is élne, ha a német birodalom állatpolgáraként láthatta volna meg a napvilágot.

Egyetlen nagy, és talán sosem törlesztett adóssága a Birodalomnak, hogy – sajnálatos módon – a melegek jogainak kiterjesztése nem történt meg. A melegmozgalom jelentős erőnek számított a birodalom korai napjaiban, az LMBTQ-közösség tagjai bátorságot sugárzó Sturm Abteilung (rohamrosztag) körül szervezték meg magukat. A szervezet neve is mutatja, tagjai mennyire elkötelezettek voltak a gyors, kíméletlen, kétségeket nem ismerő progresszió iránt, amely értelemszerűen a melegjogok kiterjesztését, a homoszexuális életvitel elfogadását és a nemi identitás szabad megélését jelentette.

Sajnos, mint oly sokszor, a politika itt is közbeszólt. A kiemelkedő jelentőségű melegjogi harcos – akiről a mai aktivisták is bátran példát vehetnek – Ersnt Röhm ugyanis akkora befolyásra tett szert a korabeli politikai viszonyok között, hogy hatalma megrémítette a birodalmi kancellárt. Adolf Hitler inkább a természet- és állatvédelem, valamit az egészséges életmód ügyére helyezte volna a hangsúlyt. Kettejük politikai leszámolása, amelyből Röhm került ki vesztesen, a Hosszú kések éjszakájaként került be a történelemkönyvekbe.

Szerencsére a történet itt nem ér véget. Pontosan 84 évvel a sajnálatos 1934. június 30-i események után, 2017. június 30-ra a mai német Bundestag megszavazta a melegházasságot. Jó látni, hogy kortárs német vezetés megértette, mit jelent a nagy elődök nyomában járni és merte kijavítani azokat a hibákat, amelyek korrigálása oly sokáig váratott magára németföldön. Szintén jó látni, hogy Németország – vállalva nagyhatalmi szerepét – ismét diktálja a tempót Európa, és különösen az elmaradott közép-európai országok számára.

Ne habozzunk hát, belátva történelmi és földrajzi adottságinkat ne álljunk ellen a haladó nagyhatalom példamutató befolyásának és álljunk végre a győztesek pártjára mi is.


  Nahát

18 hozzászólás

  1. Milyen mélyen elégedettek lennének.
    Amúgy,ha jól tudom,bármelyik koncentrációs lágert is választhatták.

  2. Gáspár Anett

    Egy nagy frászt!
    Azt!
    amúgy KO! Gratula.

  3. Gáspár Anett

    Kuncze Pityukája!
    Nem a cikk írója hozta össze az SA-t a melegekkel, hanem anno az SA-ban – köztudomásúan- hemzsegtek a melegek.
    Az elemi logika alapján KO-val leterítette ezeket a genderkretén idiótákat.

  4. Nagy Péter

    Nagyon élveztem és jót mulattam a cikken. Kár, hogy kevesen értik meg, de ezzel a cikk írója már eleve tisztában kellett hogy legyen. Köszönöm a bátorságát, értékelni tudom.

  5. Ez a cikk egy kicsit, hogy úgy mondjam, félrement. Azt szerette volna sugalmazni, hogy anno és most, mi is volt a német (parlamenti) álláspont a másság /melegség tekintetében, de nem igazán volt egyértelmű a lényeg megfogalmazása. Nos, a mai libertárius parlamenti álláspont szerint igenis van a melegeknek joga a házassághoz. Vagy a gyerekneveléshez…vagy sok mindenhez, ami eddig nem volt…
    Ama bizonyos náci időkben Hitler és Tsai elvetették ezt a gondolatot, ezért megrendezték a Hosszú Kések éjszakáját. Ami szerintem abszolút nem igaz, Hitler és Tsai attól tartottak, hogy ez a társaság (melegek) átveszi (k)az irányítást a nemzet vezetőjétől és tsaitól.(Ezt nevezhetjük belháborúnak is a náci pártban…de nem a buzulás volt az, ami kiváltotta a Vezér és Tsai haragját) Hogy voltak melegek és hidegek ebben a hataloméhes csapatban azt a történészek már kiderítették. Tehát nem volt arról szó, hogy a melegség váltotta volna ki a belháborút. (Az csak egy ürügy volt a nemzetiszocialista párt konvencionálisan gondolkodó és a hatalmat a karmaiból ki nem engedő vezetőinek. Gőringnek is voltak meleg attitűdjei…)
    Andzsela rugalmas politikus, tudja, hogy mit akar a többség, az Istenadta nép…
    Magyar népmeséből ismert a mondás: adtam is meg nem is…

  6. WTF?

  7. Édeseim, szabad megkérdeznem, mi a franc az a melegezés itten?
    Elment a józan ész?
    Csak nem a homoszex kedvelők, ez a sajátos, egyben sajnálatos társadalmi csoport idióta, ámbár célzatosan félrevezető, ún. “pol. korrekt” szóhasználatának és aberrált terminológiáinak engednek??
    Az, a dolgok természetének és sajátjának megnevezését kerülő, helyette ártalmatlan – és hasznos – köznapi használatban levő szavakat torzított értelemben elfogadni és használni – nos, ez az első lépés az önfeladás útján.

    Akik ennek engednek, azok önkéntelenül is rabszolgái ennek a “PC”-nek csúfolt disznóságnak, aminek már a neve is ellentmond mindannak, amit feltételez: az intoleranciának, gyűlöletnek, bélyegzésnek – mindannak, aminek lelkes ember meg nem hajol!

    A homokosok, buzik, homoszexuálisok mind elfogadott – megengedem, különféle stílusértékű – megnevezései ennek a sajnálatos, ámde egyelőre mégsem kötelező aberrációnak.
    Amit fura módon a németség körében is igencsak elterjedt. Ahogy a hedonizmus nő, vele együtt szaporodnak a különféle aberrációk is.

    Ez a sajátos állapot a német törvényhozásra is hatással van: a terméketlen, a kihalásba vezető kapcsolatok “házasságnak” nevezése biztos jele a lejtőn megállíthatatlanul meginduló társadalmaknak.

    • A véleményszabadság nem rossz ha van, néha azonban jobb volna megmaradni a gondolat szabadságánál ha nem jut eszünkbe valami jobb, kimondottan helyes.
      Teljes mértékben igazad van. Ha nagyon kíméletesen akarom magam kifejezni, akkor hanyag beszédmódra tippelnék.

      Nemibeteg és aberrált polgárok esetében csak a homoszekszuális, leszbikus vagy a buzi megnevezés az elfogadható. Különben sajnálatos eröszak-társítást viszünk végbe édes anyanyelvünk kárára.

      A meleg szó kellemeset, védöt, jótevöt, stb. jelent, hogy lehet akkor ezt egy sajnálatos betegséggel kapcsolatban használni?

      A homokos úgyszintén. A homok az egy elterjedt, fontos természetes képzödmény, a vizek és a tengerek partján homokban jár, ül, homokon fekve napozik minden normális ember. Gyemekeink!! a homokozóban játszanak!! és akkor tessék, …

  8. A cikk szerzöjénél nem lehet semmit kifogásolni. Annyi, hogy ma egyeseknek nincs sok fogalmuk az akkori idökröl meg a akkor forgalomban levö ideológiákról, azok képviselöiröl s a köztük folyó vetélkedésekröl, harcokról.

    A mai németek meg nem tudnak vagy nem akarnak megszabadulni attól a nevezetes 12 évtöl, vagy annak csak egyes vetületeiröl. Azt ma nagyon nehéz általános érvénnyel megállapítani, úgyszintén annak a külföldi interpretációit értékelni. (elnézve a mindenkori érdekek szolgálatától)
    Tény azonban, hogy nem telik el egy nap sem, hogy Németoban akárhol, valamilyen módon vagy összefüggésben de ne kerülne szó, vonatkoztatás a hitleri világra s az akkori jelenségekre.

    A közmegértés szempontjából, szerintem, Jozsef Leitner a Facebookon foglalta össze a legtalálóbban a németországi valóságot.
    Általában is, de erre a homoszekszuális törvény létrejöttére érvényes módon is, nemkülönben a szigorított média-cenzúrát biztosító eljárásokat illetöen is.

    Akit mindez közelebbröl érdekel, az tanulmányozza a német törvényhozás alkotmányosan elöírt módját s tegyen összehasonlítást a pénteki napon történtekkel. De a kancellár egyébkénti, hasonló természetü eljárásaival is.

    Egyúttal választási kampány-trükk is történt, hiszen a német szocik (a nagykoalícióban) jópár éve szorgalmazzák a buzik házasságát amit pont ez a kancellár következetesen lemondott.
    Most azonban elöállt egy a számára veszélyesnek számító ellenjelölt, aki ezzel a témával is kampányol, vagy volt eszében. Erre fogta magát a jelenlegi kancellár és egy hét alatt, teljesen “különösen” de megszavaztatta ezt a törvényt, ami által kivett a szoci ellenjelölt aduinak a listájából egyet. Egyúttal benyomta a médiát cenzúrázó törvényt is, annak sok ellenzöje dacára. És mit szolgál ez a hirtelenül megszavaztatott média cenzúra? Úgyszintén a választási fellépéseit, megszürve az ellene szóló kritikákat.

    Ezáltal is, de nem elöszörre, világos, hogyan zsarnokoskodik a szeplötlen német kancellár nem 2/3 alapján, hanem az egész nagykoalícióján keresztül.

    Nem szándékozom ezáltal a magyar kormányt kiemelten magyarázni, viszont nem lenne érdemtelen a kormány habzó szájú becsmérlöinek megtudni, hogy milyen eljárások büntetlenek vagy szokásosak az unióban. Az ö “értékek” védelmében egyenesen fulladozó európaiságuk hátterében.
    Egyúttal hogyan dolgoznak a saját országuk megkárosításán, hiszen egy másik kormány csak “még olyanabb” és tanulékonyabb lehetne; a nyelvét még messzebbre kilógatva a növekvö terhek alatt s az alázkodó zihálás közepette.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük