A megvert újságíró, a komcsik és az elnyomó csirkeszárny


SzabóZé kolléga, az Index egyik meghatározó alakja némi whisky után bement egy KFC-be, majd ott vitatta az eladási körülményeket. Ennek következtében minősíthetetlen körülmények között dobták ki, a biztonsági őr pedig megverte. Ez elfogadhatatlan, ahogy az erőszak majdnem minden más formája, az őrt nyilván az igazságszolgáltatás fogja kellőképpen megítélni. Csakhogy. Na, most mi erről a csakhogyról fogunk írni.

Embert (csak úgy, úrias passzióból, unaloműzésként, konfliktuskezelésként) megütni bűn, még ha újságíró is az illető, ezt javaslom mindenkinek a fejébe verni. Még ha egy kibaszott idegesítő alak is. Szóval, hogy még jobban kiemeljük: az értelmetlen erőszak minden formáját elítéljük.

Ugyanakkor szeretnénk idézni a sértettől:

„Semmi mást nem szeretnék, csak azt, hogy egyetlen pillanatra azt érezzem, hogy legalább a multinacionális nagyvállalatok nem úgy működnek ebben az országban, mint valami MGTSZ. Hogy hiába a rendszerszintű erőszakosság, meg hogy újból terjed, hogy hiába van igazad, kussolj, de legalábbis beszélj halkan, tisztelettel az elvtárssal, a kapitalizmus azért még működik, és képes kezelni az ilyen jellegű hibákat.”

Szeretnénk megjegyezni: itt speciel a kapitalizmus működött.

A biztonsági őrnek, a KFC-nevű cégnek semmi, de semmi köze nincs az MGTSZ-ekhez. Az őr ugyanis – és most itt figyeljünk: nem rendőr, nem állami jogviszonyban volt, hanem egy cég alkalmazottja, egy magán-izomerő. (Azt nem tudom, miért kell egy kajáldában biztonsági őr, de ezt hagyjuk, gondolom a veszélyesen becsirkézett emberek furcsa dolgokra képesek.)  

Szabó Zé kolléga fenti soraiban – nyilván a jogos felháborodás és az átélt sokk miatt – egy kicsit modern balosra, ha szabad így fogalmaznom, fogalmilag zavaros balliberálisra veszi a figurát. (Nem váratlan dolog egy indexestől, ám megérthető.) Kezdjük el hát együtt azokat a fránya fogalmakat tisztázni, mivel az hasznos lesz, és, ha velünk történik ilyen, legalább nem fogunk sületlenségeket mondani egy éttermi konfliktusból levont következtetésben. (Attól még minket is elgyepálhatnak, ha bewhiskyzve megyünk be valahova, s mi is el fogjuk ezt újra ítélni, mármint az elgyepálást.)

Amiről az első mondatban értekezett a kolléga, az a szocializmus metaforája az MGTSZ. Az MGTSZ, mint termelő szövetkezet a komcsik egyik kedvence volt, az avéttas, gonosz kádári múlt szinonimája a kolléga remek mondtában.

Ahol kedvére megver a rendőr, ahol a főelvtárs még főbb az alelvtársaknál, s aki a párt tagja, annak mindent szabad. Ugyanakkor egy valamit ne felejtsünk el: ez az államtípus állította magáról, hogy a párt a népért és a dolgozó osztályért van, a nép, a dolgozó osztály jogait szeretné biztosítani mindenek felett. Azokat verték meg és üldözték, akik a rendszer ellenségei voltak: tehát a (külön)véleményt nyilvánító értelmiséget, az arisztokráciát és a tőkéseket. (Persze ezt szerették tágan értelmezni.)

És, láss csodát, azoknak – tehát a melósoknak – amíg tudta, erején felül biztosította is.

Csak hát beledöglött a gazdaság. Szóval, ha javasolhatom, a dolgozó munkásosztály kiemelt jogainak biztosítását inkább várjuk el egy komcsitól, mint egy kappertől. Utóbbi ugyanis, mint tőkés, a saját hasznát, és nem a munkásosztály érdekeit fogja nézni. Itt levonnám SzabóZé helyében a következtetést: a multinacionális nagyvállalatok létükkel nem a humanizmust szolgálják. Soha nem is tették ezt, csak ameddig az érdekeik azt diktálják. S így van ez rendjén.

A SzabóZé által emlegetett MGTSZ ugyanis azért ment csődbe, mert nem haszonorientált termelőegység, hanem a rendszer végére inkább jóléti intézmény volt (lett). Ott, bármilyen furcsa, soha nem történhetett volna ilyen stresszhelyzetben hozott rossz döntés, azért, mert ott nem ilyen stresszhelyzet volt. Ott az emberek frusztráltak voltak, ha szabad így hobbi-pszichologizálnom. (És miért ne szabadna.)

A Téeszekben a téeszelnök, a tanácselnök, továbbá a helyi főelvtársak rokonsága és egyéb kapcsolatai mellett ugyanis ott dolgozott a település apraja – nagyja, ha kellett, ha nem. S, itt kapaszkodjunk meg, a helyi cigány kisebbség is, ha nem csinált semmit, akkor is ott kellett, hogy legyen – addig se lop, ez volt a jelszó – és kapott érte fizetést is. Tessék, a szociális érzékenység.

Ez egy pillanatig nem fordulhat elő egy KFC-ben. Ott ugyanis az a cél, hogy haszon legyen, tehát aki nem gyors, hasznos, az távozik, mégpedig felmondással. Ezért ott túldolgoztatott munkaerő, vagyis az előbb említett stresszhelyzet van. 

A kapitalizmus ugyanis nem szocializmus. Azért kapitalizmus.

Ami pedig a biztonsági őr eljárását illeti: őt egy stresszes főnök utasította, és mivel a bunkó agya így tud konfliktust megoldani, ezért ütött. Azonban egy pillanatig sem volt állami alkalmazott, rendőr satöbbi. Ha az lett volna, számos jogszabálynak eleget kellett volna tennie (amiket azonban megszegett volna), tehát ha állami alkalmazott lett volna, akkor már valószínűleg előzetesben – gyengébb indexesek kedvéért börtönben – tartózkodna.

Tehát a megverő személy egy bunkó szemét, egy zavaros identitású idióta, akit felbéreltek. Ennek sincs semmilyen szocializmushoz (és a kapitalizmushoz se) köze. Szóval, hogy röviden összefoglaljam: a szocializmus, a jogállam, a demokrácia és a kapitalizmus nem egymásból következő fogalmak, s a (bármilyen) rendszer mint olyan teljesen külön funkcionál.

Ezt hívják elszigetelt esetnek, (amely, legyünk erősek, a kapitalizmustól is elszigetelt).

Ez, mint SzabóZé kolléga lucidum intervallumában helyesen megállapította: egy multinacionális cég által alkalmazott biztonsági őr – egy rossz és agresszív ember – műve volt.

A biztonsági őrt pedig a rendszer „rezsimbérencei” vagyis a magyar állam rendőrei vitték el, és elítélni is a gonosz, csúnya magyar állam igazságszolgáltatási szervei fogják, miután a gonosz, csúnya magyar állam igazságszolgáltatási szervei sértettként meghallgatták SzabóZét és megtekintették a vonatkozó tárgyi bizonyítékokat, tehát a felvételeket. Ez a helyzet.

Továbbá megjegyezzük: elszigetelt esetekből, amelyek ráadásul tényállásszerűen nem azt támasztják alá, amit mond emberünk, nem célszerű hibás következtetéseket levonni.

Mert feltenném a kérdést a kádári elnyomást emlegetőknek: vajon milyen elnyomásról lehet beszélni egy csirkézőben? Milyen kádári beletörődésről meg lehajtott fejről van szó egy étterem kapcsán? Ezek hol élnek, akik ezt kérdezik? Mit képzeljünk el az elnyomó eszközként, a rántott hagymakarikát? A fenyegetően közeledő szaftos csirkeszárnyat? Nevetséges. Sőt, totális félreértelmezés: egy csirkéző – ha multi, ha nem – egyszerűen nem érdekelt a panaszkönyvben, tessék ennek másoknál is utána nézni.


  Templomhegyi Nyerőkő

33 hozzászólás

  1. Ez a Mi Hazánk

    Biztonsági őr azért van egy csirkézőben, mert egyrészt rnegeteg szabózé-féle fasszopó játssza ott az agyát, másrészt a szabózé-félék által kedvelt kisebbségi réteg oda jár zsebtolvajlani és egyéb, hasonló módon élni a liberális jogaival.

    • Gáspár Anett

      Meg bezúdulni a wécébe és körbehúgyos csirkézőt varázsolni a liberális kulturha dicsőségére.

    • AZT HITTEM ELDOBOM MAGAM AMIKOR EZT A FENTI HÍRT ELŐSZÖR A HVG-n OLVASTAM, mert eszembe jutott egy évekkel ezelőtti -ma ua.csapat index/hvg/444- olvasmány.
      OLVASSÁTOK TI IS:
      “https://444.hu/tag/matula-magazin/
      Pontosan tíz éve indult el minden idők legjobb magyar weboldala. A Matula Magazin.. A szerkesztőség háromnegyede ma a 444-ben dolgozik..(!!!)
      Bede Márton történelem 2013. október 13.
      ***
      1995-2006, 11. évf.#047 Ablak-Zsidó
      Bede – Magyari- Kik ezek a szõrös emberek a vastag pénztárcáikkal? Tényleg Róth Manónak hívták eredetileg Rákosit? Van-e rosszabb egy buta zsidó nõnél? A Matula Magazin egyik legambiciózusabb vállalkozásának keretében bemutatja a köztünk élõ dzsúszokat és jaffákat. Megismerkedünk fizikai jellemzõikkel, lelkükkel, szokásaikkal, örömeikkel és bánataikkal. 5700 év szépen, betûrendben.

      “E”= Erõszakosság – A zsidók erõszakossága igen ravasz dolog, nem jár például soha fizikai erõszakkal (leszámítva azt az esetet, amikor kõdobáló palesztin kisgyerek az ellenfél). Viszont olyan mértékû felháborodást, nyomulást, követelõdzést sem látott még a békásmegyeri McDonalds sokat próbált személyzete, mint amilyet egy zsidó médiaszemélyiség produkált, amikor nem kapott külön kistálkában BigMac-szószt.

  2. Az potyán ittas újságíró nem a KFC-be megy, hanem haza.

  3. Mit képzeljünk el az elnyomó eszközként, a rántott hagymakarikát?

    t. nyekergő, tudod mennyire bííírja csíííípni a szemet a hagymakarika??? láccik, h nálatok is a zasszony van beparancsolva a konyhába, mert te még nem láttál hagymát élőben az tuti :-)))9

  4. Szabó Z. annyira elqúrt ,balosan liberális elméjű ,hogy a kádári diktatúra MSZ(M)P–SEIVEL ,GYURCSÁNNYAL ÉS DK-JÁVAL ,MOMENTUMOSAIVAL , ….. STB. BALLIBERÁLISAIVAL külföldről pénzelt ,irányított hazugságait ,rágalmait fírkászkén írkálja .

    • …. ÉN dolgoztam TSZ-BEN, reggel anyám is ment oda dolgozni látta a kazánba előző na beépített olajégő-fejet ellopták, 1989-ben feltörték a pénztárat és (akkor !!! több százezreket loptak el ),reggelente mentem dolgozni és néztem ,hogy sok anyagból egyesek kiszolgálták magukat a ….. ,kitöltött számlát ,amire elkönyveltessem nem hagytak ott ,………. stb. több 100 az MSZMP-S diktatúrádból tudok ilyen bűncselekményekről beszámolni,ennél a TSZ-NÉL is. ÉRDEKES A RENDŐRSÉG EGYIK ÜGYET SEM DERÍTETTE FEL.

      • Gáspár Anett

        Bizony! Nem is kellett oda “verőember”. Így verték el a nemzetgazdaság jó részét. A többit vitték a SZU-ba.

  5. Gáspár Anett

    “gy multinacionális cég által alkalmazott biztonsági őr – egy rossz és agresszív ember – műve volt.”

    És az őt utasító igazgatót. Ugyanis ő meg a felbujtó.

    De ez részkérdés.
    Viszont a panaszkönyv minden üzletben kötelező, ráadásul látható, hozzáférhető helyen kötelező tárolni.
    A multik is kötelesek betartani a magyar kereskedelmi törvényeket. Nem állam az államban a csirkéző sem.
    Az meg nem érdekel, hogy kit mennyire stresszel a főnöke, amikor a pénzemért maximálisan korrekt kiszolgálást várok el. Ráadásul azt is ígérik a reklámjaikban is.

    De nézzük a bot másik végét: ostoba, benyalt liberális firkászkopó záróra előtt néhány perccel akarja ott elfogyasztani az abrakot. Közlik vele, hogy elvinni lehet, de ott már nem fogyaszthat. Nyakaskodik, követelőzik, botrányt csinál. (A panaszkönyvet kötelesek lett volna odaadni!). ahelyett, hogy rendőrt hívtak volna, durván kidobatja az üzletvezető.

    De a következő akció már az ő direkt provokációja: ahelyett, hogy ő hívott volna rendőrt, visszament és újból összeverette magát, amit föl is vett.

    Jól elitta magát, bunkó volt (a multi alkalmazottaival kölcsönösen). Rendőrség, feljelentés, áldozat, cikkek sora. “Jó volt, ez is jó bót”‘… Hacsak az nem. 😉

  6. Nyilván a szekus bunkó húlye volt, kirúgták és majd jól megbüntetik, de végre, végre valaki jól elkalapálta ezt a szabózét!

  7. Round Robin

    “Szeretnénk megjegyezni: itt speciel a kapitalizmus működött.”

    Itt nem a kapitalizmus “működött”, hanem a zsiregi reflex, amit elfojtva lett az ember emberré. Már aki, legalábbis. A posztoló nyilván nem. Ahogy ő újságíró sem lett, hiába is képzeli ezt.

    “Mit képzeljünk el az elnyomó eszközként, a rántott hagymakarikát? ”

    Nem nem, kedves birka bácsi, az “elnyomó eszköze” az a barom állat volt, aki bűncselekményt követett el az egyik vendég, jelen esetben Szabó Z. sérelmére.
    Egyébként, csak hogy tudd, a kapitalizmus nem igényel “elnyomókat”. Annak a társadalmi rendnek ez nem kelléke. Elnyomókat az általad favorizált, lélektelen, uniformizáló, a szorgosabbakat kihasználó szocializmus igényelt és más, hasonló berendezkedésű diktatúrák. A

    “egy csirkéző – ha multi, ha nem – egyszerűen nem érdekelt a panaszkönyvben”

    Nem csirkéző, hanem étterem, vendéglátóipari egység, értsd: szolgáltató. Írjam le csupa nagybetűvel? SZOLGÁLTATÓ.

    “Mert feltenném a kérdést a kádári elnyomást emlegetőknek: vajon milyen elnyomásról lehet beszélni egy csirkézőben?”

    Olyanról, ratyi bácsi, hogy ilyesmi nyugaton nem fordulhat elő. Nem is szokott. Ott ugyanis, abban az általad átkozott kapitalizmusban az emberek kissé magasabb szinten lettek szocializálva. Nem úgy, mint itt, a balkánon. Érdekes, hogy Londonban a panaszomra a Vodafone a valagamat nyalta és elnézést kért 16-szor, míg itt, ebben a balkáni országban “ugyanaz” a Vodafone pofátlan és arrogáns volt velem sdzemben. Miért? Mert magyart alkalmazotrtakkal dolgozik, akiknek ennyi a kultúrális nívójuk, faszomarc.

    Tehát, bár nyugaton is előfordulhat, hogy egy-egy vendéget inzultus ér, mert mondjuk a pincér, a pénztáros, a pultos olyan állapotban van, hogy a magánéleti sérelmeit épp egy vendégen torolja meg, de az már nem, hogy az étterem vezetője utasítson egy dolgozót arra, hogy terminátorként pucolja el a vendéget az útjából.

    “Továbbá megjegyezzük: elszigetelt esetekből, amelyek ráadásul tényállásszerűen nem azt támasztják alá, amit mond emberünk, nem célszerű hibás következtetéseket levonni.”

    Nem bizony, de ezt egy hozzád hasonló birgének hiába is próbálnám ezt megmagyarázni.

  8. Round Robin

    Ami még fontos ebben az ügyben, hogy nem a posztoló-féle büdös kommancsoktól élhetőbb a viilág, hanem a Szabó Z-féléktől, ugyanis rendre ők kaparják ki – nem csak saját maguknak- a gesztenyét.

  9. Csak bunkó proli bitang állatok járnak Kentucky Fried Chickenbe szart zabálni vagy Starbucksba vagy MacDonaldsba vagy száz másféle amerikai borzalmakba ami szégyen.
    És miért kéne éjjel tiz után zabálni??? Vagy Coca Colát vagy egyéb gyomormosó szennylét venni?

    Csak whiskit küstolgatott? Egy normális magayr ember kerüli a whiskit mnit az ördög vizeletét.
    Én itt élek Kanadában és Starbucksban egyszer voltam Vancouverben Macdonaldban egyszer itt Fahitát rendelnimert nejem azt óhajtotta én elfeledtem és kértem egy F thing et. Amit a csinos kiszolgáló hölgyike röhögve nyújtott át. Nem tudom hány óra volt.
    Egyszer vettem KFC okádékot és vezetés közben megakadt a torkomon el kezdtem fulladozni és alig birtam a torkomba lenyúlni és kitépni egy meter hosszú bőr és hús és zsircafatot ami elrághatatlan volt. Még egy perc és meghaltam volna. Ez húsz éve volt és ma is bánom hogy olyan hülye voltam hogy egy KFCbe vettem pár csirke darabot.
    Az indián rezerváción örjöngtek az indiánok mert ki kellett bontani a házuk falát hogy kivegyék a 75O fontos hájtömeget az ágyából mivel az ajtón nem fértek be.
    Ez az úriember szokása az volt hogy vet egy bucket KFCt ami egy kispapir hordó KFC csirkedarab. Ez csak egy snack falat volt nem ebéd vagy vacsoram Nagyon méltányosan két darabot afleségének adott belőle tehát ő 18 darab KFCT evet. persze hasábkrumplival French Fries sal és pár liter Coca Colával. Az én betegem nem lett volna de soha nem jot vissza valószinűleg mert megmondtam neki a tényeket. Akkor még cssk 5OO font volt de a mérlgeimre nem állhatott mert mert szét törte volna őket.
    A nagy üzletekbe járt ahentesekhez méreckedni csak ott vol olyan mérleg ami meg tudta mérni.
    Ez a szerencsétlen nem tudta hogy a fehér búza liszt a csirkezsir a Coca Cola mind bteges függőséget okoznak szenvedélyt ami veszélyesebb mint a heroin meg a kokain meg amarihuana meg a kávé meg a cukor meg a csokoládé – a fgaylaltot elfelejtettem amit szintén gallon számra zabált.
    Az indiánok olyanok mint akanári a szénbányában nem tudnak a fehér ember által kikotytvasztott merges italoknak és ételekneknek ellentállni – hasonló a sör és a pizza is – tehát a cukorbaj szivbaj vérnyomás veseelhalás az elmebajok az Alzheimer is mind az északamerikai junk food szemét étel elterjedése miatt történt.

    Az egész balhé azt bizonyitja hogy ez ahisztérikus újsákotyvasztó idióta is ALKOHOL SZESZ szar kaja függő állat.

    • Round Robin

      “azt bizonyitja hogy ez ahisztérikus újsákotyvasztó idióta is ALKOHOL SZESZ szar kaja függő állat.”

      És, hogy te milyen állat vagy, azt a hozzászólásod bizonyítja.

    • Gáspár Anett

      KO!
      Nálad a pont!

  10. Egy nagypofájú részeg beleszaladt egy pofonba.
    Alacsony az ingerküszöb hegykőéknél.

  11. “Azt nem tudom, miért kell egy kajáldában biztonsági őr, de ezt hagyjuk, gondolom a veszélyesen becsirkézett emberek furcsa dolgokra képesek.”

    Nem azért kell oda biztonsági őr ezt mindenki tudja aki valaha legalább egyszer is járt a Király utca-krt sarkán hétvégén éjfél után….

  12. Benedek Elek

    Elöljáróban, együtt érzek liberált barátunkkal a verést illetően. Teljesen elfogadhatatlannak tartom azt, ami vele történt.
    Ugyanakkor szabad legyen megjegyeznem, hogy liberált barátunk a saját bőrén érezte, hogy – többek között – mi hibádzik a liberáltaknál.
    Néhány, a liberáltak kedvenc rigmusaiból:
    1. Nem kellenek állami szabályzók, mert a mindenható piac (áldassék a neve) úgyis mindent és tökéletesen szabályoz.
    2. Minél kevesebb államot, mert meg kell védeni az egyént és a személyes szabadságjogokat az állami beavatkozástól, túlkapásoktól.
    3. Mi ez a “rend-kultusz”? Aki rendet akar teremteni ebben az országban, az csakis egy orbánfasisztaorbánnacionalistaorbánpopulista náciorbán orbánzongorista gé lehet.
    És valóban, el is érték, hogy 2010-re az országunk gyakorlatilag anarchiába zuhant. A rendőr nem mert intézkedni, a bíróságok felmentették a tyúktolvajokat, mert hát szegény csak éhes volt, nem volt mit adni a gyermekének, amúgy is jól leépítették a rendőrséget, stb.
    Ezzel szemben a valóság az, hogy az egyén szabadságjogait nem az államtól kell már félteni, hanem pl. az olyan multinacionális vállalatoktól és azok profitérdekeitől, mint pl. a KFC. És ki az, aki érdemben tud fellépni egy ekkora céggel szemben, mint azonos fajsúlyú szereplő? Az egyén? Nem. Az állam.
    Liberált barátunk is, ugyebár rendőrt hívott. A rendőr pedig az államot képviseli. A biztonsági őrt a bíróság fogja elmarasztalni, ami, szintén az államiság okán létezik, stb. Hadd legyek egy kicsit cinikus. Ne foglalkozzon se a rendőrség, se a bíróság ezzel az üggyel. Majd a fogyasztók úgyis eldöntik, hogy megbüntetik-e a KFC-t, vagy sem, hiszen a piac úgyis mindent tökéletesen szabályoz, igaz? Vagy menjünk le kunczei mélységbe? Két kosár mellé adunk egy ütleget Mártír Zéniusz ajánlásával….
    Persze, nincsenek kételyeim, liberált barátunk, aki – ahogy a legtöbbje – nem tanul semmiből, tovább fogja hirdetni, hogy nincs szükség államra, rendre, határra, számoljuk fel a nemzetállamokat, korlátlan teret engedve a globális tőke és multi cégek érdekérvényesítésének, stb.
    Mi meg majd szivárványszínűre változtatjuk a profilképünket, aggódni fogunk és biztosítjuk szolidaritásunkról, ha kap egy pár újabb pofont egy KFC-ben.

    • Gáspár Anett

      De hát ez a liberált f…sz az egészet a kormány, a Zoebárencer nyakába igyekszik varrni!
      Ez egy genderpatkány.

  13. A biztonsági őr, aki a cég zsoldosa, elintézett egy ügyet a maga módján, mert ő ehhez ért, még azt is kockáztatta, hogy visszaütnek.
    Ez a firkász, aki szintén egy zsoldos, aki szintén a maga módján (hazudozás, rágalmazás,mocskolódás) intéz el dolgokat, kockázat mentesen.
    Amíg a biztonsági őr csak egy tahó, ez a firkász egy aljas, gyűlölködő, sunyi alak. A biztonsági őrt elitélik, a firkászt meg a normális emberek megvetik, ami persze őt nem zavarja, őt ez élteti! Sajnos ilyeneknél egy kijózanító pofon sem használ. ők megtehetik, hogy provokálnak, lekezelnek, nagyfiúskodnak, aztán ha elcsattan egy pofon, rohannak árulkodni. Amikor kisiskolás voltam, és az ilyen nyálasszájúak rohantak árulkodni a tanítóhoz egy pofon miatt, a tanítótól kapták a másikat.

    • Maximálisan egyetértek Veled! De a helyzet ennél súlyosabb. Ötven éve még voltak tanítók, ma már csak tanítónénik vannak, leszámítva egy -két hormonzavarost, mint pölö a sógorom. Mindössze két dolog hiányzik belőlük, hogy a nyikhajok, mint pölö a fiam, példaképet lássanak bennük. A férfiasan következetes szigorúság, és a tekintély. Aztán lesz belőlük ilyen zsanklód junker féle petyhüdt, dekadens, ultrakonformista, nyugati recept szerint tenyésztett, pimasz, pacifista, korcs kretén.

  14. Kovács Imre

    Bürokrácia mentesen, kerülik a papírmunkát.
    http://indavideo.hu/video/Mindekozben_Indiaban_3

  15. Én a biztonsági őrrel vagyok!
    Tette a dolgát mert látta, hogy nem értelmes emberrel van dolga, hanem egy részeg kreténnel. Akkor miért is kellett volna vele úriemberként viselkednie?
    Nem kell ebből ideológiai, társadalom-politikai, ügyet csinálni.
    A biztonsági őr nem vitapartnernek van alkalmazva, hanem az erő szimbólumaként.
    A gyomot ki kell irtani, és kész! És ezt tette, nagyon helyesen!
    Társadalmi szinten is, remélem Viktor aki fentebb nyavalyogsz a hozzászólásoddal, olvasod.

  16. Most mit izéltek!? Mindenki azt kapta, amit megérdemelt. A részeg balhés faszfejt megruházták, a másikat, az őrt kirúgták. Faszfej egész jól megúszta. Az őr meg tette a dolgát, pont az ilyenek elleni védelemre van ott. Ok, nem kell leverni senkit foglalkozás közében, de szerencsére nem tudta, hogy ezek után a manus nem hazatakarodik kijózanodni, mint rendesen illene. Az őrembernek meg titokban alaposan meg kell veregetni a vállát, nem akarta a bonyodalmat, hát így sült el… de legalább tanulságos. Azt a pofont csak megkapta, bár lehet ettől nem ég a pofája, mint bárki másnak égne, aki bekapott és elvesztette a direktívát.

  17. Szánalom a köbön

    ” A biztonsági őr, aki a cég zsoldosa, elintézett egy ügyet a maga módján, mert ő ehhez ért, még azt is kockáztatta, hogy visszaütnek.” ja visszaütnek persze milyen bátor hogy a jóval gyengébbet üti le.mivel ütött volna vissza a telefonnal a kezébe?hülye mentegető ostoba szar alak.amerikába nem visszaütöttek volna hanem lelőtték volna a picsába jogosan.aztán örüljön ha tuléli.kurva nagy kockázat vállalás és itt éljenezi meg hogy milyen bátor.kurvára bátor hogy hegyomlásként a szabó z vékony nem tul erős testalkatut leütötte.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük