Tóth bácsi és az EU-s kohéziós alap

 

 

  

Tóth bácsi a III/24-ből igazi badass vén tahó. A kedvesebb fajtából. Van esze a logikára, és van esze arra is, hogy pontosan tudja: hiába issza le magát minden nap lelkiismeretesen a vízzáró rétegig, 76 évesen mégis igen kevés eséllyel indul a máj-transzplantációs listán. De Tóth bácsit mindenki szereti. Hogy miért? Mert például ő volt az egyetlen olyan tag gyerekkorunkban, aki a játszótéren mindig visszarúgta nekünk a focit.

Bárcsak az EU-nak is lenne annyi esze, mint a Tóth bácsinak! Bárcsak az EU is visszarúgná néha a mi térfelünkre a labdát! De az legfeljebb ha úgy fordul elő, hogy lefizeti a bírót, aztán lesre futtatja a saját csatárát, és utána örül a gólnak. Mert hát ugye, itt van az, hogy a hozzánk beszivárgó kohéziós alapnak legalább a 70%-át az itt üzemelő nyugati cégek kapják. Akik felé semmiféle feltételt nem támasztottunk. Ők meg aztán nettó nyereségüket szépen visszapumpálják az anyaországukba.

Az EU meg mindeközben nem tud mást, csak durcizni és fenyegetni.

Mondjuk például azzal, hogy lófaszra kötött selyem masnit kapunk mi, nem eurót, ha nem teremtünk azonnal egy faszányos kis jogállamiságot idehaza. Szóval, ami nekünk itt kétharmados közakarattal megtámogatott, működő demokrácia, az nekik ott egyharmados diktatúra. És ezt simán megmondja az összes olyan bizottság is, aminek nevében benne van az, hogy Helsinki!

Aztán még az ifjúsági munkanélküliség is szálka a pici szemükben. Ami azért duplán furcsa, merthogy ifjaink legjava pont ezekben a bizonyos, kohéziósan agyontámogatott nyugati cégekben dolgozik, méghozzá nem uniós bérért. Némi vibrálást vélek felfedezni az erőben. És ez a vibrálás csak erősödik, amikor a suska tejelésének másik feltételeként azt olvasom, hogy „az oktatás javítása”. Nyilván annak „sanyarú állapotáról” minden Soros NGO meglepően egységes véleményt ad. Minket meg ugye nem kérdeznek, szóval ez egy ilyen foci. Mindeközben az a sok baromarc magyar diák sorra nyeri a nyugati tanulmányi versenyeket, de erről pofa befog!  

Ugyanezt a seggre pacsit megkapják a lengyelek is, pláne, mióta ide járnak barátkozni, tesóskodni, haverkodni. Megjegyzem, ennek időbeliségéről Szobieszky János király igen sokat tudna mesélni, még abból az időből, mikor az ős EU az árnyékunkat is lecidázta a török elleni korridor megtartásáért.

Na, de hagyjuk a sötét múltat, jöjjön a még sötétebb jelen. Most ugyanúgy a muszlim horda van soron, csak most azért büntetnek, mert nem engedjük be őket. És hát most ez a bajuk.

Mert naná, hogy a migrik simizése lenne a másik feltétele a nekünk amúgy rohadtul járó pénz megkapásának. 

Tóth Bácsinak nem jár már újság. Régen előfizetője volt a Népszabadságnak, és imádta. Például a szerdai szám utolsó előtti oldalán nyomon követhette a MERKUR sorszámokat, a sportoldalba meg tudott zsíros deszkát csomagolni, amikor még rendes újpestiként a Bőrgyárban melózott. A többszörösen meggyűrt vezércikket pedig puhára selymesítve hasznosította bőrgyár udvarán álló pottyantós budiban. Na de Financial Times az életben nem fordult meg dolgos – bár az alkoholtól enyhén remegő – kezei közt. És ez a szerencse. Mert abban az újágban pont ilyen feltételeket olvashatna szegény mostanában.

Tegnapelőtt, amikor legutóbb találkoztam az öreggel, meséltem neki, hogy mi a szitu. Hogy a német cégek ide járnak habzsidőzsizni, a gazdálkodásuk már most euróban történik, ráadásul kezdik egyre jobban szorgalmazni, hogy hazánk is belépjen a monetáris unióba.

S mindezek ellenére pont a fritzek  baszakodnak itt nekünk a kohéziós pénzzel, ami rohadtul nem ajándék, hanem jár, és kuss legyen!

Csak hát egyelőre minket kussoltatnak be. És azt mondják, hogy majd a legatyásodott déli államokba juttatják a cuccost, elvégre arrafelé rendesen érkezik a feketefuvar, meg a kávébarna öröm, ágyékkötős agysebészek és burnuszos atomfizikusok képében. Oda kell a lóvé rendesen. Budapest és Varsó meg nem kap mást, mint Soros Alexet meg szopogatható csoki mikulást…

És akkor majd csodálkoznak, ha a Visegrádi Négyek a bajorokkal meg az osztrákokkal összefogva, a kilépett britektől megtámogatva azt mondják, hogy… na de ne szaladjunk előre az időben 2020-ig! Elvégre, ha már most megírom, akkor mit fogok majd?

Na, hát erre mondta azt Tóth bácsi, hogyaszondja:

„Édes kisfiam! Tudod, amikor a feleségemet megismertem, még nem ittam. Áldott rossz asszony volt, miatta kezdtem el piálni. El is hagyott, hála Istennek. Aztán utána meg már azért ittam, mert nem volt nőm. Most meg már ha lenne nőm, se kéne. Erre a kis időre?”