Szentatya 3.0


Mint tudjuk, a pápa hit és erkölcs dolgában tévedhetetlen. Minden másban tévedhet. Nagyjából ebben különbözik a legmarkánsabban a 444 munkatársaitól, akik meg semmiben nem tévedhetetlenek. Na meg abban, hogy utóbbiak nem hordanak rekkenő hőségben is sok gombos, földig érő, fehér hacukát. Szóval ez a tévedhetetlen Ferenc pápa a következő dolgokat mondta: a család az férfi és nő kapcsolata, az abortusz pedig taigetoszi és hitleri időket idéz. A 444 pedig leközölt egy „mértéktartóan neutrális” tudósítást. Pedig hát…

Pedig hát most igencsak fekália került a serpenyőben sütött, édes tésztába! Eleddig ugyanis nem volt semmi gond ezzel a Fráncseszkóval. Ezzel a Szentatya 2.0-ával, akivel a volt hitlerjugend Benedeket cserélték le. Azt a Benedeket, aki még aktív szvasztikás korában sem tett olyan kijelentéseket, miszerint a méhen belüli magzatpempő receptje Adolf vízióit idézné. Persze nyilván ő is így gondolta. De ki azt mégsem mondta.

Megtette helyette Ferenc pápa. Aki nemrégiben még annyira és olyan szépen mosta a migrik lábát a Szent Péter téren, nagycsütörtökönként. E cselekedete nem mellékesen olyannyira néphagyománnyá vált, hogy mostanság aki a damaszkuszi úton közelít migránsként Rómába, az a célegyenesben akár a dorkóját is lerúghatja a lábairól. Poros lesz a talpa? És akkor?

Majd megkeresi a legközelebbi pápát, az tisztára suvickolja, oszt jóvan.

Na de hogy ilyet mondani a neoliberalizmus térnyerése óta úgyszint néphagyománnyá vált művi abortuszról? „Hát normális ez?” – gondolták a libber szerkesztők. Aztán csak úgy kibaszcsizták a cikket a plebsz elé. Ugyanazt a Lovas István metodikát alkalmazva, amiben az alja melót a saját nevelésű kisköcsögjeikkel végeztették el. Na, hát lett is belőle sivalkodás rendesen! És gyorsan mindenki törölte Facebook képtárából a pápaszopó mémeket, amik ott lapultak mindegyiküknél, közvetlenül a szivárványos zászlós, a francia trikolóros, meg a je suis fasztuggyaéppkivagyok profilképek mellett.

Jó, oké, rendben. Elfogadjuk. Ha nem szabad a gyerekdarálás, akkor nem szabad. Ha spártai, vagy hitleri, akkor rendicsek. De ne bassza már meg a kiskutya, hogy két búzacsíra se házasodhat össze férjként és férjként! Hát hová jut így a világ? Hát akkor kinek szülnek eztán gyereket a kanadai béranyák? Kinek dolgoznak a jövőben a férfiszoknyákat tervező stylistok? Mi lesz így a gendersemleges vécékkel? Hogy csak a legfontosabb problémákat soroljam…

Nincs mese, sürgősen kell egy új pápa. Egy 3.0-ás modell!

Akiből aztán totál nem kell majd kiszeretnie a haladó oldalnak. Az új pápának csupán néhány alapvető követelményt kell teljesítenie. Például legyen néger, legyen muszlim, legyen búzacsíra, és szeresse a könnyű drogokat. Ez lenne minden nyugati felfogású (lásd normális európai ténylegértelmiségi) ember érdeke. Hogy már legalább az Istennek az ő bolygószintű akkreditációval rendelkező nagykövetében ne kelljen csalódni.

Vagy pedig… vagy pedig felül kell bírálni minden előző kijelentését a Szentatyának.

Mármint például a migránsokkal kapcsolatosakat. Hogyaszondja a menekülteket segíteni és támogatni kell. Mert hát ez így az erkölcs dolgába tartozik, tehát tévedhetetlen kinyilatkoztatás. Viszont nehezen lehet menekültnek nevezni egy olyan családot, amelyik a német státuszt kiérdemelve, a német állam pénzén visszautazik egy hosszú hétvégére oda, ahonnan elmenekült, ott szelfizget egy jó kövéret, majd siet gyorsan vissza, Merkel életadó euró-csecsét szlopálni.

És akkor hoppácska! Máris kiderül, hogy a pápa geopolitikai kérdésekben simán lehet síkhülye. Ugyanis a Sixtus kápolnába ideiglenesen befalazott pápaválasztó konklávé választhatósági feltételei között nem szerepel az, hogy a halászgyűrű új tulajdonosa lehetőleg legyen végzett politológus.

Tehát a pápa nyugodtan mondhat baromságokat bel-, és külpolitikai kérdésekben, és dobálózhat általánosságokkal expressis verbis, attól még nem lesz igaza.

Márpedig ha a libnyákok által felkarolt szavak a tévedhető kategóriába tartoztak, ellenben a mostani kijelentések hitbéli és erkölcsi vonatkozásban tévedhetetlenek, akkor csak annyi a dolgunk, hogy hátradőljünk, és élvezettel nézzük, ahogy minden elmelágyult szépen a kardjába dől, vagy újólag elkezd keresztényt üldözni.

Ha igazán stílszerűen fogják csinálni, akkor erre isteni helyszín lesz a Colosseum.


  Nahát

10 hozzászólás

  1. Derszu Uzala

    Már akkor is idegesített,hogy a pápa migránsok lábát mossa.Hát a pék ne húzza az óriáskiflijére,anno az Úr Jézus is a tanítványok lábát mosta,nem a római katonákét…

  2. Fülig Jimmy

    Ez a Francesco mindig is gyanús volt nekem. Állandóan egy Jézus nevű migráncsról beszél, aki valami Egyiptom nevű helyről szökött át, aztán összevissza kóborolt a közelkeleten, szegényeket, koldusokat, leprásokat gyógyított, ahelyett hogy dolgozott volna. Végül egy csomó abszurd szövegelés után rituális öngyilkosságot követett el egy kereszten. Beteg az egész történet.

  3. “Aki nemrégiben még annyira és olyan szépen mosta a migrik lábát a Szent Péter téren, nagycsütörtökönként.”

    Le fogja is mosni szaporán.
    Amúgy nem az európai, keresztények méhéért aggódik Feri celeb a bárány stólával a nyakában…
    A 444 meg issza a Feri celeb által mosogatta migrik lábvizét…

  4. VERJEN MEG AZ ISTEN !

  5. Már megint nem teszik közzé a hozzászólásomat a cikkeknél. Miért nem?

    • Fogós, ravasz kérdés. 😛
      Hát nem itt vagy? 😉

    • Kaktusz! Valamelyik gyagyás troll megint lopta a nickedet, s ilyenkor letiltják egy időre, nincs idejük kergetőzni, hogy melyik az igazi. Ellopja és disznóságokat firkál, mert azt hiszi, hogy ezzel Téged lehetetlenít el. Az agyatlan troll azt hiszi, hogy nem a megjelent vélemény a fontos, hanem maga a nick. Gyere vissza más néven.:-)

  6. Ha téged kisgyerekként kisdobossá avattak, akkor vöröscsillagos kommunista vagy?

    Ratzinger 15 évesen valóban “belépett” a Hitlejugendbe, mivel a a tagság minden 14 éven felüli német fiúnak automatikus és kötelező volt 1939 decembere után. A cikk írójának, aki szvasztikázik, nemcsak ez kerüli el a figyelmét, hanem az a tény is, hogy a majdani besorozása után az első alkalommal, élete kockáztatásával, az ifjú Ratzinger DEZERTÁLT a német hadseregből, és meg sem állt a papi szemináriumig.

    A cikk többi tévedését (pl. a pápai tévedhetetlenség kritériumait) már nem is említem.

  7. Ha téged kisgyerekként kisdobossá avattak, akkor vöröscsillagos kommunista vagy?

    Ratzinger 15 évesen valóban “belépett” a Hitlejugendbe, mivel a a tagság minden 14 éven felüli német fiúnak automatikus és kötelező volt 1939 decembere után. A cikk írójának, aki szvasztikázik, nemcsak ez kerüli el a figyelmét, hanem az a tény is, hogy a majdani besorozása után az első alkalommal, élete kockáztatásával, az ifjú Ratzinger DEZERTÁLT a német hadseregből, és meg sem állt a papi szemináriumig.

    A cikk többi tévedését (pl. a pápai tévedhetetlenség kritériumait) már nem is említem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük