Ragadós-mese

  •  
  •  
  •  
  •   

Egyszer volt, hol nem volt, a csüngőhasú diktátoron innen, a Gellérthegyen is innen, de mondjuk a Deák téren túl, volt egyszer egy Karácsony Gergely, egy kisebbecske király. Ez a Karácsony Gergely falusi szegénylegény volt, de ahogy ez annak rendje és módja szerint való, jött is, meg nem is, hozott is, meg nem is, így hát megválasztották királynak. Ennek volt egy kebelbéli jó barátja, a Tóth Csaba, akivel együtt szerettek kertészkedni, illetve Tóth Csaba szeretett ásni, a Karácsony Gergely meg nézni, közben gondosan ügyelve, hogy bele ne essen a gödörbe. Innen az országos jó barátság. Történt egyszer, hogy együtt mulattak valami bálon, ahol a Karácsony Gergely volt a választási bárány. Persze csak tréfából. Hétrét folyt a jóféle bor, édes volt az, mint a méz, aztán végtére úgy kapaszkodott egymásba a Karácsony Gergely, meg a Tóth Csaba, mint az édestestvérek. Készült is róluk fotográfia. De amint az elkészült, és a rettentő nagy kénköves vakufüst felszállott volna, egyszer csak azon kapták volt magukat, hogy összeragadtak.

Elbámészkodott a bálozó közönség, mert ilyen csudát bizony nem láttak: bárhogyan is feszengtek, csak nem tudtak egymástól szabadulni. Jött is csakhamar a Kaporszakállú Tordai Bence, Karácsony Gergely legkedvesebb táskahordozója, hogy széjjelválassza őkegyelmüket. Látta ő már, hogyan kell az ilyen szétválasztást eszközölni, a bagzó kutyáknál. Hozott is sebtiben egy vödör vizet, és azt mind Karácsony Gergelyre, meg Tóth Csabára illette kellő tisztelettel. De nemcsak, hogy nem segített, de Kaporszakállú Tordai Bence is odaragadt a Karácsony Gergelyékhez, vödröstül. Mit volt mit tenni, előszólították Kunhalmi Ágnest, Lendvai Ildikó rózsafájának legszebb ágát, hogy tenne-e valamit. Kunhalmi Ágnes éppen csak elkuncogta magát, hogy volna néki egy jó ötlete, de elbotlott, és estében ő is hozzáragadt Karácsony Gergelyhez, Tóth Csabához és Kaporszakállú Tordai Bencéhez. Volt a bálozók között egy tudós asszony, a Bősz Anett, égen-földön híres az eszéről. Ki is sütötte izibe, hogy ő bizony nem tudná az átkot megoldani, de tudna egyvalakit, aki bizonyosan. Ferencet, az öregkirályt. Elő is szólították Ferencet, az öregkirályt, aki csak összecsapta volt a tenyerét, hogyaszondja, csináljuk meg, és kígyót-dékát ráolvasott Karácsony Gergelyre, szívbéli komájára, Tóth Csabára, Kaporszakállú Tordai Bencére, meg a vödrére, kuncogó Kunhalmi Ágnesre és tudós Bősz Anettre, aki addig sertepertélt a sokadalom körül, mígnem ő is csak odaragadt. Az öregkirály varázsmondásai mégsem használtak, még a terépcsecső sem, amelyet pedig többször nyomatékkal Karácsony Gergely tekintetébe kiáltott. Megmérgesedett erre Ferenc, az öregkirály, hogy őbelőle csúfot űz a sokadalom, és ő biza nem ragadna a többiekhez. Tett egy próbát, jaj, de minek is tette! Hát odaragadt ő is. Híre ment csakhamar a csudának, jöttek is a népek bámészkodni, kacagni, fejüket fogni, mert bizony ilyen összekapaszkodást hét határon innen, s túl nem láttak még. Közöttük volt Fekete-Győr András, a meroving, aki a híres Harry Potter varázslókönyvéből lesett ki idegen nyelvű igéket, hasztalan, mert bodzapálcástul már ő is az egyberagadt seregletet gazdagította. Ahogyan Szél Bernadett, a Mézeskalács Huszárasszony Irgalmasrend apródja, meg Hadházy Ákos doktor, borbély, alkimista, kéznéző, kiromantista, zsibvásáros és drótvonó, poéta és kosárfonó. És így járt Jakab Péter is, az udvari bolond, aki burgundi gyökérrel dobálta meg az egyberagadt kompániát, végtére is a móka kedvéért, nomeg Ungár Péter, udvari borbély is bejelentkezett. Végezetül az öregkirályné, Klára asszonyság, aki pedig csak szomját akarta volna ontani egy boros flaskából férjeurának.

És ahogy a ragadósság egyre csak szaporodott, ahogy repedeztek a palota falai mind a négy égtáj felé, megindult a perlekedés, hogy ki kihez ragadt elsőnek, meg hogyan legyen mostmár az otthoni munka bevégezve, ki kaszálja le a méhlegelőt, ki olajozza meg a delejt járó szélmalmok kerekeit, ki terelgeti esztán a vándortujákat, és egyáltalán, hogyan legyen a kiskirályság sorsa, merthogy a nagy hangzavar közepette bizony a Karácsony Gergely már nem hallhatta meg a nép panaszát sem.

Egy szerencséje volt csak Karácsony Gergely királynak, hogy volt valaki, akit nem hívott meg a választási bálra, mégpedig Schiffer András bíró uramat, aki különben sem ment volna el, úgyhogy nem igazán vette a szívére. Éppen, hogy kedvenc hétvégi elfoglaltságának hódolt, fodbalmérkőzést nézett a televízión, és Unikumot szürcsölgetett. Csakhogy a közvetítést rendkívüli bejelentés szakította meg, hogy ki mindenki ragadt össze a kiskirályság bálján, és hogy hogy lesz most már ezután. Hijjnye – csapott a térdére Schiffer András bíró uram, ennek a fele sem tréfa, sosem fog kiderülni, hogy nyert-e a Vasas, ha folyton ilyen csacsiságokkal szakítják meg az adást. Kapta magát Schiffer András, kocsit fogatott, és vidékre hajtatott. De amikor visszatért, bizony már nem volt egyedül, mert vele volt a híres igazságtevő vitéz, Sallai Saller Benedek. Felsiettek a palota lépcsőjén, de bizony már az előtérbe alig tudtak bemenni, úgy dagadozott, pöffeszkedett, szotyorgott és vonaglott az összeragadt embermassza. Egymásra nézett Schiffer András bíró uram és Sallai Saller Benedek, és mindjárt tudták a kutyafittyet. Schiffer András bíró uram egyszeriben Sallai Saller Benedek nyakába penderült, kettőt bucskáztak, harmadikra nagy ragyogás támadott, és hopp, előállt a Sallai-Schiffer gólem. No ez aztán fogta magát, oszt elkezdte kegyetlenül pofozni a népet. Amerre csak odasózott, megremegett a nagy összeragadt csődület, és levált belőle valaki. Kegyetlenül izzadt már a Sallai-Schiffer gólem, előbb csak lángolt, végül már vörösen izzott a tenyere a sok kiosztott pofontól, de lassan, lassacskán fogyatkozott az egyberagadt tömeg. Végül a Sallai-Schiffer gólem a bálteremhez ért, lekevert egy fülest Ungár Péternek, a királyi borbélynak, aztán Hadházy Ákos doktor, borbély, alkimista, kéznéző, kiromantista, zsibvásáros és drótvonó, poéta és kosárfonónak, meglegyintette Szél Bernadett, a Mézeskalács Huszárasszony Irgalmasrend apródját, jól megrángatta Fekete-Győr Andrást, a merovingot, farba rúgta Ferencet az öregkirályt, felképelte Kaporszakállú Tordai Bencét, megbucskáztatta Kuncogó Kunhalmi Ágnest, fülön csípte Bősz Anettet, a tudós asszonyt, és egy utolsó huszárvágással széjjelválasztotta Karácsony Gergelyt a Tóth Csabától.

Nagy csöndesség támadt ekkor a bálteremben, mindenki dörgedelmes szózatot várt a Sallai-Schiffer gólemtől, de az erre az csak legyintett: tik bármikor öszveragadhattok esmént, és egy sem akad köztetek, akit értem tudnátok szalajtani. Ha nem lett volna éppen meccs, nem is hallottam volna, mi történt tivéletek. Azzal elment.

Vezető kép: Tutiblog-montázs

Facebook hozzászólások

  •  
  •  
  •  
  •   

  Miért Rigó

Miért Rigó

15 hozzászólás

  1. Avatar

    Örülök, hogy már a fid…esz..s fake news újság is csün..őhas…ak nevezi saját parancsnokát, orb…n vik..rt.

  2. Avatar

    Szegény Magyar Népmesék. 🙂
    Csak sajnos ez már nem mese. Jól beleragadtak már egymás végbelébe. Először ülepet akartam volt írni,de nem vitt rá a lélek.

  3. Avatar

    Karácsony ugy beszélt 18 percet angolul, hogy felvolt neki irva a szöveg magyarul, hogy hogy kell angolul kiejteni. Na ezt a pár szot igy meglehet tanulni, belehet magolni, ha nekem valaki felir valamit igy akkor még kinaiul is megtudom tanulni, ez is egy átverés Karácsonytól.

    • Avatar

      Imádom a népmeséket! Csak sajna nem azok olvassák, akiknek szól, hanem mi, akik ismerik a főszereplőt, hogy egy klasszikust idézzek, “nagyon is”.

  4. Avatar

    Gendermese helyett. Felnőtteknek. Köszi!

  5. Avatar

    Hááát kétlem, hogy ezt a mesét a másik oldalon sokan ismerik.
    Maradjon csak mesének, őrizzük meg magunknak a jelenlegi valóságot és Schiffer András is végig nézheti a meccset és boldogan élnek…..

  6. Avatar

    Megint megkérdem, miért futtatjuk Schiffert?

  7. Avatar

    Imádom a népmeséket! Csak sajna nem azok olvassák, akiknek szól, hanem mi, akik ismerik a főszereplőt, hogy egy klasszikust idézzek, “nagyon is”.

  8. Avatar

    Amikor anno az egyetem helyett inkább tüntetett az “egyetemi ifjuság”, azt hiszem éppen a nyelvizsga kötelezettség ellen, valamely nyikhaj “kihívta” Orbán Viktor miniszterelnök urat, hogy álljon ki vele angol szópárbajra, vagy tegyék le együtt a nyelvvizsgát, már nem emlékszem pontosan. (Pesti Srácok cikke 2019.05.28: Hiába O1G-zték végig a tavaszt, lefújta a holnapi pedagógussztrájkot a PDSZ)
    Most ugyane nyikhaj miért nem hívja ki karigenyót, mint leendő miniszterelnök jelöltet? Mint egy rossz álom…

  9. Avatar

    Nagyon jó kis mese volt, tetszett, talán még annyi ragadhatna hozzá (mint ahogy a sokszor hallott-továbbmondott népmeséknél ez amúgy is szokásos), hogy valami jó csattanós schlusspoén kerekedne a végére.
    Mondjuk valami ilyesmi (vagy jobb): Attól a naptól kezdve aztán a Kiskirályság végképp kezdett eltünedezni, mert az ilyen ragálykórtól mindannyian féltek, mások meg egyáltalán nem mertek az egyszer összegabalyodottak közelébe menni sem – a Nagykirályságban meg már addig is utálták ezeket a ragadós kezűeket.

    Különösen tetszett: 1. előszólították Kunhalmi Ágnest, Lendvai Ildikó rózsafájának legszebb ágát, hogy tenne-e valamit. Kunhalmi Ágnes éppen csak elkuncogta magát, hogy volna néki egy jó ötlete;
    2. “kígyót-dékát ráolvasott” – ez felülmúlhatatlanul tömény ötlet.

  10. Avatar

    Valahogy így lehetett a súgógépen: “ju kamon szőr van”.
    UFF

  11. Avatar

    Karácsony-szabály: minél inkább kapja az ívet Geri, annál nagyobb a népszerűsége neki.

  12. Avatar

    A SZAMÁR MEG AZ OROSZLÁN

    Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, de még az üveghegyeken is túl, ahol a kis kurta farkú malac túr – volt egyszer egy szamár. Ez a szamár elindult, hogy lásson országot-világot. Amint megy, mendegél, találkozik egy oroszlánnal. Megnézi az oroszlán erősen a szamarat, mert még ilyen nagy fülű állatot nem látott világon való életében, s kérdi tőle:
    – Hát te ki vagy s mi vagy, te füles?
    Azt mondja a szamár:
    – Iá! Iá! Én a bárányok királya vagyok.
    – No bizony, ha a bárányok királya vagy, hadd lássuk, melyik erősebb! Itt van egy fa, ni! Húzd le annak a tetejét a földre.
    – Húzd le elébb te – mondotta a szamár -, aztán én is lehúzom.
    Az oroszlán nagyot ugrott, derékon kapta a fát, s lehajlította a földre.
    – Hisz ennél én többet tudok – mondta a szamár, s mikor éppen az oroszlán el akarta ereszteni a fa tetejét, megfogta, belekapaszkodott, de abban a pillanatban fel is lódította a fa, s úgy eldobta a szamarat, hogy a fától egy puskalövésnyire esett le.
    Éppen egy bokor tövébe esett a szamár; ott guggolt egy nyulacska, azt estében agyonütötte. Felkapta a nyulat a szamár, vitte az oroszlánhoz, s mutatta nagy diadallal.
    – Látod-e? Ilyen erős vagyok én!
    Az oroszlán egy kicsit elszégyellte magát, de mégis azt mondta:
    – No, próbáljunk még egyet!
    – Én nem bánom – mondta a szamár -, de azt előre megmondom neked, hogy ha a fél fülemet hátracsapom, akkor még csak fél haragban vagyok, de mikor a másik fülemet is hátracsapom, akkor szaladj, amerre látsz, mert különben vége az életednek.
    “Hej – gondolta az oroszlán -, ennek fele sem tréfa!” Azzal uccu, nekirugaszkodott az erdőnek, szaladt, ahogy tudott.
    Amint szalad, jön szembe vele egy farkas.
    – Hát te hová szaladsz, oroszlán?
    – Jaj, ne is kérdezd! Találkoztam a bárányok királyával, s azt mondta nekem, ha a fél fülét hátracsapja, akkor csak fél haragban van, de ha a másikat is hátracsapja, vége az életemnek.
    – De már én szeretném látni azt az állatot – mondotta a farkas. – Gyerünk vissza, ketten csak elbírunk vele.
    – Nem megyek én – mondta az oroszlán.
    – Ne félj, csak gyere. Csinálok egy nyírfagúzst, abba beletesszük a nyakunkat, együtt élünk, együtt halunk, ne félj!
    No, ebbe bele is nyugszik az oroszlán. A farkas hamarosan nyírfagúzst csinál, beledugják a nyakukat, mennek, mendegélnek, s egyszer csak meglátják a szamarat. A szamár is meglátja őket, s hátracsapja az egyik fülét.
    – Látod-e – mondja az oroszlán -, az egyik fülét már hátracsapta, forduljunk vissza, amíg csak fél haragban van.
    – Gyere csak, gyere – biztatta a farkas -, ne félj tőle!
    Egyet-kettőt lép az oroszlán nagy nehezen, de mikor a szamár a másik fülét is hátracsapta, hirtelen megfordult, akart, nem akart a farkas, vitte őt is magával, szaladt esze nélkül.
    Egyszer csak a farkas földhöz vágja magát. Úgy megszorította a gúzs a nyakát, hogy felfordult.
    Megáll az oroszlán, nézi a farkast, hogy mi történt vele. A farkasnak ki volt tátva a szája, s az oroszlán azt hitte, hogy rávigyorog, nevet az ő gyávaságán.
    Mondta az oroszlán:
    – Hiszen neked nevetség, de nekem ijedség!
    Azzal otthagyta a farkast, hátra sem mert nézni, világgá szaladt.
    Ha az oroszlán el nem szaladt volna, az én mesém is tovább tartott volna.

  13. Avatar

    Ezt a mesét mi látók-értők valóban értjük. De az eszehagyottak még ha el is olvasnák nem értenék. Sajnos.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük