Nácifák

  •  
  •  

Tisztelt képviselőtársaim! Kezdem a lényeggel: mindannyian emlékszünk 2016-ra, amikor Tarlós István bemutatta a Tízezer fát Budapestre programot. Mi a Ligetvédőkkel már akkor tiltakoztunk, és sejtéseink beigazolódtak. Azóta megszereztem a szupertitkos dokumentumokat, fellebbent a fátyol, pedig már azt hihették, nem vesszük észre a nagyüzemi fásítást, ami nem a klímavédelemről, hanem csak a hatalomátmentésről, a túlhatalom megszerzéséről szól már a hazai növény és állatvilágban is…

Tisztelt képviselőtársaim! A történet a következő: 1921-ben, egy igazságos döntésnek köszönhetően Magyarország erdőborítottsága tizenegy százalékosra csökkent. Arányosan osztozhattak a Kárpát-medence addig elnyomott nemzetei a magyar erdőkből, a szlovák fákat visszakapták a szlovákok, a román fákat visszakapták a románok, az ukrán fákat az ukránok. Teljes nonszensz már az is, ahogy az utóbbi évtizedekben a hazai internacionalista környezetpolitikába nemzetieskedő szemlélet keveredhetett, ennek köszönhetően az erdőborítottság mértéke mára meghaladta a húsz százalékot.

Tisztelt képviselőtársaim! Megnéztem az Agrárminisztérium utolsó pillanatban, éjjel kettőkor benyújtott törvényjavaslatát. Kikértem a számokat. Jelentem, lelepleztem a titkos projektjüket. Orbán Viktor a terjedő erdőnacionalizmusnak újabb lökést akar adni azzal, hogy a klímavédelemre hivatkozva még ezt a számot is rekordgyorsasággal hét százalékkal növeli. Nem túlzok, amikor azt mondom: az egészen brutális számok azt mutatják, hogy a nyugati tudósok megalapozott döntéseit semmibe véve az erdőnacionalizmus lassan az ország egyharmadára kiterjed. Én tudom, hogy a propagandamédiájukban el fognak most mondani mindennek, de ezt csak addig tehetik meg, amíg a magyarok meg nem üzenik Önöknek, hogy ebből elég volt. Az emberek, akiken Önök keresztülnéznek, tisztelt képviselőtársaim, tudják, hogy azért fognak támadni engem, hogy eltakarják a szemük elől ezeket a manővereket. Nem fog sikerülni!

Tisztelt képviselőtársaim! Külön fájó, hogy pont Önök, miközben hazaszeretetről, hitről és vallásról próbálnak kioktatni bennünket, ezzel párhuzamosan aljas kampányt folytatnak az úgynevezett özönfajok ellen, amelyek valójában a globális klímaválság elől menekülő növények és állatok. Én kérek elnézést, de erre a propagandakampányra nincs semmi erkölcsi alapjuk, hiszen van olyan fideszközeli növény, amelyik nemcsak megkapta a letelepedési engedélyt, de Orbán Viktor és haverjai egyenesen támogatják a boldogulásukat. Igen, tisztelt képviselőtársaim, az akácra gondolok, amelyet Önök a mézéért tűrnek meg. De, kérdezem én, ha az akác sikerrel integrálódott, a menekült növények és állatfajok esetében is nem a kerítésemelés, hanem az integráció lenne -e a megoldás kulcsa? Mi, demokraták ezért harcolunk, és megyünk tovább.

Tisztelt Képviselőtársaim! Sötét idők ezek, de én felvállaltam a küzdelmet, látom a számokat és egyre eltökéltebb vagyok. Mert mi folyik itt fatelepítési program címén? Platánok, hegyi juhar, nyírfa, magas kőris, ezüsthárs, bükk és tölgy – csupa, zivataros időket idéző, hagyományos nacionalista fafajta, amelyek előtérbe helyezésével lábbal tiporják a multikulturális, szivárványos szemléletet a liberális környezetpolitikában. A kormányzat arra törekszik, hogy klímavédelemnek hazudva nacionalista túlsúlyt idézzen elő a hazai faállományban, erőszakkal felborítva a természetes keveredési folyamatokat. Ha átlépnek egy határt, tisztelt képviselőtársaim, az Önök nacionalista fái átveszik az uralmat az erdőkben, elnyomva a menekültflórát és faunát. 

Tisztelt képviselőtársaim! Mind tudjuk, milyen légkört áraszt egy nacionalista erdő. Nem felejtjük, milyen klímát teremt Magyarországon a fasiszta fásítás, ahol már így is alig lehet lélegzethez jutni, és ami levegőhöz még hozzájutunk, azt is átjárja a fülledt historizálás, a nacionalizmus dohos lehelete. Ezzel akarják Önök megmérgezni a jövő generációit, akiknek joguk van az európai, multikulturális levegőhöz. 

De mi, a normális többség is itt élünk, és egyre elszántabban harcolunk! Nem fogjuk engedni a nácifáik térhódítását!

Fotó: Tutiblog-montázs

 

Facebook hozzászólások

  •  
  •  

  Miért Rigó

Miért Rigó

3 hozzászólás

  1. Avatar

    Grandiózus!

  2. Avatar

    Pazar parlamenti paródia

    A tartalma is, de az most kivételesen másodlagos, hanem a stílus!! Néhány mondat után egyszerűen gyurcsány hangján harsogva hallottam az egészet, mintha nem is szavakból és írásjelekből állna ez a szöveg, hanem hangjegyek, kották és instrukciók sora volna.
    Gratulálok a Szerzőnek!

    Talán csak egy pici (nyilván önkényes) kiegészítés: az utolsó mondat (“Nem fogjuk engedni a nácifáik térhódítását!”) után esetleg ez tehette volna még egyértelműbbé az egészet:

    Amint átvesszük az erdőgazdálkodást – legkésőbb jövő tavasszal -, gondunk lesz rá, hogy az utolsó csenevész csemetéig, mind egy szálig megszabaduljunk az ilyen fasiszta suhángoktól [igen, fasiszta, mert ők még mindig fasisztát mondanak náci helyett!], tehát készüljenek képviselőtársaim ott a parlamenti patkó nemzetieskedő felén: tarvágás lesz tavasszal!

  3. Avatar
    Szalay Miklós

    Egy tömör összefoglaló a globális problémákról, a felmelegedésről:

    https://egyvilag.hu/temakep/078.shtml

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük