Kicsiben amerikáztak Fásy Adámék


Olyan jólesően, ösztönös természetességgel anyázhattuk végre az amerikaiakat az abortált csecsemők szerveivel üzérkedő felvilágosult Planned Perenthood miatt. Különben ez még leírva is elborzasztó, olyannyira, hogy egy rutinos horrorfilm-készítő simán összerakhatná belőle az évszázad iszonymoziját, ki tudja miért nyúlnak még mindig a nácikhoz, a zombikhoz meg a vámpírokhoz, mikor a valóság sokkal borzasztóbb. De rámondjuk, hogy az Amerika. Ehhez képest idehaza is megjátszották kicsiben ezt a játékot, aztán valahogy mégsem dobták mondjuk fejen egy téglával doktor Fásy Ádámot, vagy doktor Pákh Imrét. Amerika már régen itt van, ha nem hisszük el, hogy ez nálunk is megtörténhet, pedig de.

Miért Rigó

Persze, mint írtuk is korábban, mindezt kicsiben. A magyari sarlatánok pusztán őssejteket vontak ki abortált csecsemőkből, hogy azt végső stádiumban lévő betegekbe fecskendezzék, hátha meggyógyulnak. Állítólag a betegeket előtte felvilágosították a tekintetben, hogy a módszer orvosilag nem visszaigazolt, de hátha. Arról nem szól a történet, elmondták e a betegeknek, hogy egy csecsemő halála kellett egy orvosilag vissza nem igazolt beavatkozáshoz.

Az ügyben érintett doktor Fásy Ádám, mulatós. Állítja, hogy nem tudott az egészről semmit. Valami homályos köze volt hozzá, akár az énekléshez, meg az ízléshez úgy általában. Aztán érintett volt Pákh Imre, aki szintén nem tudott az egészről semmit. Olyan homályos köze volt a dologhoz, mint a Munkácsy-képekhez.  És végül, de nem utolsó sorban doktor Seffer István, a 2005-ös év embere, plasztikai sebész és őssejtkutató. Ő annyit tudott az egészről, hogy azt ígérte, lábra állítja Lang Györgyit a terápiájával.

Az abortált csecsemős részt azért ő sem hangoztatta.

A dolgok jelen állása szerint még az is előfordulhat, hogy a tíz éve húzódó perben el sem ítélik ezt a társaságot. Mert úgy is ki lehet magyarázni, hogy a betegek tudták, hogy be vannak csapva. Meg az egész abortált-csecsemős kérdés annyi jogi és erkölcsi aggályt vet fel, hogy még vagy száz évig elvitatkoznak rajta a jogvédők meg a bírók, meg a jogászok, meg a mindenki. A gazdagok meg maradnak szépek és szabadok. Persze nem kívánnánk, hogy emiatt valaki a tettlegességig menően kiakadjon. Tehát téglát ne.

De hogy mit keresnek a tévéképernyőn, klinikák élén, festménytulajdonosként a közéletben, azért az elgondolkodtató. Elgondolkodtatóan amerikás.


  Miért Rigó

6 hozzászólás

  1. Szabó Csaba

    Hihetetlen mekkora átverés ez! A beadott őssejtet az immunrendszer az eltérő DNS miatt káros anyagnak azonosítja, és harcol ellene. Még legyengült védekező képességű embereknél is. Lehet, sima csapvizet kaptak a szerencsétlen betegek!

  2. Szabó Csaba

    Hihetetlen mekkora átverés ez! A beadott őssejtet az immunrendszer az eltérő DNS miatt káros anyagnak azonosítja, és harcol ellene. Még legyengült védekező képességű embereknél is. Lehet, sima csapvizet kaptak a szerencsétlen betegek!

  3. Az az ipszilon,csak az ne zavarna,ha ilyent látok.

  4. Az az ipszilon,csak az ne zavarna,ha ilyent látok.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük