Ön igazi liberális? Húzzon Ön is burkát!

 

 

  

Olyan jelenségnek lehetünk tanúi a magyari libnyafi háza táján, ami tökéletes példa a teljes elhülyülésre. Egyéb megfejtés nincs. A szabadság és a női egyenlőség honi bajnokai elkezdték népszerűsíteni a mohamedán népviseletet.

Foglalkoztunk már a minap ezzel a problematikával, bár egészen más aspektusból. Nem is gondoltam volna, hogy lehet tovább fokozni a nagy megmondásokat. Pedig lehet. Eddig is sokan vádoltak minket itt azzal, hogy fröcsögünk, gyűlölködünk, indokolatlanul trollkodunk és direkt meg akarunk bántani bizonyos, a társadalomtodomány eszköztárával jól körülírható és lehatárolható csoportokat. Legyen. Most fröcsögni, gyűlölködni és indokolatlanul trollkodni fogok meg direkt megbántok bizonyos, a társadalomtodomány eszköztárával jól körülírható és lehatárolható csoportokat. Mert az egyszerre lesz szórakoztató (nekem) és informatív (önöknek). Olyan lesz ez, mint a megboldogult Ifjúsági Magazin.

A bevezetőben linkelt szösszenetben a mohamedán női fürdőruha-viselet előnyeiről értekezik a nem túl okos szerző. A gondolatmenete alátámasztására pedig a következő költői sorokat írta le a láthatóan elszállt asszony:

„Mert olyan szigorú dress code van érvényben (nálunk, Európában – a szerk.), amely elviekben a nők felszabadításának zászlaja alatt keletkezett – a bikini a megjelenésének idején valóságos forradalomnak számított -, de valójában nem más, mint a férfiak kukkolási igényeinek minél tökéletesebb kielégítését szolgáló intézmény.”

Jájj, tehát mi, európai férfiak szeretünk kukkolni a strandon, lator módon még ezt az ellenünkre (hahahaha) kiharcolt jogot is a saját javunkra (van szemünk) fordítjuk. Ilyen rettenetesek vagyunk, mi, európai férfiak. Mondjuk, sok minden mást nem tehetünk, vannak közöttetek olyanok például, akiket nagyon nem szeretnénk látni, de azért mégse ragaszthatjuk le a szemünk, mert akkor meg rátok lépnénk véletlenül, miközben sörért igyekszünk és akkor meg az lenne az elnyomás. Igen, mi imádjuk a szép női testeket (látni – tudom, aljasság), sőt, amennyiben ti is úgy gondoljátok, akár együtt bizonyos dolgokat is összehozhatunk (kimondta, igen, kimondta!!!!). Ezt nevezik egyébként beleegyezéses baszásnak (megint kimondta!!!!), de a „ti is úgy akarjátok” igen fontos, mondhatni megkerülhetetlen feltétel, miattunk nem kell vízálló matricákkal összeragasztgatnotok magatokat.

Ugyanis mi nem erőszakolunk meg benneteket a medence szélén. És ami még fontosabb, nem hagyunk ott titeket évekre egyedül valami keleti leprafészekben a gyerekeinkkel együtt rothadni, miközben mi elmegyünk a mesés nyugatra német/svéd/norvég/stb. segélyt felvenni. Továbbá nem szúrunk le apátokként, vagy férjetekként a becsület nevében benneteket, ha valami hagymázas mohamedán szabály áthágtok.

Akkor jöjjön a tanmese, ami sajnos meg is történt, avagy a társadalomtodomány eszköztárával jól körülírható és lehatárolható csoportok megbántása. A két teve és a kecske esete a bölcsészlánnyal címet adtam neki.

Egy magyar hölgy sztorija ez, aki szerelembe esett egy mohamedán-afrikai ország jóképű fiával. Mindez még a romantikus nyolcvanas években történt, amikor nem lehetett a West Balkánba nyolckerbe menni négerezni, ez még amolyan különlegesség volt, bizonyos körökben elképesztően menőnek és modernnek, mondhatni haladónak számított. (Igen, a négerezés egy létező tevékenység, a magukat túlsúlyosnak érző és emiatt bizonytalan nők így nevezik azt, amikor a fekete-afrikaiak által látogatott szórakozóhelyekre mennek faszit fogni maguknak.)

A kisasszony lángoló érzelmeket táplált a fiatalember iránt, azonban az úr sajnálatos módon távozni kényszerült a mi kis kádári langyos diktatórikus, ám mégis biztonságot adó honunkból, mivel „befejezte” tanulmányait, s lejárt az ösztöndíj. Azonban a szerelmesek együttlétének semmi, sem a távolság, sem a józan megfontolás nem szabhatott gátat, a leányka (reménybeni asszony) fogta magát és a jövendőbelije után utazott a mesés Afrikába, mit se törődve a rossz nyelvekkel és figyelmeztetésekkel. (Akkoriban még nem lefasisztázták a szkeptikusabbakat, hanem a maradi bunkó volt a fedőnevük – egy boldog kor lenyomata egyben e poszt…) Terve volt tehát, hogy majd az egzotikus férfiúval tucatnyi gyermeket nemzenek, s együtt nevelik fel őket az afrikai naplemente kellemesen cirógató meleg sugarai alatt, miközben a valahol a háttérben felsír egy gyerek egy kiselefánt.

E kétségtelenül vonzó terv részben sikerült is. Két szép ikergyermek fogant meg a kedves pár nőtagjának méhében, megszületésük után minden nagyon szép volt, szinte idilli, a Fauna szappancsalád is csak reggelente hiányzott. Aztán egyszer csak megjelent a rejtélyes vevő.

Ugyanis a pár férfitagja már Magyarországon sem gondolta, hogy ez az áffér olyan túl sokáig lenne neki jó, s miután a kisasszony utánament, tehát kéznél volt, ám megakadályozta a további házasságokat (l. mohamedán vallás), arra gondolt, hogy akkor ő eladja a hölgyet. A vételárban a hölgy egzotikus (l. fehér, ott az az egzotikus) színe miatt nem a szokásos egy, hanem két tevében, s az ikergyermekek után pedig még egy extra kecskében is megállapodtak a kedves vevővel.

Aki aztán némi nyugtató hatás érdekében kiosztott fejbecsapás után el is indult újonnan megvásárolt „portékájával”, vagyis hősnőnkkel és a két gyerekkel a dzsungel irányába.  Nagyon költőien tudnám tovább mesélni az esetet, de jöjjön a lényeg:

két év kínlódás után a hölgy eljutott a legközelebb eső magyar konzulátusra, aztán a lehető legrövidebb úton otthagyta az afrikai naplemente jótékonyan cirógató meleg sugarait a picsába.

Na így reklámozzátok, drágáim, a burkinit meg ekézzetek a „minket kukkoló köcsög európai férfiakat”. Ha majd találkoztok Alival és jön a fickificki meg a cserebere, akkor gondoljatok arra a szerető és túlérzékeny libnyafi közösségre, amely írogatott mindenféle szépeket és jókat róluk az Indexen. A titeket kukkoló köcsög európai férfiak meg állhatnak az élére az expedíciónak…