Ha szoci vagy és lelkifurkád van, vigyél dömpert a Jókaiba!


 

Bombahír robbant nemrég! A szocik Jókai utcai székházát még nem vitte el a bank; egyúttal megismertük az utódpárt humánus, jóakaratú, hovatovább „keresztényi” arcát is. A szocialisták adományokat gyűjtenek az országunkban rekedt, menekülttáborokban élő migránsoknak. Ahogy a szocik hirdetik: tisztálkodási szereket, élelmiszercsomagokat, cipőket, kötszereket, fertőtlenítőket, gyermekjátékokat várnak.

Boris Vian

Úgy tűnik, Gyufaferi és az ő külön bejáratú szektája után a szocik a legemberségesebbek ebben a kurva országban (hogy egy klasszikust idézzek), ha a szerencsétlen bevándorlókról van szó. Habár a határainkon túl élő magyarokat 2004-ben úgy visszazavarták a „szellemi-erkölcsi határokon” is túlra, hogy azóta is álruhában mernek csak Erdélybe utazni, mert különben vinni kéne tekenyőt a belüknek ; illetve a „mélyszegénységben élő” cigány kisebbségre is többnyire szarnak magasról, a emberijogászkodós, rúd szalámiért mesélj a kirekesztésről vonalat meg átvették tőlük a civilek.

Ellenben a világ minden tájáról ideözönlő migránsok végre megdobogtatták a munkától megkeményedett szoci szívet.

Először is: Nem a „kisembert”, az éhező magyarok millióit kellene segíteni? Nem én mondtam – az utódpárt és az ő utódpártjai beszélnek állandóan a milliónyi éhező szegény emberről. És leginkább gyermekről. Mutogatnak is bőszen az „orbánizmus kegyetlen valóságára”, amely milliónyi naggyon-naggyon kisembert taszított kilátástalan mélyszegénységbe. (Meg kényszerített közmunkára, pedig segélyként is odaadható lenne az a pénz – amolyan szoci-módra!) Nem az „éhező magyar gyermekeknek” kellene gyűjteni ennivalót, ruhát, meg miegymást?

Másodszor: nem arról volt szó még tavaly decemberben, hogy viszik a bankok a Jókai-székházat? A szocik – ezt megelőzendő – nyilvánosan árulták is a jelzáloggal terhelt budapesti épületet. A kiszivárgott, majd Katona Tamás által megerősített hírek szerint kétmilliárdos tartozásuk halmozódott fel 2014-re, mikor ismét padlót fogtak a választásokon. És ugye a tartozások megadása is lehetetlennek tűnik, hisz a költségvetési támogatás sem sok, a nem túl dicső választási eredmények miatt. Most pedig adományokat gyűjtenek a jelzáloggal terhelt, eladó székházban? Vajon a hitelező bankok mire várnak még? A valóban naggyon-naggyon kisembert már réges-régen kilakoltatták volna.

De úgy látszik, hogy a hitelező bankoknak ebben az esetben fontosabb a szocik léte, mint a saját pénzük…

Harmadszor. Ha már rászorulóknak gyűjtenek élelmiszert, gyerekjátékot, miegymást… Vajon miért nem vettek részt még sosem a határon túl élő (mongyuk’ kárpátaljai) magyarok számára szervezett gyűjtésekben? Mert a „szomszéd államok érzékenysége mindig fontosabb, mint a saját nemzet? Vagy mert a határon túli magyarokat is utálják? Mert többet ér számukra egy rászoruló afgán férfi, mint egy kárpátaljai magyar család?

De mindegy, legyen, ahogy a szocik akarják. Gyűjtsenek adományokat a Jókai székházban, aztán vigyék el Nagykanizsára, a menekülttáborba. Csak vigyázzanak, rendőrt előre hívjanak, mert mostanában az eltérő méretű ásványvizes palackokért is dzsihádot hirdetnek a traumatizált és túlérzékeny migránsok.


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük