Fel kéne nőni, Gergő!


Vannak emberek, akik nem tudnak felnőni egyes feladatokhoz. Némelyik asztalos legfeljebb, ha raklapok összeszögeléséhez való tudást kapar össze az évek során, az autószerelők egyikére, másikára a bringámat nem bíznám, nemhogy a család négykerekű csodáját: És – nem lehet eltagadni – a politikusok közül is akadnak jócskán, akikre székelyesen mondva a disznóólamat se bíznám rá. Ez utóbbiak sorát erősíti Karácsony Gergely, aki nemhogy politikusként, de még emberként sem volt képes felnőni. Sem a szó szoros, sem pedig az átvitt értelmében. 

Hogy mindkét tézis bizonyítását elkezdhessem, álljon itt feketén-fehéren Karácsonynak a gyermeknaphoz méltóan infantilis Facebook üzenete:

„Ez a képet pont tegnap találtam, nyolc évvel ezelőtt készült, néhány nappal a 2010-es választás előtt és így tehát a politikusi pályafutásom legelején. A kisfiamat már nem tudnám így felemelni, de ennél nagyobb baj, hogy Magyarország az elmúlt nyolc évben sokkal rosszabb hellyé vált főleg a gyerekek számára, aki ma az ország legkiszolgáltatottabb csoportját jelentik. Ma gyereknap van. Legyen mindennap gyereknap!”

Mielőtt komolyabb síkra terelném a szót, azért csendben megjegyzem, hogy az a férfi, aki egy 10 éves gyereket nem tud egy picit, legalább a régi emlékek kedvéért megdajkálni, az ne miniszterelnök akarjon lenni, hanem edzőterem tag. Az ilyen pöcs hogy lenne képes egy málhazsákot a vállán tartva, fegyverrel a kezében, teljes menetfelszerelésben a hazáját védeni? Bocsánat, ez igen szar példa volt, ugyanis a Karácsony félék nem védeni, hanem éppenséggel támadni szeretik az országot.

Ahhoz pedig egy zsírosra tömött plasztik bankkártya lepkesúlyát is elég elviselniük.

A komolyabb kérdés, hogy micsoda gyomorforgatóan gusztustalan projektálás ez már megint? Ráadásul pont gyermeknapon, pont a saját gyerekével. Kedves karácsony apuka! Ennél bizony még az is szimpibb volt, amikor macskát buzeráltál.

De még a macskabuzerálós metódusnál is sokkalta gyalázatra méltóbb az a köpedék gondolatmenet, amikor ez az ünnepnapnevű csökevény valósággal kongói vagy eritreai állapotokat vizionál gyermekeinknek. Mert hát… az összkép valahogy egészen mást mutat. Ha csak a legkiszolgáltatottabbakat nézzük, azokat, akik valódi mélyszegénységben élnek, nézzük meg, mit tesz értük a kormány.

Nos, ingyenes napi étkeztetést, ingyen tankönyv-ellátást, ingyenes napközit, havi ruhautalványt, rezsikompenzációt, élelmiszertámogatást, családi pótlékot, a tehetősebb családok gyerekeinél sokkalta könnyebb felvételi lehetőségeket kínál nekik.

Tehát nagyjából mindent, amivel ha nem is egyszerűen, de azért van esélyük feljebb lépni arról a szintről, ahol jelenleg a szüleik tartanak.

Csakhogy azzal már a kormány se tud mit kezdeni, ha a segélyosztáskor a boltba látogató édesanya nem lisztet, rizst, konzervet és hasonlókat vesz a helyi vegyes boltban, hanem mondjuk, márkás cigit, nyugati csokit, chipset, dobozos kólát. S a fenti termékismertető sem légből kapott. Elégé csak a segély kiosztása után két-három órával ellátogatni a helyi bolt környékére. Jancsi és Juliska nem szórta el olyan ügyesen a hazavivő morzsákat, mint amennyire ezek a gyerekek szórják el útban hazafelé a chipses zacskókat, csokipapírokat, energiaitalos és üdítős dobozokat.

Karácsony Gergely mindebből csak annyit lát, hogy egy uniós vizsgálóbiztos ellátogat egy Pest melletti telepre, ahol indiai vagy afrikai szintű állapotokról számol be.

Karácsony nem a valóságból merít.

Hanem a valóság kósza, torz, barlangfalra vetülő árnyékának abból az alacsony pixeltartalmú, manipulált fotójából, amit a sivalkodók mutatnak meg neki.

Pont, mint a gyerek, aki retteg a szobája falán megjelenő árnyéktól, és mumust képzel a szekrényébe. És közben nem boldog attól, hogy van szobája, és van szekrénye. Mert egy gyerek miért is lenne boldog ilyesfajta evidenciáktól? A gyereknek minden természetes, amit a felnőttek a popsija alá raknak. A gyereket ugyanúgy nem érdekli továbbá, hogy mindezeket a szülők hogyan teremtették elő a számára. Egyszerűen csak maguktól értetődőnek fogják fel a jó dolgokat. A rosszakért meg a felnőtteket hibáztatják.  

Karácsony Gergely is természetesnek veszi, hogy majd két hónappal a választás eredményének kihirdetése után, amikor már meg is alakult a negyedik Orbán kormány, neki még mindig joga van idióta faszságokkal telekürtölni a sajtót. És már nem is lepődünk meg egy ilyenen. Talán arra se kapnánk már fel a fejünket, ha Karácsony a becses neje aktfotójával állna elénk, és arról panaszkodna, hogy régebben naponta le tudta varrni őt. De mióta megszűnt a reggeli merevedése, azóta kiderült számára, hogy az elmúlt nyolc évben a magyar anyák helyzete annyira rossz lett, hogy sose érnek rá üzekedni.

Csodálkozni vagy háborogni felesleges.

Az egész kibebaszott ellenzék, úgy, ahogy van, egy ovis Maci csoport. Max nagycsoport, de semmiképp nem iskolaérett. Azoknak ugyanis már el lehetne magyarázni az ok-okozati összefüggéseket.

Szóval kedves Karácsony, kedves ellenzék! Fel kéne már végre nőni!


  Nahát

13 hozzászólás

  1. Vannak típusok, és lehetséges, hogy ezeknek nagy százaléka az ellenzéki pártokba tömörült, akik életük végéig a pubertások alsóbb korosztályában szeretnének maradni életük végéig.

    Előnyei: felelősség semmi, a korlátlan mennyíségű hülyeség állandó terítése következmények nélkül és mindig van egy még hülyébb aki megsímogatja a buksikat és szelíd csodálattal rebegi: milyen okosakat tudsz mondani kislányom/kisfiam!
    És ezt még az örök boldog, gyermeteg, álmodozó, jóhiszemű igazmondók el is hiszik-magukról!
    Másokra meg úgysem hallgatnak.

  2. Figyeltem, ahogy közeledett a választás időpontja fokozatosan tünt el ennek a vigyora. Az hogy egy másik (saját) valóságban él az lerí róla. Szerintem csak vele azonos műanyag emberekkel találkozott, a valódi magyarokat nem ismeri. Miért? A válasz egyszerű csak rá kell nézni! Ezek még mindig azt hiszik, hogy ezt a sok hülyeséget fel tudják használni a választók megyőzésére. Most négy évig mindent ellenezni fognak, ez is mutatja, hogy mekkora kretének!

  3. Karácsony Gergő egy idióta kis senki, aki azt hiszi magáról, hogy valaki….pedig nem az. Így is kell kezelni.

  4. Ne mentsük fel őket. Nem gyerekek. Ők ilyen alja, primitív prolik, akiknek az iq-ja legfeljebb a nyakméretét éri el, centiben.
    Ezek tipikusan liberálkommunista prolik. Néhány hónapja egy bemutatón voltam, a szünetben állófogadás. Az egyik sarokban falt Karácsony meg egy nő. Öt lépésre tőle Orbán és a felesege. Ennek a tuskónak eszébe sem jutott, hogy köszönjön a nála idősebb kollégájának, mert hát Karácsony is valamiféle politikus lenne ( ha az volna).
    Végül, mikor Orbán távozott, Lévai Anikó
    felülemelkedve Karácsony tahóságán, s mivel mellettük haladtak el két lépésre, diplomata eleganciával és tartással odabólintott a Karácsony társaságában lévő hölgynek. Karácsony eközben tovább falt “két pofára”. (Bocsánat a vulgáris
    kifejezésért). Ezek ilyenek. Öntelt, műveletlen, pesti
    prolik.

  5. szegény kiskarigeri
    halmozottan hátrányos helyzetű

  6. Xanax József

    Karigeritől pont az ilyen infantilis gügyögés az, ami elvárható.

    Legyen minden nap gyereknap? Mint valami óvodás hülyegyerek. Legyen minden nap tejcsoki ebédre!

  7. Nem infantilis. Sötét, proli, műveletlen, mínusz IQ-s tahó.

  8. Tergorbulet Szamitas Olcson

    sosem volt idoszerubb a fradi Bkozep rigmus: SENKIK VAGYTOK!

  9. Pont jó nekünk a realitásérzékét vesztett ellenzék. Az emberek többsége nem kajálja a hazugságokat. Gyurcsány ostoba tematikája pl. még mindig az, hogy kevésbé ittas állapotában rádob egy eszement vádat Orbánra, aki ha a nem cáfolja azt fél órán belül, akkor beismeri, hogy a vád igaz. Kórózs forradalmat akar, bősz anett 60 milliót, karigeri egy soványabb 10 éves gyereket, vona buzybárt ahová a skinhead sneider gyerekek is járhatnak, juhászpetya már csak a spanglira gyűjt, sallerbenedek meg boxzsákra. Itt tartunk. Nagyon durva lenne, ha ezek kerültek volna kormányra, azért ezt a zorbán-fóbiások is beláthatják.

  10. Infantilizmusa és a valóságtól való fényévnyi távolsága ott brillírozott a legjobban, amikor a választás napján,
    győzelemittasan őfelsége üzent Áder Jánosnak…………Ezt azóta sem übereli semmi.

  11. VANNAK EGYEDEK,AKIKNEK NEM KELLENE,MONDANÁM INKÁBB TILOS!!!!! SZAPORÍTANI A SELEJT GÉNJÜKET—EZ A HELYZET EME FIGURÁVAL IS!!!!!S

  12. Politikai pedofilia gyereket bevonni a béka feneke alatti politizálásba. Neki ennyire tellik!
    És még ez az ember akart miniszterelnök lenni, mikor neki Zugló is tul magas léc.
    Egy tehetségtelen macskajancsi!

  13. Szarházi mint Hadházi-

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük