Fároszok és Falloszok


Vannak a nemzetnek fároszai és falloszai. Azaz államférfiak, akik felelősen cselekednek a hon javára, és orbitális nagy faszok, akik hiába húznak magukra ezüst pitykés hejehuja gúnyát, attól még, ami a szájukon kijön, az csak olyan dolog, ami a nevükből eredeztethető. Orosz Mihály Zoltán, vagy ahogyan kedvelői nevezik, Misi bácsi nemrég azzal sírta tele a közösségi oldalakat, hogy Érpatak Világítótornyát az ártók, a rontók ledöntötték. Pedig csak annyi történt, hogy bekövetkezett nála a reggeli merevedés hiánya.

„Hát én, hát én világítok vajjon? –
Csobban a tenger csorba sziklaélen.
Se fárosz nem lettem, se fénybogár.
A parton állok két fény közt, sötéten.”

(Reményik Sándor: Két fény között – részlet)

Történt ugyanis, hogy egy időközi választáson a választók 955 szavazatából Misi bácsi mindösszesen 266 voksot zsákolt be. Szóval a helyiek 72-28 százalékos arányban prostituálták a híres érpataki modellt.

Ami ugye, nem más, mint a kormány közmunka-programjának einstandolása és átnevezése.

Persze ez az einstand még akkoriban történt, amikor a szépkorú Leblanc Győzőnek, a Jobbik félhivatalos bonvivánmúmiájának az operett gúnyájára hajazó, stilizált számadójuhász jelmezben alakította Polgármesterúr a nagymagyart.

Mondjuk Misi bácsi életében messze nem ez a legbizarrabb momentum (nem, ez nem egy új pártkapcsolódásra utaló jelző, csupán egy jövevényszó). S ha ezeket a verbálfetisiszta, nonverbálfasiszta, illetve hát egész egyszerűen a gyógyíthatatlan elmebetegség számlájára írható megnyilvánulásokat fel kellene sorolni, annak feldolgozására minimum egy akadémiát kellene életre hívni.

Misi bácsi mondjuk megtette. Miután saját házába bejegyeztetett egy „akadémiát”, rögtön első, s egyben utolsó növendéke is lett annak. S mint önnön maga professzora, saját hallgatói énjének doktorátust is adott. Disszertációjának témája a megváltástan volt. Igen, pontosan. Akinek erről a dologról az önleszopás jut az eszébe, az semmit se téved.

Ennél nagyobb intellektuális saját szájba élvezéssel ugyanis rég nem szembesült a köz.

Misi bácsi persze előtte jól kiönművelte magát. Tagja volt például annak az Atilla Király Szellemtudományi és Nemzetstratégiai Akadémiának, amit anyapártja, a Jobbik működtetett. Innen pedig már csak egy lépés volt, hogy a tradicionális metafizika és a legitimizmus jegyében izraeli államférfiak képével díszített bábukat végezzen ki nyilvánosan annak a polgármesteri hivatalnak az előterében, mely hivatal biciklitárolójában egy Szálasi Ferenc idézettel kidekorált kő ékesíti a betont.

Egyszóval Misi bá egy igazi bad ass faszagyerek. És ezért egyszerűen muszáj imádni őt. Nem mismásol, nem szarozik, egyszer, s mindenkorra konzekvensen tudatja a czudar világgal, hogy ő egy elmebeteg náci.

Bárcsak agyborult komcsik, és homoerotikus cuki néppártiak is így tennének!

Egészen kora őszig úgy tűnt, hogy áll a zászló a vén betyárnak, aki akkorra már az echte ungarische gúnyát konfekció öltönyre és ’90-es évekbeli szexi dizájnú nyakkendőcsipeszre cserélte. Ekkor esett meg aztán, hogy az Erő és Elszántság Mozgalom az alapítói közé vette. Azaz… vette volna, ha Misi bá az alakuló gyűlés előtt pár nappal nem alapított volna saját magának egy pártot.

Nyilván, ebben semmi különleges nincs. Mert ha, mondjuk, a nappali az akadémia, akkor a vendégszoba, vagy a gardrób simán lehet a pártszékház. Mint ahogy az is teljesen simán történt, hogy a nem éppen vicces kedvükről híres betyárok úgy kipenderítették őkelmét a szövetségből, mint macskát szarni.

S ha már macska, ezek után is csőstül jött a baj. Mégpedig kutya vonalon. Mint köztudott, a Jobbiknak Misi bácsi már rég kellemetlenné vált. De azt, hogy pont az egyik képviselőjük jelenti fel őt állatkínzásért, az mindenkinek váratlanul jött.

Hiába, na. Ha egy párt kabalaállata a gárdaoroszlán szülte magyar vizsla, az nem szarral hógolyózik, ha arról van szó, hogy valaki csomagtartóba gyűjtögeti a falu ebeit.    

Mindenesetre sajnálatos, hogy Orosz Mihály Zoltán – úgy is, mint világítótorony – ennyire beégett. Olyan kálium volt ő a magyar politikában, akinél csak idő kérdése volt, hogy vízzel érintkezzen (v.ö. gimnázium, 11. osztály – kémia gyakorlat).

Viszont szívből reméljük, hogy falujából hamarosan kinevelődik az az érpataki modell, akinek minden pornhubos megjelenését állva tapsolhatjuk.


  Nahát

2 hozzászólás

  1. Nagyhéten ennyit vihogni nem illik,de talán megbocsájtja a Teremtő. Köszönet !

  2. “Vannak a nemzetnek fároszai és falloszai” – és vannak fütyülői, mint juhipeti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük