Birodalmi lépegetők


Amint kampánybeszédéből kiderült, a szemkilövetés kizárólagos magyarországi termékforgalmazója, az elkúrás és a nemzetprostitúció hazai apostola az első nap első munkaórájának tennivalói közt említi Polt Péter leváltását, és az Európai Ügyészséghez való csatlakozást. Március 15-e táján ennek különösen fanyar bukéja van. Hiszen az ország belügyeinek saját kézbe vétele szabadságharcos eleink egyik fő célkitűzése volt.

Ami azonban még ennél is meghökkentőbb (meghökkentőbb?), hogy amikor Gyurcsány az Európai Ügyészséghez való csatlakozás ideáját a napokban újra köztudatba hozta, sietve csatlakozott ötletéhez Vona Gábor pártelnök. Épeszű ember külön-külön is alig bírja megemészteni ezeket, nem még így, együtt.  Ami viszont körvonalazódni látszik az első, tehát legfontosabbnak tartott kormánypont kapcsán, az jóval túlmutat a hazaárulás határain. Pláne úgy, hogy ez a szélsőbalos gondolat a valamikori szélsőjobbról is totális megerősítést és támogatást kapott.  

Ha tehát jól gondoljuk, a forgatókönyv valahogy így fog kinézni: a visszaléptetések kapcsán az egész össznépi ellenzék egyetlen hatalmas birodalmi lépegetővé válik. Másnap reggel 8-kor pedig, az új birodalomnak ezek az új lépegető egymás lábát taposnák az ügyészségen, hogy Poltot kiebrudalják. Aztán pedig jöhet Brüsszel ügyészsége.

De ezek a szerencsétlen isten barmai nem gondolnak bele abba, hogy mit kívánnak? Mert ha mondjuk, teljesülne, az olyan lenne, mint mikor az ördögtől kérünk valamit. Hogy megadja ugyan, csak visz azért bele egy kis rafinériát. Pont úgy, ahogyan a csodafolyó afrikai férfija, aki a folyóban élő csodatévő krokodiltól azt kívánta, hogy érjen földig a farka. Mire a krokodil bólintott egy beleegyezőt, és tőből leharapta a faszi mindkét lábát.

Ilyesfajta külhoni igazság-importot kétféle politikus szokott ennyire óhajtani.

Az első, akinek egyáltalán semmi félnivalója sincs. Ez mind Gyurcsány, mind Vona esetében kizárt. Gyurcsány esete ráadásul annyiban is rendhagyó, hogy ő már alakított kormányt, s ebbéli tevékenységének súlya össze sem hasonlítható az eleddig csak partvonalon ugató Vona szavainak és tetteinek a súlyával.

A másik fajta politikus, aki Brüsszelre bízná az igazság finom gombolyagának kibontását, az pontosan az a fajta politikus, aki tudja (mert a fülébe súgták), hogy őt semmiféle korábbi tettéért nem fogják vizsgálni. Ha viszont nem indul vizsgálat ellene, akkor kit lehet elővenni? Naná, hogy aki hivatalban utána (illetve pártja után) következett a kormányzásban.

Magyarról magyarra fordítva a helyzet a következő. Tételezzük fel, hogy a szocik négy évig mindent elkúrtak, hazudtak állandóan, semmit nem csináltak, majd a saját javukra elcsalták a választásokat. Aztán a következő négy évben ezeket a köztörvényes bűnöket még egyéb más bűnökkel is tetézték. Hogy csak egyet mondjunk, ilyen a 2006. október 23-i megemlékezések vérbe fojtása. Az ezt követő, hűtlen kezelésre, korrupcióra és időhúzásra épülő kormányzást aztán áthagyományozták 2010-ben a Fidesz-KDNP-re.

Tehát kormányzásuk 8 évének össze saráért, összes bitangságáért, megfejelve az elmúlt évek (vagy inkább évtizedek) kommunista és posztkommunista mocsokságával, a Fidesz-KDNP-t tenné felelőssé ez a bizonyos Európai Ügyészség. Mert ezt nehezen lehetne más olvasatban értelmezni.

Mindent összevetve tehát a DK és a Jobbik arra készülnek, hogy a visszaléptetéses taktika folytán elért esetleges győzelmük után koncepciós perek tucatjait kezdeményezzék. Külföldi jogszabályok alapján, külföldi bírákkal, magyar emberek ellen.

Hogy honnan olyan ismerős vajon ez a forgatókönyv? Nos, akik azt mondják, hogy ezek a műveletlen pojácák, ezek a vásári színészek Rákosi pajtás szovjet rendezésű darabját akarják színre vinni, nem sokat tévednek. A geopolitikai erőviszonyok ugyan mások, de a cél ugyanaz. Döntsön szépen mindenről az Európai Unió. Először a vádemelés intézményét adjuk át nekik! S ha ez megvan, jöhetnek az igazságszolgáltatás más szegmensei is. Innen már csak egy ugrás a belügyi és külügyi tárcák összevonása, s átnevezése Európa-ügyi Minisztériummá, aminek élére majd az Unió nevez ki ötévente egy minisztert.

A nemrégiben hozzánk került állami arany is jobb helyen lesz Brüsszelben, vagy valami svájci fiókintézményben. S ha mindezeknek a közintézményeknek az irányítása már nem kavarhat be, felesleges, hogy pont a honvédelmi tárca maradjon magyar kézben. Ami katonánk van, azt nyugodtan küldjük misszióba külföldre, lehetőleg a Közel-Keletre. Az ország biztonságára pedig vigyáz majd az Unió. Először is a kerítés lebontásával.

És aki a kerítésbontás ellen netán lázadni mer, na, azt viteti el legelőször hideg vasba verve ez a bizonyos Európai Ügyészség…


  Nahát

5 hozzászólás

  1. Honnan is tudná ez az Apró klán által irányított proli görény, hogy mik is voltak a márciusi ifjak legfőbb, írásban lefektetett kívánságai. Hisz még arra sem emlékszik, hogy mi is volt anno a diplomamunkája. Ha volt egyáltalán. És, ha volt is, azt is a sógora írta, mint most a hülyeségeit is a nagyságos asszony. Aki mint tudjuk kicsit öregecske már…☺
    Ferenc!
    Ideje lenne már felhagyni a politizálással, és többet foglalkozni a nejeddel.
    Nem tartasz attól, hogy esetleg helyettesítőt fog alkalmazni az úszómedencés Villa Familia? ☺

  2. előrelátó

    Már összeállt a Gyurcsány-Vona tengely.

  3. Így épül szép lassan a világkormány. 6 vagy 7 régióra lesz felosztva a teljes föld, ebből az egyik az Európai egyesült államok lesz. Akik az ilyen jellegű központosításokat támogatják, azok tudva vagy tudatlanul, de ezt segítik elő.

  4. Szőke ciklon

    Egy optimista DK-s vállalkozó elkezdte a műszemek gyártását.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük