Az első lemondott fecske Ausztriában

A tegnapi nap egy osztrák viszonylatban rendkívül ritka dolog történt: lemondott a kancellár. Előrebocsátom, nem ő lesz az utolsó. A helyzetet lehet bonyolult, még bonyolultabb magyarázatokkal leképezni, de valójában nagyon egyszerű az ok: a migrációs politika Ausztriában megbukott, erről a legmeggyőzőbb jel az volt, hogy kvázi jobbradikális elnököt választott az istenadta osztrák nép.

[rule style=”rule-dotted” ]

Faymann rendkívül cikázó jellegű kommunikációt folytatott, kezdődött az Orbánantihumánussal, majd folytatódott a magyar kerítés nemzetközi fórumokon való rettentően eltökélt csesztetésével, majd egyszercsak hirtelen kiderült, ideiglenes jelleggel azért lesz valami határellenőrzés-féleség náluk is. Az osztrák wilkommenskultur végül – mily meglepő – szintén kerítésbe fordult, amit bátran elneveztek szárnyas kapunak, bármit is jelentsen az, hátha ettől a költői homály kitakarja a gyoda szögesdrótos rögvalóságát.

Közben a koalíciós partner képében az ifjú titán külügyminiszter szólogatott be időnként decensen, hogy vele is tovább orbanizálódjon az osztrák közélet, még ha erre ügyesen saját elnevezést találtak, ahogy az ostoba német helyett saját magukra az osztrákot.

 

Fű alatt elindult az adok-kapok a német néven futó németekkel, Angéla asszony a Juncker haverjával együtt továbbra is meg volt győződve arról, hogy zseniális dolog még több szír, afgán, iraki (stb) menekült beengedése – bár a német munkaerőpiac szempontjából feleslegeseket szépen, uniósan szétkvótáztatná –, Faymann érzékelte, hogy a vesztébe rohan. Ám a finom verbális jelzéseken túl nem történt semmi, de hát a hirtelenség sosem volt jellemző az osztrák németekre.

Végül a kormányának erózióját kezdetét Mikl- Leitner Johanna távozása jelezte. A derék asszony a belügyminiszteri tárcát vezette – ami alatt hagyományosan a bevándorlásügy van, a tetőpontját pedig annak a csúnya, burgenlandi őrvidéki csávónak a választási szereplése jelentette.

Tulajdonképpen persze Faymann nem csinált mást, minthogy az osztrákok három évszázados hagyományait ápolgatta, vagyis mindenkinek mondott olyat, ami a szívének kedves volt, a lajtán túliak kivételével, mert azok bunkó ősemberek, akiknek nyugati gazda kell. Azonban ezek a hagyományok ezúttal nem bizonyultak célravezetőnek, tekintettel arra, hogy a lajtán túliakon túl is folytatódik a Kelet, akik meg a házhoz jöttek.

Faymannak végül szimbolikusan a „kifütyülésügy” vetett véget, amikor a számukra nem túl fényes választási szereplés után konkrétan a saját párttársai jelezték meglehetősen fülsértő módon a nemtetszésüket. Így aztán most lemondott a kancellárságról, és Gyurcsány Ferenccel ellentétben –emlékszünk-e még, meg akarta tartani a pártelnökséget – a pártelnökségről is leköszönt.

Itt van tehát az első fecske, aki bár nyarat nem csinál, de igen kemény intés a nagy uniós és európai elit részére.

 

Tegnap ugyanis a luxemburgi külügyminiszter azzal rukkolt elő, hogy ezek a gonosz keleteurópaimucsai ürgék ne döntögessenek bizonyos kérdésekben népszavazással, merthogy a nemes uniós eszmék akkor majd csorbát szenvednek, sőt az unió végét jelenthetik az olyan tünetek, mint a választói akarat. Nos azt, hogy mennyire nem bírnak ezek az emberek találkozni valóság nevű nagybátyánkkal, az megdöbbentő. Ugyanis az unió végét sok minden jelentheti. A Grexit (l. kilépnek a görögök), a Brexit (a britek is) stb. például jelentheti, de az, hogy a magyarok morognak a migránsok ellen, sőt, ennek hangot is adnak, az nem.

Ami azonban új jelenség, az az, hogy az európai politikusokat gyakorlatilag két nagy csoportra lehet bontani, de egyikkel sem vagyunk még beljebb.

• nem tudják, mi nem oké, csak van ez a kellemetlen érzés bennük, hogy lassan lámpavasra húzzák őket otthon.
• tudják mi nem stimmel, de nem mernek szólni a Juncker-Merkel-Hollande triásznak, akik jelek szerint már annyira értékesnek tartják a migráncsot, hogy 250 ezer eurót kérnek érte kvótafejpénznek.

Nyugaton – eddig legalábbis – a politikai vezetés a demokráciához szokott és nem megy a nép ellen, úgyhogy Faymann elvtársnak kellett, hogy szembesülnie a problémával, s mivel az országa „a nyugat kapuja”, “a legkeletibb tartomány a német felfogásban” – bele is bukott. Azonban Faymann távozása azt is jelzi, hogy ezek az osztráknémetek, ha választani lehetne, akkor egész csúnyán nácikok lennének (ami a történelmi előzmények tekintetében nem volna teljesen meglepő – tudom ez olcsó poén volt), és képesek lennének megválasztani egy újabb Haidert kancellárnak.

Ha pedig ez a helyzet, akkor legyünk őszinték, itt az ideje a német kormányzópártoknak is elgondolkodni azon, merre van az előre.

Ugyanis, miközben a démoni Orbán Viktor és kormánya, illetőleg a sátáni lengyelek ellen hadakoznak nap, mint nap, aztán óriási nyilatkozatokban harsogják a wilkommenskultúrt, úgy tűnik, a derék germániai választópolgárok (ideértve a törököket is, akik nem rajonganak a szegény csóró rokonokért) nincsenek túlzottan odáig a sok szír, iraki, stb bevándorlóért. A németéknél lassan sokkal több, mint kétmillió fene tudja honnan előkerült menekült jelent meg alig egy év leforgása alatt. A bevándorlás méretét az jelzi, hogy Európa egyes területein ekkora népességgel államot szokás alapítani, például Szlovénia, Észtország ilyen lakosságszámmal büszkélkedhet.

Úgy tűnik a Huntington – Fukuyama eszmetörténeti deathmatch (civilizációk összecsapása vs. történelem vége) eldőlni látszik. Csak éppen arra nem gondoltunk, hogy az elvetemült liberálfrankfurtista 68-asok Európán fogják a gyakorlatban bemutatni a bizonyító erejű kísérletet.

 

A végére azt hiszem, a liberális jogtudomány egyik remek példáját kell hoznom. Történt, hogy egy René David nevű liberális jogtudor „jogtranszplantáció” jelszava alatt arra gondolt, hogy elviszi a civilizációt Etiópiába. A kodifikáció szót az etiópok vélhetően valami ehető dolognak gondolták, így belementek. Aztán az történt, hogy a mintegy 200 éves liberális francia jogfejlődés minden elemét egy koherens rendszerbe helyezték Davidék, amivel megalkották az egyik legmodernebb polgári törvénykönyvet.

No, ezt vitték Etiópiába, ahol aztán azóta is nyilvánvalóan messzemenőkig kiszolgálja az etióp törzsi társadalom minden igényét, az etióp állampolgárok közismert franciás jogérzete példanélküli magasságokat ostromol, mint az közismert – őket irigyli azóta is Nyugat-Eu…Afrika

Azonban ne lepődjünk meg, ha ennek a civilizációs találkozás-sorozatnak bizonyos nem mindenki által kívánt mellékhatásai keletkezhetnek.