Nemcsak veszélyes, de életveszélyes politikai kommunikációt folytat Márki-Zay Péter a kárpátaljai magyarokkal szemben rövid távú politikai haszon reményében, amelyet a Demokratikus Koalíció szavazóinak megnyerésétől remél, bár már azt sem lehet biztosra venni, hogy nem önmagától ekkora „idióta”. Az ember persze alapvetően igyekszik nem szélsőséges jelzőkkel illetni egyetlen közéleti személyiséget sem, mert a pocskondiázás sosem érv, ellenben az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének megnyilvánulásai …
Több »Miért Rigó
Karácsony Gergely utolsó sajtótájékoztatója, ahol bejelenti, hogy az oroszok megmérgezték a Csinovnyikkal
Szóval az úgy volt, hogy nem úgy volt. Már az elejétől kezdve nem úgy volt, sőt éppen ellenkezőleg. Mármint pont ellenkezőleg volt úgy, az elejétől. És én már akkor, az elejétől is jót akartam. De a fideszesek az ellenkezőjét akarják rám bizonyítani. Figyeltettek, ha elszundítottam az autóban. A magas vékony emberek jó emberek, és én magas vagyok és vékony, ezek …
Több »Családi körben
Reggeliii! Gyertek gyerekek, kész a reggeli! Nem, nem, nem és nem! Hányszor mondtam már, hogy pizsamában nem ülünk asztalhoz Andorkám, most megint rád kell majd várni mindnyájunknak – hiába az új év, valami csak lassan változik. A nagycsalád néha döcögős reggeleinek ismerős mondatai elvegyültek az édes palacsintaillattal. Péter hálás szívvel gondolt az új év szokatlanul enyhe, napsütötte reggeleire, végtére is, …
Több »És most akkor a férfiak újult erővel nyomják el a nőket
A beszopatott feministák – valójában ezzel a címmel kellene kitennünk ezt a kis posztot, a Tutiblog által képviselt közéleti trash műfajában ugyanis ilyen, figyelem bevonzó, megbotránkoztató felvezetés dukálna, amelyet aztán kellő, intelligens kifejtéssel indokol meg a szövegtest. Olyan ez, mint a művészeti keretekbe helyezett „kurvaanyád”, vagy egy liberális szájából a „bazdmeg”. Abban is mindig van valami mély többlet. Miután azonban …
Több »