A Nagy Leleplezés – kiderítették, miért nevezik Orbánt államférfinak a sok nímanddal szemben


Kurva nagy öngólt sikerült lőnie a 0-24-ben bevándorló-simogatással foglalkozó 444-nek. Nyilvánosságra hozták a Kaiju Bibó kollégiumban elmondott beszédét, és ettől nyilván azt remélték, hogy ez lesz Orbán „őszödi beszéde”. Amúgy nagyjából kéthavonta próbálkozik a ballib azzal, hogy egy Orbán-beszédet őszödi beszéddé varázsoljon, és eddig egyik próbálkozás sem sikerült. Amit elértek, az maximum annyi, hogy bemutatták: Palpatine veszettül érti, mi a politika, azt teszi, amit mond, úgy kormányozza az országot, ahogy ígérte. Micsoda leleplezés! A 444 retardáltjai nekifutásból tökön rúgták magukat.

Prof. Ford Fairlane

Ferivel ellentétben, ebben a beszédben szó sincs arról, hogy elkúrtuk. És itt zárhatnánk is az összehasonlítást, ugyanis az “őszödi-beszéd” nem műfaji – tartalmi kérdés. A politikusok – lásd pl. a Bilderberg-csoport paplanos, beöltözős bulijait, ahol nem csak az elhangzottakat, hanem a fellépők névsorát is titkosan kezelik – szoktak nem nyilvánosságnak szóló beszédet tartani.

Orbán kiszivárgott beszéde annál inkább annak a magyarázata, hogyan sikerült elviselhetetlen ellenszélben helyreállítani, megtartani, erősíteni Magyarország szuverenitását. Arról beszélt a Halálcsillag ura, hogy mi a helyes egyensúly taktika és etika között – nem lukácsgyörgyi értelemben. Épp ott nem moralizál, ahol a ballib elvárja, és épp ott van a morális bázis, amitől a ballib fázik:

„aki nem filozofál azon, hogy van-e olyan, hogy magyar, meg van-e olyan, hogy nemzet, meg van-e olyan, hogy haza. Mert az egész értelme, hogy ilyen adottságok, ilyen erőviszonyok mellett mégis itt vagyunk 1100 év küzdelem után, ezen a nyelven ilyen kérdésekről tudunk beszélgetni, és ezt tovább kell vinni.”

Ez valóban pont fordítottja a komcsi logikának, amely lényegtelen kérdésekben akar az abszolút erkölcsi pozícióból ugatni, ugyanakkor kíméletlenül lezúzza a nem-komcsi ellenfelet. Jellemző, hogy a Nagy Leleplezés is pont ilyesmivel akarja revolverezni a Kaijut.

Hogy ti.

1) a párt centralizált, ismerte be Orbánt;

2) nem fontos számára, hogy hány nő, buzi, transznemű, transzfajult stb. van a politikában;

3) nem a szakiknak kell miniszterelnöknek menni.

A tévében okoskodó ballib értelmiség már el is kezdett nyavalyogni, hogy ez borzasztó, hát ebben a pártban tényleg nincs vita, meg centralizált. Jó reggelt, csipkerózsikáim! Az a kávéházi locsogás, amit ti műveltek, aminek nincs tétje, ott valóban nincs szükség semmilyen centralizációra, és akkor sincs semmi probléma, ha leüvöltitek egymás fejét. Tétje ugyanis tényleg nincs, maximum szomjasan mentek haza, mert nem bírtatok dönteni a kétfajta rozé között.

Nem így az ország vezetésében, ahol a százegymillió szempont közül egyszer dönteni kell (ugyanez az oka, hogy nem érdemes szakit az élre tenni). Ezekben a pontokban semmi mást nem mutatott be a Kaiju, csak azt, hogy kiválóan ismeri és érti a politika működését. Talán ezért miniszterelnök még mindig, a ballib pártok meg ezért vannak elfoglalva a tibeti meleg bálnák jogaival, meg egymás basztatásával (aka. vita).

Mi rajzolódik ki tehát a Nagy Leleplezésből? Az, hogy a Halálcsillag ura kiváló taktikus, aki még a meglehetősen erős nemzetközi pénzintézeteket, az IMF-et, az EU-t és másokat is sikeresen kijátszott, pedig akkor rezgett a léc. (Akárcsak Goodfriend esetében, aki szintén szedte a meccs végén a cókmókját.)

Csakhogy van itt egy aprócska probléma, amivel a ballibnek szembe kéne néznie: az kevés magyarázatnak, hogy mindezt azért tette, hogy megőrizze zsarnoki uralmát. A cél ugyanis az volt, hogy Magyarország önállóságát erősítse, vagyis épp azt tette, amire ígéretet tett. Ferenc tesó pedig azt ismerte be Őszödön, azért hazudtak éjt nappallá téve, hogy hatalmon maradjanak. Más célja a hazudozásnak nem volt Pinocchio esetében, esetleg még annak öncélúsága. Azaz, gyerektalálás mellett a hazudozás a másik kedvenc szabadidős tevékenysége.

A Kaiju viszont az ország érdekében taktikázott, és nem a választókat tévesztette meg.

A Nagy Leleplezés annyit mutatott meg, hogy Palpatine jobb választás még mindig bárki másnál. Vagy valami nyafogó jönne helyette, aki taknyos orral hangsúlyozná a vitát fontosságát arról, lehessen-e házasságon belül olyan műtétet végezni, amely zoknivá alakítja át a hímnőst, vagy egy olyan moral insanity, mint Ferenc testvér. Más szóval: hozzá képest középszerű tehetségtelen nímandok mozognak az ellenkező térfélen, akik magasról szarnak amúgy az ország önállóságára, hazára, nemzetre – melyekre, mint a leleplezésből kiderült, a Kaiju építi a politikáját.

Úgyhogy most köszönjük meg szépen a 444 gyépés elméinek, hogy nyilvánosságra hozták ezt a szöveget. És háromszoros hurrá a Halálcsillag urának.


  Prof. Ford Fairlane

8 hozzászólás

  1. Szerintem szegény elkárhozott Sorosnak még az ingyenes cselédszopatástól is elmegy a kedve, ha eszébe jut, hogy az ő alapítványa támogatta és képezte ki a Fidesz első vezérkarát! Nemcsak az amerikai ösztöndíjakat biztosította ugyanis, hanem a rendszerváltás előtti-alatti napokban “Soros-program” keretében külföldi (nagyrészt USIS) ügynökök tartottak tréningsorozatot fiataloknak – a Fidesz (mint az SzDSz ifjúsági “KISz-analóg” alternatív szervezete) megszervezésére…

    • “Szerintem szegény elkárhozott Sorosnak még az ingyenes cselédszopatástól is elmegy a kedve, ha eszébe jut, hogy az ő alapítványa támogatta és képezte ki a Fidesz első vezérkarát! ”

      Valóban. De van elég pénze “a szegénynek” hogy pótolja e veszteséget, meg milliószorosan megbosszulja magát.
      Hiszen: az akkori, tehetséges fiatal politikuson leendöknek nem volt anyagi lehetöségük az akkori “szabad világban” tanulni és tájékozódni.
      A minden hájjal megkent “jótevö” tudta, hogy mit akar amikor a legtehetségesebbeket választotta ki.
      De a nagyon fiatalok akkor még nem tudhatták, hogy mi a “neveltetésük” célja: a hazaárulás és az állambomlasztás.
      De rájöttek még idejében és Magyarország szerencséjére hátat fordítottak az adománnyal kísértö sátánnak!! A programjának, a tréningjeinek!!

      Hát úgye, ez is hozzátartozik a sztorihoz, Kitalátorka! Hiába izgul, AZ EMLÍTETTEK nem lettek hóhérok sem pénzért sem másért!
      Sajnos, hogy a sátánnak elég pénze volt/van sorozatban gyártani a nemzetek hóhérait.

  2. Ezek a szemetek nem vâltoznak! Nem is fognak!

  3. A mondandómat nem tudom leirni,mert valaki,
    Vagy valakik,àllandóan kilőnek!
    Szerintem hekkerek vannak! Ha üzenni akarok
    a betű tâblâzat rögtön eltünik. Ez modt

  4. Jól van, teljesítetted a napi normát, visszabújhatsz orbán seggébe.
    Ilyen primitív bunkó szöveget, én is hülye vagyok, hogy végigolvastam. De néha jó tudni mit gondolnak a kádárista putyinszopók. (Jól fogalmaztam, ilyen stílusban kell megszólítani a velünk egyet nem értőket, vagy a “hazaáruló patkány” a minimum megnevezés?)

    • Rakovszky István

      Mi van te szarjankó⁇
      Azért vagy még “független”, mert senkinek sem volt ideje felfüggeszteni téged egy erdei fára, ahol a madarak lakmároznak a testedből‼

  5. Orbånt miért nevezik àllamférfinak? Talån azért
    mert valóban az is!
    Nagyon sokat tett a magyarokêrt,hazånkêrt,
    egyenes,nem hazudik.

  6. Te meg vissza bujhatsz az öszödi elkuró,ahogy
    te írtad seggêbe!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük