A 444 és a poszt-MSZP "product placement" olyan, mint a Columbia Pictures filmekben legurított Coca Cola


444 és az “oknyomozás”. Csodálatos, TeCsővideós oknyomozás, csak annyi a gond, hogy az évszámok nem stimmelnek benne. Például valahogy elsikkadt, hogy 2005-ben (Orbán épp a zuhany alatt zokog, Feri meg épp készül átvenni a hatalmat Megyótól) “egy kormányközeli cég” (igen, akkori kormány) megnyerte a rekultivációra kiírt közbeszerzést, csak hát épp…. Szóval eltelt 10 év így nem történt semmi. Felelős a kormány? Igen is meg nem is. De persze most a 444 (csodás product placement-elve miatt Baranyi Krisztina) azt KÖVETELI a cikkben, hogy az Állam a kármentesítési illetve a katasztrófa-alapból takarítsa el ezt így.

Ez azt jelenti, hogy a TALAJT a sárgaföld rétegig hordják el, az épületekkel együtt, mindezt úgy, hogy a Hídépítő a megnyert pénzből majd 10 éven át semmit értelmeset nem csinált, csak szivattyúzgatta a földet az ezernyi kilyukadt hordó alatt. És igen, ez az a Hídépítő Zrt, amelyik Gyuriferi alatt megvalósította az univerzum legfeleslegesebb beruházását, a Kőröshegyi viaduktot.

Lehet gyűlölni a Közgépet vagy a “plebejus közgépet”, Mészáros kivitelező cégeit, de azok legalább el is végzik a feladatot, nem csak elszaladnak a naplementébe a nyereménnyel…


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük