Megmutatták, nem három-négyezer ember tiltakozik csak az országban


Mutassuk meg, hogy nem csak három-négyezer ember üvölt – keringette a felhívást napok óta az összes ellenzéki párt és civil szervezet. Hát megmutatták. Annyian sincsenek.

Hiába érnek el egyesült erővel több százezer embert, a már heti rendszerességgel bemutatott tüncikéik lassan már csak a szociális kapcsolataik leépítésére jó, elvégre ki szeretne naponta 40 meghívót kapni feleslegesebbnél feleslegesebb rendezvényekre. A törölni való személyek közül a tüntetésszervező aktivisták felléptek a második helyre az indokolatlan játékmeghívásokat küldők után. Nem biztos, hogy ebben reménykedtek.

Hogy miben, az megint a 1000 forintos kérdés lesz a balatonlellei szabadstrand kvízjátékán. Kb. közhely a netadós tüntetések után, ha konkrét és valóban idióta intézkedés-tervezetek ellen kell utcára vinni az embereket, az könnyű siker, ha csak a szokásos óbégatás van, az legkevésbé sem érdekel senkit a pár száz, mindenhol jelenlévő táblalengetőn túl. Persze üvöltözni jó, ha pár százan vannak, akkor is, a csak éppen ezt vasárnap egy focimeccsen is elő lehet vezetni, ott még hülyének se néz senki, mint ha ugyanezt a Nyugati kellős közepén csinálod.

A vasárnapi korrupcióellenes tüntetés odáig jutott, hogy az egyébként ilyen megmozdulásokat szívesen közvetítő, megértő és ráérző baloldali független sajtó is kényszeredetten vagy egyáltalán nem számolt be róla. Sok munkájuk volt ebben, nem semmi, hogy alig fél év alatt sikerült #igaziellenzéki, utolsó reménységből érdektelen kellemetlenséggé válniuk.


  tutiblog

A PS böllérblogja. Bővebben a Gy.I.K.-ben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük