Bulika Erzsikében

 

 

  

Erzsébetváros az a fajta állatorvosi ló, amelyik eleve halva született, de azért felnyergelték, és a hátára pattantak. Itt van mindjárt a „bulinegyed”.

Anno egyszerűbb volt az életveszélyes házakat csak kicsit veszélyesre renoválni, és a házak falait összebaszni festékkel (istenem, ha Gulyás Marci előbb születik…). Azt el is készült a romkocsma. Szimpla ötlet, ami ugyan Fügét mutat a jó ízlésnek, de megágyazza a hangulatot a hányós-baszós túrán lévő angol, ír, német, belga, francia, etc. legénybúcsús tatárjárásnak.

Most viszont szavazhatnak (vagy nem) az erzsébetvárosiak, hogy akarják-e mindezt (vagy nem). S ha az ő szavuk nagyobb súllyal esik majd a latba, mint a kerületben illetékes megélhetési közgyűlésieknek, újlatin maffiózóknak, és a többi „éjszaka gyermekének”, akkor éjfélkor bezár a bazár, lezuttyan a roló, oszt szevasz.

Aztán ugyan hova megy az a sok nép? Na hova? Hát ki, a körútra. Hisz ott vannak a legjobbkocsmák, azokban folyhat tovább a dáridó. S folyhat oda az a töméntelen pénzmag, ami eddig a Gozsdutól a Blokkig lett elköltve.

Nézzük hát, kiket hizlalunk majd még nagyobbra!

Itt van mindjárt a mindig mosolygós szír, aki egész baráti körét bevonzotta kicsiny kávézójába. Nála sisázik enyhe napokon a líbiai pénzváltó a téren túlról, a tunéz mobilhuszár a szomszédból és a török szaniterárus két utcával arrébbról. Néha átugrik hozzájuk az albán pék is, akinek fél éven belül annyi rongyos kiflit sikerült elpasszolnia, hogy a bevételből szépen ki tudta szorítani egy zsír új Maserati GT meg egy sashalmi villa árát.

A következő célállomás, az előbbitől még mindig csupán 5 méterre a félig török, félig kurd gyrosos. Ez a hely hamarosan ikonikus lesz, már amennyiben a Vizslaszemű megnyeri a választásokat. Ugyanis rendre itt szokott néppártosodni a sleppjével. Az még kérdéses, hogy az esetleges réztábla felirata magyarul vagy arabul lesz-e kint, de a biztos, hogy a fene tudja.

Kiadós séta után (újabb 5 méter) érkezünk arra a helyre, amelynek libanoni tulaja már maga sem tudja, mennyi suska nyomja a zsebét. Így aztán hol egy lakást vesz belőle Hawaiion, hol meg újabb kocsmát nyit, az elsőtől 20 méterre. Ez az új hely amúgy baromi puccosan  indult. Volt például dress code. Pasiknak zakó és nyakkendő, csajoknak szoknya. Mára mindebből csak a mellékhelyiségekből a belső tér felé szűrődő, savanyú-édes hányásszag maradt. Na meg az, hogy ha megkérdezed, milyen sörük van, a megvető pillantással kísért felsorolás így hangzik: világos meg barna.   

Talán mondanom, sem kell, hogy 30 tyúklépésen belül ismét egy iszlám érdekeltségű vendéglátó-ipari egységbe botlunk. Itt kidobóskodik az a figura, aki civilben az egyik fővárosi sztárügyvéd fővárosi sztárügyvéd fiának az anyagbeszerzője. A doktor úr imádja a kólát, és nem is ragaszkodik hozzá, hogy jéghideg legyen. Néha (na, jó, igen gyakran) még két tárgyalás közt is magához rendeli a nem túl távoli Markóba a havert egy lökettel.

Ennyit az Erzsébetváros bulitlan részéről. S bár az Oktogonon innen és a Blahán túl is vannak érdekes dolgok, legyen elegendő ennyi annak szemléltetésére, hogy a lehányt aszfalttól és az összerugdosott kukáktól vannak azért aggódásra jobban okot adó dolgok is arrafelé. Isten tudja, én a bal horoggal szépen megküldhető random brit alkeszektől kevésbé félek, mint az efféle terjeszkedőktől.