A galaxis hülyéi


James Gunn nevét biztosan sokan ismerik. Akik nem, azok okuljanak, ő többek között A galaxis őrzői című szuperalkotás rendezője, írója. Az úriember rendező, producer, forgatókönyvíró, de ezen kívül – ahogy az Hollywoodban szokás – ért mindenhez, elsősorban a világpolitika finomságaihoz. De nem simán polihisztor, hanem olyan okos, hogy Magyarországgal kapcsolatban is tökéletes tájékozottsággal tud megszólalni. Arra azért kíváncsi lennék, hogy a térképen egyből rá tudna-e bökni a Kárpát-medencére, vagy elkelne-e a telefonos segítség.

Gunn, aki korábban nem sok vizet zavart a zombifilmek és mesék forgatókönyveivel, kis költségvetésű mozikhoz adta a nevét, hirtelen ugrott egyet a ranglétrán, amikor a Marvel felkérte A galaxis őrzői (2014) című film rendezésére. Az infantilizmusáról híres főhősünk onnantól kezdve a felhőkben él és úgy érzi, tökéletes tudáshalmazt tárol a koponyájában, amit meg is kell osztania a közönséggel.

A szárnybontogatást már korábban elkezdte, de vegyük kezdetnek csak a most januári viccelődését, amikor Donald Trump, amerikai elnök testsúlyával élcelődött a kis zsenink. A Fehér Ház hivatalos orvosának munkáját kérdőjelezte meg, miszerint nem lehet, hogy csak 108 kilós az elnök és ezt még csócsálgatta egy ideig igen elegánsan.

Amerikában, az elfogadás és polkorrektség egyik fellegvárában a testsúllyal viccelődni?

Bátor dolog, de ha nem a balosokat, feministákat, gendersemlegeseket szidod, akkor dicséret jár érte. 100 ezer dollárt ajánlott fel Trump egyik alapítványának, ha az elnök rá mer állni egy független orvos által hitelesített mérlegre. Szóval, ilyen gyerek a mi kis Jimmy fiúnk.

De ez kevés volt, és most jön a képbe kis hazánk. Az egzaltált külsejű, fodrász helyett a konnektort választó Gunn a következőt írta ki Twitter oldalára pár napja: “Orbán kezében halt meg a demokrácia Magyarországon”. A híresen elfogulatlan New York Times egyik cikkét veszi alapul, ahol szépen, szájbarágósan tárják a tájékozott átlagpolgár elé, hogy miféle szemét módon bontja le a demokráciát Orbán rezsimje.

Ez most már világjelenség: lábtörlés Magyarországba.

James Gunn pedig, átlátva az igazságtartalom tökéletességét, 25 részes twitter folyamot indított útnak, melyben Trump elnököt ostorozza, de Magyarország példájával kezdi a történetet. Itt álljunk meg egy pillanatra és legyünk büszkék. Mert kitől tanult Trump? Orbán Viktortól! Gunn szerint Trump ugyanazt csinálja, mint a magyar miniszterelnök, mondhatnánk, hogy másolja a mi diktátorunk illiberális bomlasztó munkáját és hasonló diktatúrába kívánja kormányozni az Egyesült Államokat.

Cenzúra, bevándorlókkal való riogatás, bíróságok irányítása, szóval a szokásos lemez.

Valljuk be, szép dolog, ha a világ szuperhatalma Magyarországtól tanul. Azért legyünk igazságosak, később nagyobb formátumú tanítómestert is előhoz, nem mást, mint Adolf Hitlert! Aki ugyancsak hasonlóan építette fel az államát, ahogy Trump csinálja most. Orbán Viktornak tehát még van mit fejlődni, de ha nem is lehet ő a főgonosz, nagyon ott liheg már a dobogó környékén.

Visszatérve James Gunnra, azért adódik pár kérdés. Honnan tudja, látja, érzi, tapasztalja a magyar helyzet elkeserítő voltát? Ennyire mélyen beleásta magát a részletekbe, hogy világgá is kürtöli? Ennyire hiteles és részletes minden információ? Amellett, hogy nyilván fogalma sincs, hogy mi történik Magyarországon és vélhetően arról sem, hogy mi zajlik a saját hazájában, egy ilyen erős gondolattal nyit.

Talán agyára mehetett a bolygóközi rosszfiúk megállítása és senki sem szólt neki, hogy ez már a valóság, itt nem kell félni az élő fára emlékeztető lénytől, mosómedvék sem lőnek rá.

Milyen arrogancia kell ahhoz, hogy valaki vegye a bátorságot és véleményt nyilvánítson nyílt színen egy országról, a teljes magyar demokráciáról úgy, hogy nem élt itt és nem a CIA főguruja, akihez minden infó beáramlik a helyi ügynököktől, de még turistaként sem biztos, hogy járt nálunk. Tegyük hozzá, hogy Orbán pincebörtöneiben sem kellett sínylődnie, nácifasiszta metált sem ordíttatott senki hangszórókon a fülébe, ahogy a demokrácia guantanamói metropoliszában tették az ő hazájának vezetői.

Ahogy korábban is említettük, maradjon mindenki a kaptafánál, szője csak tovább a meséit James Gunn is, de a galaxisunkat inkább az olyan őrültektől kell megvédenünk, mint ő és tudatlan elvbarátai, akik jó iparosként hintik az előre megírt mantrát. A baj csak az, hogy lassan minden csapból a magyar diktatúra sötétsége folyik, ezt sulykolják világszerte és a nem kellően tájékozott emberekben ez rögzül hazánkról.

Lehet, hogy valamit nagyon jól csinálunk, ha ilyen brutális offenzíva zajlik Magyarország ellen, de már nagyon unjuk.


  Doktor Spider

9 hozzászólás

  1. James Gunn is a galaxis terméke…
    Selejt, de óvatlan szülei csak legyártották.

  2. Xanax József

    Ez csak egy mediakurva, aki azon dolgozik, hogy rola beszeljenek. Mint a tobbi hollywoodi mediaprostitualt, akik 7/24-ben Trumpot baszogatjak. Semmit nem ertenek a politikahoz.

  3. Elég az, ha valaki amerikainak született, akkor ő az, aki bármely nemzet népének megmondhatja a frankót, hogyan éljen, mit egyen, és egyáltalán.
    Ezért utálják őket mindenhol

  4. Gáspár Anett

    Amerikai kultúra?!
    Chips, pattogatott kukorica, kóla, gender, stb.
    Legfeljebb kulTURHA.

  5. ☺☺☺

  6. Teljessen erdekltelen mikor egy rendezo politizal, kb ugyanaz mikor egy szobafesto autot szerel. Mas szakma, a vegeredmeny boritekolhato.

  7. Az az igazság, hogy rossz oldalról közelítitek meg ezt a dolgot: az, hogy haladó embertársaink ilyen színben emlegetnek bennünket, az valójában dicséret. Én mindenesetre semmi szín alatt nem akarnék egy oldalon állni James Gunnal, Hillary Clintonnal és hasonszőrűekkel.

  8. 1. A film jó, és az még enyhe kifejezés.
    2. Ettől még lehet hülye a rendező. Lásd pl. Guy Ritchie is rendezett jó filmet, nősülni meg hülye volt.
    +fordítva is van ilyen: a balosok tisztelik Lars von Trier munkásságát (mondjuk én is), de ugyebár hülyének tartják (“controversial” szövegek nyilvánosan), vagy ugyanez a helyzet Clint Eastwooddal, akit én szőröstül-bőröstül példaképnek tartok, a balosok meg csak viszketnek, hogy milyen jó, de mégis fujj.
    Jó lenne, ha a művészek nem politizálnának, vagy még inkább az lenne jó, ha nem egy bizonyos politikai oldal uralná az egész médiát, filmipart, és nem köteleznének jobb sorsra érdemes embereket, hogy kéthavonta tessék nyalintani egyet, különben a következő sequelt már JJ Abrams rendezi mondjuk. Nyilván Gunn egyrészt még nem egy Eastwood, hogy bárkire fentről nézhessen le a szakmában, másrészt lehet, hogy jó szakember, de politikailag egy agymosott átlagamerikai. Van még ilyen vagy 150 millió. (Csak fehérből…)

  9. Zolataiguszti

    Megint kiderül miért húztam le a rolót az un. művészettel…Pedig tanultam is végzett festménybecsüs vagyok.
    Az első gondjaim Adyval meg Nagy Lászlóval kezdődtek.
    A hatalmas nagy költőink akik közül az egyik úgy moralizálja és ítéli meg ugarozza le saját hazáját , hogy szélhámos Brüll család nőtagjával kavarnak 3-asban a férjjel-(átverték a Bolgár Királyt egy kaszinó építési ügyben és Mo-ró, is a letartózatási parancs elől húztak Párizsba), majd miután tudja hogy még ifjú korában megfertőzte egy nemi beteg prosti Kolozsváron idős fejjel de elpuhult aggyal rámegy a 16 éves Csinszkára.Vélhatően már 6 óra volt neki , mert nem tudunk arról hogy Csinszka szifiszeles lett volna.De ez nem az évhajhász szenvedély beteg Ady-n múlott. Aztán nagy László aki megírja a Ki viszi át a szerelmet? Múlhatatlan sorait majd saját felesége öngyilkos lesz.Lehet kevesebbet kellett volna írni és többet figyelni az asszonyra.Aztán 20 éve élek egy 26 lakásos társasházban. felül reprezentált a művész lélek. Kb 2 felsőt művész, egy operatőr, két színész, egy rendező-helyettes színi igazgató és volt egy cigány festőnőnk, szerencsére már nem kell hallgatni éjjel órákig drogfüggő hapsija cigányzenéjét bömbölve.
    El kell mondanom hogy egyfolytában az a benyomásom hgy az ún. művészek lófaszt se tudnak arról amit csinálnak.Egyszerűen csak csinálják amit és vagy bejön vagy nem.
    Olyan koncepciózus elgondolást mint pl Piaccasó-ék csináltak amikor kidolgozták a Kubizmust mint elméletet majd meg is valósították, elszórt akár a fehér holló Az a benyomásom hogy kb annyi a valódi közük a műveikhez mint a Transzformátornak a rajta átvezetett áramhoz.
    Mellette a legnagyobb közös költség tartozók., Bármekkora balhé van egy kurva közgyűlésre le nem jönnének annak a háznak az érdekében amit tulajdonolnak, ha premier van az mindent visz, mintha másnak nem lenne munkahelye, és a nem rossz fizetéseik mellé már nem is tudom mennyi krumplit és tojást adtam kölcsön.
    Mondtam is a múltkor , hogy én kapok valami mecénési táblát ezért? Vanközöttük olyan aki mér a donor veséjét issza el…más meg sorban áll az elsőért…
    Katasztrófa.Morális katasztrófák és még ideológiát is gyártanak hozzá.Mert ők művészek!
    Én csak azt tudom hogy lassan valahol a 15-ik munkahelyem felé úgy láttam az ember személyisége kiütközik a munkáján.Ritkán előfordul hogy pl egy kőkemény alkoholista tökéletes munkaerő. De az is csak egy darabig.
    Most vagy kikúrt nagy művektől esünk el a jellemhibák minőségrontó hatása miatt, vagy -amit gyanítok- egy katasztrófa a művészeti elitünk.
    És ők mondanák meg a műveiken át a pórnépnek hogy mi lenne a követendő helyes viselkedés , morál.Az aki maga se tudja? Biztos én nem értek semmit.
    De hogy lassan érteni vélem anno, mi vezetett a náci könyvégetéshez az tuti.
    Lehetőleg ezután olyanok mutassanak már irányt akik valamelyest legalább a sz alap fogásokat be tudják mutatni a szeren legalább egy alkalommal…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük