A pártatlan Facebook meghurcolása


Időnként felbukkan és vörös üstökösként húz maga után szennyes csóvát a Facebook teljhatalmú ura, Mark Zuckerberg. A két napos, amerikai kongresszusi meghallgatása szerencsére megnyugtatta a pénzvilágot, hiszen a bociszemű Mark nagyon készséges, együttműködő szerepet játszott, magára vállalt hibákat, meg persze szépen próbált kibújni a kényes kérdések alól is. Körülbelül annyira volt hiteles, mint egy vasárnapi misén ájtatoskodó munkásőr.

A Facebookkal kapcsolatban a sok anomália mellett két igen komoly probléma merült fel mostanában. A be nem tartott adatvédelmi szabályzat és az ezzel kapcsolatos, politikai választásokba való belekontárkodás, manipulálás lehetősége. A nemrégiben kirobbant botrányban kiderült, hogy több mint 80 millió felhasználó adatait használták fel kampánycélra a 2016-os amerikai választások előtt. Érdekes a helyzet, mert a mostani illetéktelen adatfelhasználást a Trump-kampányban alkalmazták, azt viszont elfelejtik megemlíteni, hogy korábban Obamának és a demokratáknak kvázi önként segített Zuckerberg.

Akkor a Facebook vezére vélhetően tudott a dologról, míg most visszaélés történt.

2012-ben, Obama újraválasztási kampányában a fekete elnök kampánystábjának egyik üdvöskéje, Carol Davidsen osztott meg a twitteren egy bejegyzést, miszerint nekik, azaz a demokratáknak olyan dolgokat enged meg a Facebook, amit másoknak nem. Mégpedig a felhasználók adatainak felhasználását politikai célra. Tudtak róla, de nem akadályozták meg, mert azt mondták, egy oldalon állnak, folytatta Davidsen! Ennél szebben nem lehet beismerni semmit. Persze tudtuk, hogy Zuckerberg nem szélsőjobboldali neonáci csoportok titkos vezére, botrány mégis csak most lett, amikor Cambridge Analytica vezetői használtak fel adatokat politikai célra, korábban nem.

Kettős mérce?

Azon kívül, hogy igencsak kérdéses hatással van a felhasználók életére a közösségi oldal, elsősorban a tizenéves korosztály torzulása és függősége ijesztő, egyre több a probléma a vállalat körül.

Bezuhantak a részvényeik is, jött tehát a meghallgatás.

Bociszemű barátunk sok kényelmetlen kérdést kapott, ezekre bátran nem válaszolt, vagy mellébeszélt. Mit tudtunk meg akkor és miért emelkedtek a részvények árai ismét? Zuckerberg válaszai egyáltalán nem voltak megnyugtatóak és nem tisztáztak semmit. Viszont sokszor egyetértett, megértően bólogatott, elmondta, hogy ő a vezető, a hibákat magára vállalja. Ettől aztán elájult mindenki, hihetetlen dolog, hogy nem a portás vállalja a felelősséget, hanem a kóceráj vezetője.

Meglepő gesztus.

Amit itt látnunk kell, hogy milyen iszonyatos monopóliummal rendelkezik a Facebook, amire egyes republikánus szenátorok igyekeztek rávilágítani. Lindsey Graham szenátor azt a példát hozta fel, hogy ha nem jön be neki a Ford, akkor vehet egy másik kocsit, mondjuk egy Chevy-t, de mi van a Facebookkal? Onnan hova lehet váltani, ha gond van és visszaélések történtek? Tulajdonképpen sehova.

Ted Cruz, republikánus szenátor többször is szembesítette azzal, hogy látható és meggyőző példák vannak arra, hogy politikailag elfogult a Facebook. Gyanús, amikor konzervatív és jobboldali felhasználók és milliós csoportok tűnnek el az FB cenzori gyomlálása nyomán, míg a másik oldal boldogan fröcsöghet és manipulálhat, de Zuckerberg némi totális mellébeszélést követően ez alól is igyekezett kibújni, és arra utalt, hogy ő bizony küzd az esetleges kilengések és politikai részrehajlás ellen.

Óriási hatalom összpontosul Zuckerberg kezében, 2 milliárd ember adataira kell vigyázniuk, és persze nem visszaélni velük.

Erre kellene egy külső kontroll, mert ugyan Mark barátunk szerint elég a saját kontroll is, de legyünk őszinték, ki hiszi ezt el? Ráadásul, ahogy a közelmúltban is kiderült, iszonyatos manipulatív hatással tudnak lenni az emberekre, választásokra. Érdekes módon még a magyar választás is szóba került, hiszen Cukorhegyi urunk vigyázó szemét hazánkra vetette, és számos hamis profilt töröltek még az április 8-i választás előtt.

(Azóta tudjuk, hogy a Fidesz így is totálisan elcsalta a választást, de ennek megoldását bízzuk a helyi demokratákra, ők mindenre tudják a gyógyírt a fasiszta elnyomás idején is… XD)

Zuckerberg megemlítette még a gyűlöletbeszédet is mint problémakört és az ezzel kapcsolatos sikeres fellépést. Rendkívül örömteli, hogy fellépnek ez ellen, de kicsit visszás, hogy ők döntik el, hogy mi minősül gyűlöletbeszédnek, főleg a jobboldali tartalmak gyomlálását tekintve.

És aki egy oldalon áll Obamával és így vélhetően politikailag elfogult, az bizony nem a legjobb választás arra, hogy döntsön ebben.

Arra jó volt a meghallgatás, hogy lássuk, szinte erőltetetten ostobán és bárgyún válaszolgatott a nyilván dörzsölt milliárdos, kényes kérdéseket kapott, de óvatosan és szerényen igyekezett megmutatni az elfogulatlan és jó szándékú vezetőt. Azt viszont még tisztábban láthatjuk, hogy a Facebook egyértelmű veszélyforrás, választásokba szólhat bele, elfogult és egyoldalú cenzúrával rendelkezik. Nem csupán egy közösségi oldal, hanem egy brutális befolyásoló közeg, egyre több negatív oldalát látjuk és a legszomorúbb, hogy mi tápláljuk a feneketlen éhségét és engedjük be a legbelsőbb magánéletünkbe

Van kiút?


  Doktor Spider

7 hozzászólás

  1. Medvefütty

    Igaz, ez a hülye Zuckerberg mindenféle bonyolult válaszokkal próbálkozott, ahelyett, h tanult volna Orbántól, hogyan kell egy kérdést rendesen megválaszolni
    pl.
    — Zuckerberg úr, a Facebook hányféle adatot tárol rólunk?
    — Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok önnek, utólag is!
    — Zuckerberg úr, továbbítanak önök a bármely adatot a felhasználókról azok beleegyezése nélkül?
    — Magának is nagyon boldog húsvéti ünnepeket!

  2. A FB tényleg iszonyúan veszélyes. A versenyt piedesztálra emelő USA érdekes módon semmit nem tesz, hogy legyen igazi versenytársa.
    Vajh miért?

  3. “Van kiút?”

    A fb sosem lesz önmaga ellenzéke.

    A hardver piszok drága.

    Az orosz vk.com-mal kéne egyezkedni magyar aloldalért – miután kizártak minket az eu-ból, vagy megszűnnek a szankciók és az usa monopolhelyzete. Kilépünk a nato-ból vagy véget ér a mostani hidegháború.

  4. A magyar ballibbant ellenzék egyik toposza, hogy a magyar kormány a Fidesz propagandát tolja. Ha a dolog tartalmi részét nem nézzük, akkor is megállapítható, hogy csak a Cukorhegyi által bevallott, végeredményében az ellenzéknek juttatott pénzben kifejezhető támogatást ellensúlyozta a magyar kormány. Kiegyensúlyozva még a brüsszeli propaganda politizálást, a Soros-médiát, az Avazt, stb….

  5. Egyetértek “Kétes” gondolataival maximálisan…

  6. Medvefütty

    “A hozzászólása moderációra vár” Elmondanátok, mi a fene baj volt az enyémmel?

  7. Medvefütty

    “A hozzászólása moderációra vár”
    még mindig várok egy értelmes indoklást arra, miért. Csak a bloggazdának szabad vicceskedve fogalmazni és csak bizonyos témákban?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük