Az egyharmad szánalmas vergődése


Ezek most az öröm pillanatai, és talán elég lenne ezzel foglalkozni, kiélvezni a győzelmet és egy picit rácsukni az ajtót a „demokratikus” ellenzékre. Hadd nyalogassák a sebeiket, hogy aztán erőt gyűjtve folytathassák az orbánozást, gyűlölködést, fröcsögést és diktatúrabontást.

De ők nem tartanak szünetet, nem néznek magukba, nem ismernek el semmit még ilyen mértékű égés után sem. Amikor vasárnap délelőtt látszott, hogy magas lesz a részvétel, Karácsony Geri egyből nekiment a köztársasági elnöknek, hogy Áder János ne merje megbízni Orbán Viktort a kormányalakítással. Mindezt a demokrácia és a tisztesség nevében, mert ő már számolgatta, hogy nincs is annyi párttaguk, mint ahány helyet kapnak majd a Parlamentben – akkora győzelem várható.

Eredmény még nincs, de fenyegetés már van, így megy ez a diktatúra elleni harc egyik oszlopos tagjánál.

Végül, amikor kiderült, hogy óriási fölénnyel nyert a Fidesz, már elhalkultak a magas részvételen örömködő ellenzéki hangok, a bosszú szót kínosan kerülték estefele, maradt a sunnyogás és a hibáztatás. Így már tisztességtelen győzelemről szólt a nóta, diktatúráról. Ha nyernek, a demokrácia ünnepe lett volna, így maradt a sötét elnyomás és regnáló hatalom által elkövetett csalás.

És ez itt a legnagyobb baj, ez a tökéletesen ostoba hozzáállás, két és fél millió ember nyílt lenézése, megvetése. Akiket tahónak, bunkónak és láncszavazó közmunkásnak állítanak be, akik benyelték a Fidesz propagandát. Akik valójában egy óriási massza, tisztességes emberek, értelmiségiek, melósok, földeken dolgozók, tanárok, ápolók, gazdagok, szegények, a baloldal által megvetett középosztály. Aki úgy érezte, hogy a jelenlegi kormánytól többet kapott, mint a korábbi vörös tengelytől.

Amikor a baloldal aratott választási győzelmet – szerencsére már igen régen –, akkor bezzeg okos volt a nép.

Talán úgy kellett volna kormányozni, hogy ne csak elvegyenek, eladjanak, csődbe vigyék az országot.

Csak ekkor már nem védték a szovjet katonák a hibát hibára halmozó szocialistákat, mint korábban évtizedekig, így 2010-ben repültek a hatalomból. Most pedig, hogy szétforgácsolódva, egymással is acsarkodva, jövőkép nélkül akartak békés, boldog, elszámoltatással teli friss, demokrata világot, ismét zuhant egy nagyot a téveszmés társaság. És ebbe a teljes ellenzék beletartozik.

Pedig, ha önvizsgálatra kerestek volna lehetőséget, ennél jobb pillanat nem adatik. 70%-os részvételnél nem beszélhetnek otthon maradó csendes többségről, ezt nem lehet kimagyarázni.

De nem, most is Orbán a hibás. Meg a hülye nép.

Pedig szüksége lenne Magyarországnak egy normális kontrollra. Olyan pártokra és emberekre, akik valódi tervekkel rendelkeznek, nem csupán régi kommunista vagyonok átmentői, vagy tudás nélküli nyikhajok, akik csak sipítozni tudnak és belebeszélni a világba a nagy semmit. Mert még jó lózungjai sincsenek az új generációnak, a Momentum csak a vidékieket lenéző szólamaival és az olimpiai terv elkaszálásával szerzett nevet magának.

Úgy látszik azonban, hogy milliók érzik úgy, hogy nekik ebben a nyolc évben jobb lett, több lehetőségük van, többet keresnek, nyugalomban élnek és tudják, hogy a kormány megvédi őket és nem kiszolgáltatja aprópénzért, érdekből. Biztonságot kaptak és a jelenlegi vezetés összes hibája sem tudja eltántorítani őket attól, hogy ne rájuk szavazzanak.

Mert egyértelmű a különbség és félelmetes a másik lehetőség, ők, a levitézlett hazugok és a semmihez sem értő új hullám.

Lehet, hogy nem kéne bugris suttyónak nézni ezeket az embereket, és akkor nem lenne megszűnőben a baloldal vidéken. De még most sem ismerik fel. Ez részben jó, mert ezek az emberek soha a büdös életben ne jussanak még egyszer kormányra, másrészt nem jó, mert nem árt egy egészséges versenyhelyzet és a saját nyájuk értelmesebb terelése. Ehhez azonban az kellene, hogy a jelenlegi baloldal és liberális barátaik felvállalják, hogy Magyarországért és a magyarokért akarnak dolgozni, nem külső hatalmakat szolgálni és szánalmas borravalóért visszaböfögni a gazdik aktuális kéréseit. Gerinc nélkül nem fog menni.

Amíg Juhász Petik, Gyurcsányok, Karácsonyok, Szél Bernadettek határozzák meg az ellenzéket, addig ne számítsanak semmi jóra.

És hiába beszélnek diktatúráról, tudják ők is, hogy szó sincs ilyesmiről. Különben nem kaptam volna az arcomba minden egyes nap a reklámjaikat, nem ordíthatták volna városszerte a baromságaikat. Ja, hogy nincs meg a régi baloldali médiatúlsúly, ami akkor teljesen normális volt számukra? Pedig a szocialisták egyes elemei tudják, hogy mi a valódi diktatúra, ők az elnyomókat erősítették 1990 előtt, az ő logikájuk volt a szemkilövetés és ártatlanok szétveretése 2006-ban, hazugság és hülyének nézés. Akkor lenne teljesen ostoba a magyar nép, ha ezek után őket szavaznák vissza, de ennél szerencsére okosabbak az emberek.

Nem kell túlbonyolítani a helyzetet és nagyokat elemezni, a választók harmadszorra döntöttek elsöprő arányban úgy, hogy szerintük jó irányba mennek a dolgok és ezt meglehetősen arrogáns dolog ezt azzal elütni, hogy a Fidesz propagandájának dőltek be és slussz.

Fekete-Győr barátunk már megüzente, hogy Orbán ne reménykedjen, 2022-ig nem tart ki a rendszere. Látszik, Andriska megértette a választók üzenetét és szép demokratikus tervei között a négy évre megválasztott kormány idő előtti elűzését tűzte ki célul.

Az ötlet legitimitását az erős, majdnem 3%-ot elérő szavazatarányuk alapozza meg.

Láttunk már példát arra a történelemben, hogy népakaratra hivatkozva szerzett hatalmat kisebbségben levő erő, ők voltak a kommunisták. Én is félek a diktatúrától, ahogy együtt remeg a magyar ellenzék is. Csak én attól a diktatúrától félek, amit ezek a semmihez sem értő sáskák hoznának létre és süllyesztenék el az országot elképzelés és hozzáértés nélkül.

Sose engedjük őket a hatalom közelébe, mert aki állandóan a demokráciát védi és emlegeti, az valójában egész másról fantáziál.


  Doktor Spider

20 hozzászólás

  1. A haladó oldal semmihez nem értő prominensei most veszítik el a 2022-es választást. Ezekről mindent el tudok képzelni, de azt hogy Magyarországot az emberek érdekében vezessék azt nem. Ellenzéknek is alkalmatlanok, ezért váltották le őket! Csatlakozom ahhoz a véleményhez, hogy annyi szép foglalkozás van, valami mással kellene nekik foglalkozni, mert a politika nem megy, a szponzorok fogynak. Az hogy nem értenek semmihez, az világos, hát képezzék magukat!

    • Kiss László

      Mindamellett, hogy tökéletesen egyetértek az első mondatban megfogalmazott állításoddal, jelezném, hogy ezek a szarháziak pont azért politikusok, mert SEMMI MÁSRA nem jók. A CEU bölcsészkarán semmi olyat nem “tanultak”, amire a munkaerőpiacon valóban szükség lenne. Te elvinnéd a kutyádat egy olyan szarházihoz, mint a Hadházy? Ellopja!

  2. Végre ki kell mondani a mai liberalizmusnak nevezett rémálom egy evolúciós zsákutca. SE NEMISÉGE, SE HITE SE REALITÁS ÉRZÉKE, SE BELÁTÓ KÉPESSÉGE ETC NINCSEN. Végül is hogy létezik? Bocsánat! Tudom! Pénzből pénzért. MONEY MONEY MONEY ….. 🙁

  3. Koszonom a cikket, tokeletes latlelet! Budapestikent sajnos csak a sivslkodast hallom a kornyezetemben. A gimnazista fiamnak beszolnak a tarsai a suliban, mert nem lett fekete a facebook oldala…sot! Mosollyall az arcan ment hetfon suliba… Megerne egy masik irast a gimnazistak/ kozepiskolasok/egyetemistak felelotlen utcara vitele, botcsinalta, tobb eve letezo oktatasi problemak moge bujtstott aljas szandekkal. .. A tortenelem oktatas szubjektivitasa: tanacskoztarsasag elemzese 50 ora, Trianon elemzes talan ha ketto… Szomoru!

  4. Dehogy.. Épp azt mondják, amire megvették őket. Ket oldal kell, nem több, hogy irányítható senkik legyünk. Hogy ebbe a fidesz benne van e, nem tudom. De Viktor játsszon azzal, hogy csinál magának kulturált ellenzéket. A feminista a Szél ( nem megy tovább, gyereke van, neki ennyi elég) , gyurcsany papa csinál amit akar, ő a saját maga korláta, Vona meg lesz egy régi fideszes, mínusz zsidógyűlölet. Egy antiszemita akinek fel kell nőnie a radikalisok és a spinoza közti kozvetitesre… Ilyen sin fein féle dologra gondolok

  5. Gyurcsány a KO (és a whisky) kábulatából lassan józanodva megtalálta a vereségük okát: a kormány elcsalta a választást jelszóval. Merthogy az nem létezik, hogy egy szavazókörben SENKI nem adott listán egy szavazatot sem az egyik pártra. Ezért újra számoltatna.
    Én azt javasolnám, hogy az újraszámolást az erdélyiek listára leadott szavazataival kezdje! Ha talál EGY szavazatot, amit a DK-ra adtak, akkor kérje csak a többi újraszámolását!
    Egyébként ők 2006-ban, mielőtt valaki kérte volna (pedig indokolt lett volna a leleplezett lánc-szavazások miatt) GYORSAN MEGSEMMISÍTETTÉK A SZAVAZATOKAT (BŰNJELEKET).

  6. csakafidesz

    Szánalmasan? Én nem szánom őket. Felőlem a fejükre is állhatnak, aki Brüsszelben a hazáját mószerolgatja az nem kap tapsot errefelé. Menjetek a Soros-gazdihoz és pitizzetek egy kis pénzért. Nyalogassátok az öreg seggét, vagy akinek éppen nyalni kell, mert a seggnyalás a fő specialitásotok!

  7. Ez egy pontos leírás az ellenzéki politikai erők és főleg a követő tábor mentalitásáról. Amikor a Fidesz tábora háborgott, talán hasonló indulatokkal mentünk ki az utcára, akkor azért nem arról döntött a nép, hogy kétharmad-egyharmad, hanem fifti fifti, a különbség meg kábé pénzfeldobás szintű volt. A nyertes meg olyan hazugságokkal nyert, amit tagadott de később lebukott, hogy mégis csalt a számokkal. Mi legfeljebb kevéssé önhitten tiltakoztunk (mi sosem híhettük, hogy bárki a világon a nyakába veszi a problémáinkat, pl. a szemmagasságú céllövölde sem ütötte meg senki ingerküszöbét Európában…).
    Az indexen éppen kitett egy facebookos (Átlátszó) cikket az általam egyébként nem favorizált, de most azért egy lájkot érdemlő Kárpáti Márton, miszerint (!) “itt egy higgadt és értelmes elemzés, hogy miért nem valószínű semmilyen csalás”. Mit kapott a kommentfalon? Na mit? “A cikk megint a fideszes hülyítés mintapéldája”
    Remélem, hogy Kárpáti Márton olvassa, morzsolgatja magában a saját tábora véleményét. Látható, ha valakinek odaát van igénye a józanságra (józanodásra), az még akár mehet is a szerkesztőség hűvös magányában, de ha a józanÍTÁSra is késztetést érez, hamar beverik a fejét.
    Itt az indok, miért is sodródik ki minden erő a szélbal felé, amely zászlajára tűzi a tárgyilagos, középutas, tisztességes, neadjisten konstruktív jelszavakat. Mert arra a baloldalon nincs kereslet. Elég végigsétálni a Városligeten. “No pasaran”, évszázados ultrabalos gerilla mentalitás, és védik a fákat olyan gyűlölettől átitatottan (legalábbis a feliratok alapján a csapat eléggé opni+), hogy csoda, hogy a fák nem sétálnak el minimum a Rákosrendező rozsdaövezetébe méregteleníteni.
    Sajnos a kutat már régen és nagyon hosszú hatású méreggel megfertőzték, a mi oldalunkon csak démonokat látnak, vagy démonok által megszállt zombikat, esetleg egybites parasztokat. Hát, kicsit szomorú, de rázzuk meg magunkat, és ha ők így, akkor mi meg mondjuk el minden olyan honfitársunknak, aki falun, kisvároson él és nem szavazott, hogy most mi a módi, a vesztesek hogy építik magukat, miket mondanak róluk is. Hátha eljönnek négy év múlva az européer polgár gerillák a negyedik kurzusra is, ha már a három eddig megtartott ilyen gyenge vizsgapontszámokkal lett lezárva.

  8. Még annyit, hogy remélhetőleg kitart a Momentum Fekete-Győr mellett, mert az azt fogja jelenteni négy év múlva, hogy – bár a generációs lendület mellettük szól – mégsem biztos, hogy bejutnak a parlamentbe. Pedig ahogy a Mediános részletes elemzés mutatja, ezt szinte csak ők baltázhatják el. Csakhogy egy magasabb szintre kapcsolt és több megnyilatkozást igénylő felnőttesebb politizálás Fekete-Győr számára túl nagy kihívás lesz. Ő már felnőtt, a hívei zöme viszont pont ebben a négy évben fejlődik majd sokat: tisztul számukra a kép, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnie egy sikeres, felnőtt, megbízható stb. politikusnak, tehát olyanoknak, amit mi kicsit idősebben már tisztán látunk, hallunk, hogy ez az ember nem felel meg és nem is fog.
    Pont ez a csapat a legelkeserítőbb, mert ők tényleg a tinédzserek tömegét rontják meg a gyűlölettel.
    (De persze ezt a szót csak jobboldal vonatkozásában lehet használni, hisz már a jakobinus terror is szükséges rossz volt, a haladás nevében ölni sem bűn, gyűlölni pedig alap. Nem is tudom, honnét vettem a bátorságot, hogy a baloldali kampányt nevezem gyűlöletkampánynak…)

  9. Gombás Lajos! Én mindig azt vallottam, hogy az álmodozásban nem szabad spórolni. Ha már hülyeséget kívánunk, tekerjük vissza az időt 2002 tavaszára, és ismételgessük először azt a választást! (Megsúgom, hogy azt nem kéne addig ismételgetni, míg végre a Fidesz győz, mert elég lenne tkp. az első fordulót egyszer újrajátszani…)
    Nem mellesleg úgy 8-9 millió magyarnak nem vennétek el újabb 8-9 évet az életéből, sokaknak a legaktívabb életszakaszából, mert bár a környező országok épp hasítottak és elemelkedtek a világkonjunktúrának hála, a mi hőn szeretett akkori vezérünk nem igazán találta a csatlakozást a globális és regionális folyamatokhoz, úgyhogy mi csak toporogtunk már a válság előtt is, mint a tojó galamb, hogy finom legyek. Minket persze nem rázott meg úgy a válság, hiszen zuhanás közben nem igazán érzi az ember a jégesőt, de azért sokmillió család életéből hiányzik az a pár millió, amit akkoriban tehetett volna félre, vagy költhetett volna valami jó dologra. Helyette néhány millió ember zsebéből sikerült kicsalni az utolsó összekuporgatott néhány millióját (CHF). Mindezek és persze a balatonőszödi lebukás utólagos ismeretében ismételjük meg bármelyik korábbi választást, a te innovatív felvetésedet továbbfejlesztve!

  10. Nem nyert az ellenzék? Nincs más megoldás, LE KELL VÁLTANI A NÉPET! Puktum. ☺☺☺

  11. Gáspár Anett

    Szerintük az ő propagandájukat kellett volna benyelnünk, hogy azt mondja: Orbán Viktort sortűzzel, akasztással kivégezni; eltöröljük a CSOK-ot, megnyitjuk a határokat, leállítjuk az építkezéseket és Paks 2-t, többsávos adó lesz, eü privatizáció, eltöröljük a közmunkát, eltöröljük a kettős állampolgárságot, gyűjtjük az üres lakás címeket, ahova megszálló barbárokat akarunk telepíteni, szétverjük az oktatási rendszert, mindent privatizálunk, eltöröljük a rezsicsökkentést, káosz lesz és félév múlva új választás.
    Ez volt a balliberális ígéretcunami!
    Hát csoda, hogy nem 100%-osra mozgósította a szavazókat a liberálfasiszta oldal!

  12. Feher Zsolt

    Mit mondott Märai nekünk meg a kommunistäkbol is az alja jutott! Igaza volt nekünk meg az ellenzekböl is az alja jutott.Ha fegyör elgondolkodik räjön hogy a tämogatottsäguk 4 ev mulva meg gyengebb lesz.Ha lesznek meg egyältalän a vegen a tünciejikre mär nagyon keves ember volt kiväncsi.Ha most szombaton belehuznak lehetnek 5-10 ezren de a következö meg gyengebb lesz es igy toväbb. A minösitett többseg a jobboldalon van bärhogy fäj is ez nekik. Ezek a ceus törtenelmet tanultäk mert a Magyarban köztudott a szoci-komcsi tämogatottsäg soha nem haladta meg a 10-15%-ot. A libsi meg kevesebb 5-10. Fleto mögül 4 ev mulva kipusztul jo pär idös ember utänpotläs minimälis. Tehät 4 ev mulva sem fognak ordas gyözelmi eselyekkel indulni.Ilyenkor mint mär irtam a csaläsra apelälnak mert ezzel elhitethetik hogy öket akarta mindenki.Meg talän gyuri bäcsi lätja az igyekezetet.Ez a gulyäs homeopätiäs pedig addig fog puposkodni amig jo sok evre bevonulhat a szekrekedeset kezeltetni a sittre.De akkor ö mint Täncsics fog tündökölni es felveszi a gulyäs marika nevet.

    • Gáspár Anett

      Márai azti mondta, hogy zsidókból is az aljajutott, ahogy fogalmazta, “az alzsidó”.
      Konrád, Bauer, aKertész Ákos, Eörsi Mátyás stb., s a vezérük, aki megvallása szerint egy nyilas segédjeként fosztogatta a zsidó családokat., George Soros.
      Csoda, ha ezek összeálltak az újnyilas Jobbikkal?
      Csoda, hogy Schiffer önleleplező nekrológot ír Vonáról, akihez őt bajtársi !!!), ” lepacsizó” barátság fűzte.
      A TASZ-os Schiffer önleleplezése= nem lehet más( nem is volt, hiszen az csak álnév a Liberális Magyar Párt lánykori névhez) , ő maga sem más, mint a lefokozott intellektusú szellemű Heller és tsai.

  13. 70+% jobbra szavazott. Hiába mondták hónapok óta többek közt a Pesti Srácok is, hogy a “Puzsér-terv” (tech úgyis mint horror koalíció) a gyakorlatban nem működik. Vona alighanem az utolsó fázisban jött rá, hogy zsákutcába vezeti a pártját, és ha nem akarja a falnak is, akkor nem megy bele a vissza léptetésbe.

  14. Biztos látott már mindenki sportolót. Gyalázni az ellenfelet, AKITŐL KIKAPTAM…?!
    Ezért tehát csalást kell sipítani.
    De kérdem én “az arab számok oly büszke ismerőitől”, hogy a közvéleménykutatásokat hogy lehetett már előre elcsalni? Hogy jöhetett ki az ellenzéki közvéleménykutatóknál is szinte mandátumra pontosan az, ami magán a szavazáson?

  15. Gábor Szabó

    Cseh Tamás után szabadon : ..”mindenük a kivándorlás”

  16. jámbor lászló

    kitűnő komenteket olvashattam bár akár én is írhattam volna, én már a hetedik x be lépek az idén valamit szeretnék fel villantani abból a régi világból lehettem úgy tizenkét éves apám szenet vásárolt s a szénközt volt egy tekercs drót ezt a drótot kifeszítettem a kert végén álló fűzfa és a ház tető gerinc között egy hét sem telt el megjelent a rendőrség és házkutatást tartottak attól tartottak egy tizenkét éves gyerek fogja megdönteni a kommunizmust az idei választás előtt Ujpalotán a Fidesz kirakott reklám anyagát szombaton miszlikre szaggatták nagyon jól tükrözi a kommunisták lelkivilágát ezek nemcsak a reklám anyago hanem minket is miszlikre szaggatnának

  17. Most már tényleg csak az van hátra, hogy OV-nak kell egy épkézláb ellenzéket is létrehoznia ? Mert a jelenlegi javarészt nem létező dolgokkal támadja a fideszt és így erről még vitát sem lehet folytatni. Annyira, de annyira tehetségtelenek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük