Tamás Gáspár Miklós és a gerincproblémák

 

 

  

Két éve még elképzelhetetlen volt, hogy a Magyar Nemzet hasábjain a régi liberális, majd kommunista újságosbódé-borogató, mostanság meg fene tudja mi TGM  – más néven Gazsibá megnyilatkozzék. Mostanság már esszéket ír oda, éljen a gerinc sokáig.

Szokásához híven szórja filippikáit vad idézőjelekkel, szórakoztató körmondatokkal, ezúttal Trianonról. Csakhogy a csábító stílusba öltöztetve – ugyanúgy, mint eddig megszokhattuk tőle, csak más sajtótermékekben – kivételesen nagy szamárságokat olvashatunk. Ismét, ismét és ismét. Makacs ez a szamár, sajnos egyre kevesebb az esély arra, hogy valaha észhez fog térni.

Lendületes történelmi képpel indít esszéjében Trianonról Gazsibá, hogy aztán újra meg újra elmondhassa a maga igazát. Az apropó nyilván a patás Vezénylő Tábornok Úr tusványosi beszédében vagyon. Aszerint ő – mármint Orbán – támogatja az autonómiát, „jobb híján”. Gazsibá persze elolvasta a beszédet és hát kihullott a sétabot a kezéből. Érzékeny neomarxista – vagy micsoda? – lelke fellobbant. Ezt a felháborító kijelentést! A fasiszta! Szóval autonómiát, azt nem. Eltévedtünk, kedveseim, az orbáni történelem országútján (Gazsibá alapján).

Meg is kapjuk a parabolában, hogy már 1918-ban is mennyire értelmetlen volt az autonómia, s azóta még inkább, továbbá mennyire hülyék voltunk, vagyunk, leszünk.

Még Antall is előkerül, mint nyugatellenes, pedig hát ő mostanság a bezzeg titulust hordja a neve előtt többnyire.

Aztán be is vadul Gazsibá, s újra eláraszt minket a mucsa, (meg a bőgatya és a pálinka) természetesen áttételesen, s kioktat bennünket már az első sorokban, s folytatja ezt, minden fronton rendületlenül, mint a Bruszilov-gőzhenger. A mi elitünk ostoba volt, van, lesz (Lenin élt, él, élni fog), a nyugat pedig bölcs volt, fejlett, finom és éteri, emellett pedig erős volt, van, lesz (Lenin még egyszer, vagy talán Lennon, esetleg: lemon. Magyar lemon.)

Ó, nagyon szerettem volna én is ilyen okos és művelt lenni, mint Gazsibá! Idézőjelbe tennék dolgokat, például „TGM „ouvre”-je”, hogy mindenki lássa, milyen káprázatosan olvasott vagyok, s körbedobálnám a mondatokat ide-oda, cikázni szeretnék, mint Zeusz Európé körül, sas képében.

Ezért is jártam volt politikai eseményekre, olyanokra, ahol, mint kiderült, álGazsibá szónokolt. Nem az igazi, az igazi az most ad le remekbeszabott körmondatokkal ékesített dolgozatokat a magyari konzervativizmus bástyájába.

Ő ugyanis mindig arról írogatott, s szónokolt, hogy Erdélyben mennyivel tájékozottabbak az emberek, s még a román fennhatóság alatt is magasabbra hágott a „hochkultur”. Csak be kell, hogy valljam, nekem, csekély értelmű medvebocsnak sose állt össze az a kép, hogy akkor miért is maradt itt Budapesten a Gazsibá. Üldözték, de egy ideje már nem üldözik.

Sőt, nem is érdeklődnek hogyléte felől, ami mondjuk egy TGM-nek a legnagyobb sértés.

Ceausescu bukása, netán 1990, de legkésőbb az SZDSZ-affér után után akár vissza is mehetett volna, mégsem tette. Akkor meg miért maradt itten, ha ott Kolozsvárott oly magasra hágott a magyar egyetemi, s egyben nemzetközi kultúra? Ja, hogy mindig be kellett zárni a magyar egyetemet a jóságos, kultúrapárti román hatóságok által? S felteszem, miért nem ment utóbbi időben–legalább olykor- el tiltakozni a magyarok ottani kulturális szabadsága mellett? Ám erről mellékesen csupán. Ne térjünk el a tárgytól, s a személyeskedés nem kenyerünk.

Szóval ott tartottam, hogy a sok álGazsibá beszélhetett fórumokon, s mind olyanokat mondott ott egykoron, hogyaszondja:

„Az a véleményem, hogy aki nem akarja, hogy a népek versenyében a saját nemzete nyerjen, az ne foglalkozzék politikával.”

Vagy például:

„Az erdélyi magyaroknak kulturális és politikai autonómiára, továbbá szociális pozícióik legalább egy részének visszahódítására van szükségük.”

Furcsa, lehet, hogy akkor álGazsibá volt, aki ezt mondotta volt, de akkor az új Gazsibá az igazibá, vagy a szokásos filippikái nem váltak igazibbá? Éljen a gerinc sokáig!