A felelősségről

 

 

  

Elkezdődött az 56-os emlékév. Na, most az a helyzet, hogy épp 60 éve történt az úgynevezett forradalom. A történet és jogtudomány elemzi, azonban én egy másik, ám nagyon fontos kapcsolódó kérdésben elmélkednék. Budaházy György 13 éves nehéz vasban letöltendő büntetéséről szóló, idegből írt publim után a világhálón a modern ember tudásán kutattam. Azt kell, hogy mondjam, sokak nyilatkozataiban, írásaiban visszaköszönnek azok az emlékek, amelyek 2006-ról szólnak.

Ha majd történészek vizsgálják a korszakot, 50-60 év múlva, akkor valahol ezt fogják a III. Magyar Köztársaság bukásának nevezni, egyben nyitányának az új Alaptörvénynek. Ez a mondat nagyon szépen hangzik, egy baj van vele: nem igaz.

A gyurcsányi hajmeresztő kormányzás persze véget ért 2010-ben, és a szocik jórészt elsüllyedtek, ám a helyzet nem ennyire egyszerű. Sajnos be kell ismernünk, egy nagyon komoly kérdéskörben nagyon komoly adósságai vannak a „Nemzeti Együttműködés Rendszerének”. Ez pedig a történelmi méretű bűnök és bűnözők elkapásának és felelősségre vonásának kérdésköre.

Nem tudom feltűnt-e valakinek, hogy ugyanúgy, mint 1956 felelőseit, 2006 felelőseit is elsinkófálták. Kimosódott mindenki az igen nagy méretű, bűzlő trágyadomb okozta negatív hatások alól, így aztán mára büszkén elmondhatjuk: még Romániában is komolyabb elszámoltatás zajlott, mint itt.

Kiss Lászlót, az úszóedzőt keresztre lehetett feszíteni egy 1961-ben elkövetett bűncselekmény miatt. A teljes társadalom megvetése sújtotta azok után, hogy nyilvánosságra került. Az 56 és utána következő három és fél évtized akasztatóit, besúgóit, stb. pedig jótékony homály leplezi el. Pedig a Kiss László nem oltott ki emberéleteket, az utóbbiak viszont igen.

Arra kérem a kedves olvtársaimat, tartsanak velem ezen a szép napon kicsit a moralizálgatásomban, és gondoljuk együtt végig, röviden mi is történt. Mondom akkor a helyzetet: 1956 felelőseit nem számoltattuk el 1990 után. 2006 felelőseit pedig nem számoltattuk el 2016-ban. Persze látványosan emlékezünk az 56-os eseményekre, mindenki majd örülni fog a nagy politikusi beszédeknek (különben felvetem: ugye milyen szép pillanatok voltak 2010 előtt, amikor a nemzeti 56-ról értekeztek ünnepi beszédeikben a szocialista politikusok, vagyis a lövetők örökösei?), polemizálgatunk azon, hogy akkor Desmond Child éppen lopta-e önmagától vagy nem a Magyarország Halszagú című opusát, szóval kapargatjuk a felszínt.

Azonban az alapkérdést senki a világon nem tette fel a politikai és igazságszolgáltatási elit részéről: se 56 felelőseit (még Biszku Bélát se), de 2006 felelőseit se sikerült elkapni. Mintha az ország egy sajátos tudatzavarban szenvedne: „hát, 56-ban lövettek, hát, nyilván valaki elrendelte, de ugye azok a gonosz szovjetek voltak akkor is elnyomóink, és nekik több tankjuk volt”.

Ez a mondat azonban mentegetőzés. 1956-ban a magyarnak gúnyolt honvédség – néhány kivétellel – ugyanis meg se próbált ellenállni a szovjeteknek (mindig jön a válasz, hogy milyen gyorsan leverték volna), a belügy pedig olyannyira a felkelő nép mögé állt, hogy onnan lőtte hátba. 2006-ban pedig egy fia szovjet nem volt itt (mivelhogy azok ugye testületileg kivonultak 91-ben, aztán fel is bomlottak…), úgyhogy ez a mentőpálya is lezárult.

Mindezen felülemelkedve 1990-ben nemhogy felelősségre vonás nem történt, hanem papoltak itt mindenféle ostobaságról, egy szónak is száz a vége, mentek is 94-ben a sunyiba, s a szimbolikus gyönyör, vagyis a vastagon aranyozott pálmán a Cullinan gyémánt az 56-os pufajkás, Horn Gyula miniszterelnökké választása volt.

Egy komoly lusztrációs törvény után ez persze szóba se jöhetett volna, de lángoktól ölelt fatornyos kis hazánkban nem született ilyen. Gyulát és a szocpárt jogutódát és annak tagjait nem kizárták a politikai érvényesülésből, hanem miniszterelnököt csináltak belőle, a komcsi kormányával együtt.

Aztán jött D209 (fiatalabbaknak: Medgyessy Péter), aki picit ügynök volt, aztán Gyurcsány Ferenc, aki Apró Antal, főkommunista pártkorifeus családjába házasodott be. Majd mindennek a folyamatnak a betetőzéseként 2006 októberében ez a Gyurcsány belelövetett a tömegbe (most írta asszem a Tóta W, hogy csak egy szemet lőttek ki, hát a jelek arra utalnak, hogy annál azért egy picit több volt, jaj, hát nem is relativizál, ugye? Dehogy…) és végül a végrehajtók és elkövetők jórészt megúszták egy ejnyebejnyével.

Mondok én egy másik érdekes kortünetet: az úgynevezett ügynöklista kérdéskörét. Nemcsak, hogy nem tudhatjuk még mindig, hogy kik ügyeltek gondolatainkra, egyben az sem került tacepaóra, hogy kik olvasgatták ezeket a jelentéseket, mit kezdtek vele, hanem a rendszer erősebb mint valaha: az a nagy igazság, hogy még csak egy szimbolikus lépés történt az ügyben. Persze erről szólna a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ám a jelek szerint nem szól, legalábbis ők még nem szóltak (egy komolyabbnak tűnő megmozdulásuk volt a „szocialista hatalombirtokosok”-ról, aztán azóta csend).

Sajnos anélkül, hogy legalább egy minimális felelősségre vonás történne a fenti problémakörökben, ezek a fekélyek erjedt bűzt árasztanak a magyarság és a demokrácia testéből.

Az igazságszolgáltatás pedig csendesen hallgat az ügyben, pedig ha akarnak, tudnak ők 1-3 év letöltendőt kiszabni súlyos, az egész társadalmat fenyegető kakaóscsiga-lopási bűntettben. (Szándékosan nem megyek bele a kilenc gombóc fagyi kérdéskörébe, ott véleményem szerint jogos volt az előzetes letartóztatás, végül is tényleg késsel fenyegetett a „fagyirabló”.)

Ami pedig a Budaházyt illeti: még arra is kész vagyok, hogy elfogadjam: ügyében vannak bizonyítékok és azok komoly, megalapozott bizonyítékok. (Bár, mint írtam már, ezek erősen kétségesek.) Tán még azt is elfogadom, hogy jogos volt neki a 13 év fegyházas ítélet (emberölési ügyekben szoktak amúgy ennyit kiszabni, mint arról épp a Bayer írt). Azonban csak akkor vagyok hajlandó elfogadni, ha a jól dokumentáltan felelősök 56-ért 58-ért, az utána következő 30 évért (könyörgöm, a levéltárakban – akár állambiztonsági, akár egyéb – irattárakban le vannak írva, dokumentálva vannak a nevek, a felelősségi körök, ezek nem rejtélyes, névtelen, arctalan emberek!) és 2006-ért, legalább valamilyen szankciót kapnak. De nem kaptak.

Ennek az egész kérdéskörnek és szimbólumrendszernek – összefoglalom – 56, 58, utána következő bő 30 év, 2006, Horn Gyula, Medgyessy, Gyurcsány, stb. csak az tud az üzenete lenni, hogy

„elvtársak, itt nem történt rendszerváltás”.              

Amit ebből következtetésként levonhatunk, azt a kedves olvtársakra bízom. De azért ne nagyon bízzunk mi itt semmiben, ha szabad megjegyeznem.