A genderkitudja tudománya


 

Amíg a világ megpróbálja meggyőzni magát, hogy nem-is-igazi-muszlim terroristákról, csak simán terroristákról beszélünk – meg amúgy is, a tehenek több embert ölnek meg évente -, addig a halmozottan liberális elemek újabb akcióba léptek, hogy belerúgjanak a földön vergődő anyatermészetbe.

[rule style=”rule-dotted” ]

Egy Jennifer Staines nevá 23 éves szélsőfeminista-leszbikus-aktivista például annyira szeretett volna lányokkal lenni, hogy férfinak adta ki magát, amit pedig úgy tudott elérni, hogy műpéniszt operáltatott magára. Még az ötletet se lehet külön díjazni, hasonló sztorival pár éve egy egészen sikeres film futott a The Cure első nagy slágerének a címével. Igaz, ott műtét nélküli nemváltás történet, ami minden norvég álma – már amíg még fellelhető belőlük autentikus példány.

Itt rögtön jön a kérdés, hogy mit vesztünk, ha lecseréljük őket a festői Arábia lakóira, azon túl, hogy teve- és kecsketenyésztésre izgalmas lesz területalapú támogatást intézni az Európai Bizottságnál, de ez zárólej.

Főhősünk a Facebookon vadászott áldozataira, a lányoknak pedig igaz szerelmet és földi kincseket ígért, aminek persze be is dőltek, mert ez így egyszerűbb, mint a zöldségesfiúba beleszeretni és megküzdeni közösen az első bankhitelért. Az persze nem tűnt fel nekik, hogy soha nem engedi a pasijuk, hogy orálisan elégítsék ki, vagy hozzáérjenek, neki persze azonban joga volt így tenni. Mert amúgy is mindenkiknek mindenhez joga van.

Az egyik alkalommal egyébként annyira jól manőverezett “Jason”, hogy egy évig sikerült kapcsolatban maradnia, de több párját is elvitte nyaralni. Végül úgy bukott le, hogy az egyik barátnőjének az édesanyja fogott gyanút és ráhívta a rendőrséget, akik – mert ahhoz, hogy eldönthessék, ki nő és ki férfi, a fejlett nyugaton már rendőrt és orvosszakértőt kell hívni – hamar leleplezték a turpisságot.

Nagy szerencse, hogy nem volt ott egy Paprika Kinga (aki éppen azon gondolkozik most, hogy hogyan jutottak be észrevétlenül terroristák Európába, miközben „elképzelhetetlen, hogy lennének köztük, hisz előlük menekülnek), mert első hirtelen ötletétől vezérelve hozzáláncolná magát egy bűbrokihoz a Városligetben “nőknek joga van a péniszhez” feliratú pólóban.

Persze, joga van, de hordja zacskóban…

Az ítélet: 39 hónap börtön, ahol megtapasztalhatja, milyen az amikor egy nő úgy igazán és nagyon szeret.


  Bubu Woodcutter

2 hozzászólás

  1. Az egyik probléma az, hogy mindegyik áldozat kiskorú, a legkisebb pl. 12 éves volt. Mindazonáltal igen súlyos büntetést kapott, ha egy férfi simán megerõszakolja a lányokat, valószínûleg kevesebbre ítélnék nemi erõszakért, noha lehet, hogy az nagyobb trauma az áldozatok számára. Dehát ilyen ez a popszakma.

    • surgosen fel kene keress egy szakorvost..

      Az also hatart kapta. A logikadat megforditva, biztos azert azert mert nem ferfi hanem egy kezelesre szorulo elmebeteg. Kulonben meg megkoszonheti a hozzad hasonlo aktivistaknak, hogy sittre mehet es nem dilihazba.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük