A teknős lehet a haladók új totemállata


A teknősembriókat úgy alkotta meg a természet, hogy képesek legyenek kiválasztani saját nemüket az által, hogy a tojásban mozognak, vagy nem, ezzel pedig megvédik magukat a globális felmelegédéstől – írja lelkesen a Daily Mail. Az ártatlannak tűnő cikkből azonnal kiderül, a teknős lehet hamarosan a haladó baloldal totemállata, sőt a fekete/vörös ököl helyett hamarosan egy repedező tojás is kerülhet a vörös zászlóra annak jegyében, hogy a transzneműség menti majd meg egyszer az emberiséget a kapitalisták önpusztításából egyenesen következő klímakatasztrófától. 

Egy új tanulmány szerint a teknősembriók úgy fejlődnek, hogy még kikelés előtt kiválasztják a nemüket – egy minta arra, hogy hogyan lehet harcolni a klímaváltozás hatásai ellen. A teknősök sok  más hüllőhöz hasonlóan képesek meghatározni a szexualitásukat, amelyet a hőmérséklet határoz meg, ez pedig védelmet nyújt nekik az éghajlatváltozásokkal szemben – írja a Daily Mail. 

A Current Biology tanulmánya szerint a teknősembriók úgy befolyásolják a testhőmérsékletüket, hogy mocorognak a tojásban, így befolyásolják a biológiájukat. Ez a kutatók szerint balanszot teremt a hímek és a nőstények között. Hogy ez hogyan véd meg attól, hogy az ember beleégjen a házfalakba nem világos, de biztosan progresszív szuperképességek kellenek a jelenség megértéséhez. 

A felfedezés nagy öröm a genderlobbinak, hiszen közvetlen kapcsolatot talál a transzneműség és a klímavédelem között, ami a haladók számára még Krőzus kincseinél is értékesebb felfedezés. Sőt, a jelenség követi a „merjünk kicsinek lenni” elvét is, hiszen ahogy a tanulmány írja, „egy ilyen kicsi élőlény megmutatja, hogy néhány esetben legalább az evolúció kifejlesztett egy képességet arra, hogy ilyen jellegű kihívásokkal szembe tudjon nézni”. 

A tanulmány még friss de már most sejthető, hogy a genderlobbi csúnyán rá fog menni a felfedezésre, talán olyanok is lesznek, akik teknőssel akarják majd keresztezni magukat, amivel egy lépéssel mégiscsak közelebb kerülnek majd a gyíkemberek nemes fajához, az azonban csalódást okozhat majd, hogy a hiperprogresszív teknősök esetében is csak két nemről van szó, ami még születés előtt alakul ki. De sebaj, a lényeg, hogy a nemek/szexuális hovatartozás és a klímakatasztrófa között szoros kapcsolatot lehet ezáltal felfedezni, így hamarosan felkerülhet a teknőspáncél vagy egy repedező tojás a vörös zászlókra, ami épp annyira megalapozott, mint bármelyik másik ötletük. 

Soros civil szervezetei kezdhetnek gondolkodni, hogyan lehetne a Dunába is szárazföldi teknősöket telepíteni, illetve hogyan lehetne az Állatkertből éjszaka kiszabadítani az új totemállatot, amely méltatlanul sínylődik fogságban egy kormánypárti főváros ikonikus intézményében. 

Felkészül: a tapír.


  Bubu Woodcutter

6 hozzászólás

  1. Hogy azok az okos teknősbékák! Már pársejtes korukban is végiggondolják, hogy a héjon kívül milyen a klíma? Aztamindenit!
    Oszt hogyan jutottak a közismerten zseni brittudósok eme világrengető felfedezésre? Odaültek a homokba aztán feltörték megnézni a tojást, hogy a lány fiúvá mocorogta-e magát?
    Ó atyám, milyen nagy az Isten állatkertje! És most nem az okos teknősökre gondolok, akik páncélt fabrikáltak úgy többmilliárd év alatt maguknak, aztán elúszkálnak 100 évig kényelmesen bemoszatozva, és magasról téve arra, hogy embernek látszó lények példaképnek tekintik őket igazi kétnemű emberekkel szembeni hazudozáshoz.
    DE – drága (és ez szó szerint értendően nekünk sokba kerülő) kétlábú gyíklének!
    Nekünk nincs is bajunk azzal, ha világrajöveteletek előtt sokat mocorogva kiválasztjátok a nemeteket.
    Nekünk az a bajunk, hogy megszületésetek után jóval kezdetek el mocorogni és még akkor se tudjátok eldönteni, hogy fiúk vagytok-e vagy lányok? A teknős okosabb (meg mi is) mert onnantól tartja magát az elhatározásához, s nem töpreng azon se, hogy milyen WC-be menjen tojást rakni, és nem is akar a többi teknős pénzén méregdrága átoperálósdis kuruzslókat szerződtetni mert nem érzi jól magát mégse a páncéljában.
    S amit még garantáltan nem csinál a teknős: Nem követeli a többi páncélostól, hogy őt úgy tiszteljék mint a bolondok totemállatát.
    Sőt, kikéri magának!

  2. Tehát két féle teknős van: hím és nőstény.

    Ráadásul az egyensúly a kettő között pozitívum, v.ö. buzulás: nincs egyensúly.

    Tojás korban alakul ki a nemük, nem az egyetemi évek alatt.

    Haladóék elhiszik a tudomány felszentelt papjainak ezen prédikációit?

  3. zolatiguszti

    Már elnézást , de a képen létható teknős hogy lehetne a haladók totemállata, amikor a képen is jól látható hogy ez a példány is NÁCI!Még kis bajsza is van az orrlyukai alatt….

  4. A haladók totemállata a rák.

  5. Nagyon találó, kedves Utálat. Rákból is inkább az integető fajta, ami csak egy ollóval dolgozik, a másikkal csak integet a másik haszontalan kartársnak, kockáztatva hátha hamarabb észreveszi és levadássza a sirály.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük