Klíma Gréta esete a hétfejű felmelegedéssel, avagy gyermekek keresztes hadjárata a XXI. században


Adottak ezek a naiv, tizenéves gyerekek, akik még nem látják folyamatában a világ változását, mert azalatt a pár év alatt, amióta megtanulták elolvasni a kezdőlapjukat, még nem történt semmi jelentős.  Ezért jellemzően úgy képzelik el, hogy a világegyetem nagyjából a mai formájában jött létre, olyan tizenöt-húsz évvel ezelőtt, és Mark Zuckerberg teremtette. 

Nem csoda, hogy a bukott politikusok a hóeke gyanánt maguk előtt tolt gyerekekben látják a jövőt. Hiszen ők kellően tudatlanok ahhoz, hogy bármiben higgyenek, méghozzá olyan magabiztossággal, ami csak a bolondokra jellemző. Hagyni kéne őket felnőni, de a zöldálcába takart vörösöknek nincs ennyi ideje: most akarják a hatalmat, most akarják elmebeteg elméleteiket megint kipróbálni. 

Azt persze ők is látják, hogy vannak például öregek, de tudják, hogy azokkal nem kell foglalkozni, mert azok csupán átmeneti képződmények, amelyek valamikor az ősrobbanás első századmásodperceiben alakultak ki, amikor még nem voltak stabil facebook-profilok, ezért  ezek az öregek – amellett, hogy valahol hasznosak, hiszen kiszolgálják a fiatalokat – mindenféle fura tulajdonságokat mutatnak, például nem örülnek az adók emelésének, sem a benzinár emelésének, de ezt nem is érdemes megpróbálni megérteni, hiszen a rövid felezési idejük miatt úgyis hamar el fognak bomlani.

Érdekes egyébként, hogy alapesetben a függetlenobjektív sajtó egy emberként kiáltozza, hogy „el a kezekkel a gyerekektől”, de amikor Arconbaszott Nagy Blankáról, vagy az ő globális változatáról, Klíma Grétáról van szó, akkor természetesen más a helyzet. 

Hiszen ez nem politika, mert az egész bolygó megmentése pártfüggetlenül mindenkinek az ügye, hiszen a klímaharc sikere esetén még a jobboldali eltévelyedettek is megmenekülnek – bár léteznek elképzelések arra, hogy a végső győzelem után a klímatagadó eretnekeket óriási, szén-dioxiddal dúsított üvegházakba zárják, ahol a feladatuk a (klíma)paradicsomok gondozása lesz.

Ez a harc lesz a végső, csak összefogni hát!

Mi lehetne magasztosabb annál, mintha valaki nem csupán a világbékét, a bálnákat meg a városligetet, hanem az egész világot megmenti? 

Egyetlen kérdés maradt csupán, hogy hogyan kellene hozzáfogni. Mivel a tudatlan, fehér vidéki parasztok hajlamosak annyival elintézni a kérdést, hogy „nem kellene annyit pazarolni”, ezért fontos megmagyarázni, hogy ez miért nem ilyen egyszerű! Hiszen az euroatlanti államvallás szerint az életünk minőségét az időegység alatt elfogyasztott javak összértékével lehet mérni. Ezért aztán ha azt kérjük az emberektől, hogy ne pazaroljanak, az olyan, mintha azt kérnénk tőlük, hogy vonuljanak el egy barlangba lakni.

Egy ilyen népszerűtlen termék eladására pedig mi más lenne alkalmas, mint jó reklámarc, egy  ártatlan kislány, akinek a képét, mint annak idején Szűz Máriáét, rá lehet varrni a zászlókra, amelyek alá az új keresztes háború, a klímadzsihád katonáit toborozzák.     

Hiszen azokat az ártatlan, befont szőke copfokat meglátva a tenger kettéválik, és a hétfejű globális felmelegedés ijedtében az összes petpalackot lenyelve visszabújik a barlangjába. 

Megjegyezzük, hogy a történészek szerint a gyermekek keresztes hadjárata a középkorban nem történt meg, hanem csupán egy később kialakult legenda.

Nem úgy ma!

A gyerekekre kell tehát bízni a világ vezetését, mert ők fogják megtalálni a Szent Grált, amellyel képesek lesznek levágni a  felmelegedésnek mind a hét fejét, hogy az ózonlyukon átkelve elfoglalják a klímaparadicsomot, amelyben egyetlen szénatom sincs (sőt semmilyen atom!) és a lakói lombkunyhókban laknak, gyümölcsöket esznek, és tengeri kagylók héjából készítik az okostelefont.


  tutiblog

A PS böllérblogja. Bővebben a Gy.I.K.-ben.

16 hozzászólás

  1. Majd a klímaharcos zöldfejű vörösök lefekszenek az Egyenlítőre, és onnantól azonnal visszaáll az északi màgneses pólus a “helyére”, a kitért Egyenlítő visszatér, az atlanti mágneses anomália ködbe vész, a pólusváltàs ide-oda huza-vonája alàbbhagy és mindettől aztán a Bak- ès Raktérítő újra visszafordítja az egyenlítői forró levegőt, a nyugati szelek övezetében újra nyugati lesz a széliràny, és a mostanra már uralkodóvá vàlt hosszúsàgi fokok mentén zajló legàramlás visszatér a sokszáz-sokezer évig tartó nyugat-keleti irányba. És a Föld a saját, a Nap és a galaxis középpontja körüli forgását is megállitják, mert ők arra is képesek, ès szerintük ha kevesebbet pukiznak a tehenek, akkor attól visszaforog az idő úgy ezer évet és hűvösebb lesz.

  2. S. Fruzsina

    A klíma nem létezik, csak a sivalkodó libsik találták ki, hogy félelemet keltsenek vele. Minden épeszű ember tudja, hogy minél nagyobb a meleg, annál többet lehet nyaralni. Persze libsikéink ezt is betiltanák, nehogy az emberek jól érezhessék magukat.

  3. Vagy három éve volt már egy az itthoni libsi média (HVG,Index stb.) által felkapott leányzó, aztán nemrég jött a “trágárka” de mindkettő úgyis mondhatnám közel felnőtt, de láthatóan kiforratlan kamasz ésszel. Sokszor olvassa az ember, hogy ennél nincs már lejjebb, de a liberálisok erre mindig rá tudnak cáfolni, és most itt a példa ezzel a GYEREKKEL, és ahogy fent a facebbookon az a szerencsétlen mosottagyú Zam Tibor kommentjéből látható, ahogy a kissé trágár mondás szól: “Amíg lósz@r van, veréb is lesz.”

    • Ô, ôk az újkori Jean d’arc-ok.
      Addig használják/kihasználják ôket, amíg bizonyos hatalmak érdekeinek jó szolgálatot tesznek.

      A befejezés ismert, Jean d’arc-é volt a legmelegebb!

  4. A klímarettegés a gyógyszergyártás, -kereskedelem utáni második legjövedelmezőbb ipar. Jó nagy humbug az egész.

  5. Jót mulattam a cikken, de a saját unokáink viselkedése alapján nem kéne. A mai gyerek úgy nő fel, bátran nyomogatja a gombokat, mert nem tudja, hogy ha elrontja, azt drága pénzen kell pótolni, és ezzel a gyermeteg felelőtlenséggel, mint anyanyelv tanulja meg a mai szerkezetek kezelését. S bár épp a mi nemzedékünk fejlesztette ki a személyi számítógépet, az internetet, naponta kapjuk meg, hogy persze ti a dínók lába között szaladgáltatok! Azt csak udvariasan nem teszik hozzá, de gondolják: “Ti nem értetek a technikához, láthatóan hül.yék vagytok, kussoljatok, mienk a világ, majd mi elrendezzük!”
    Annak ellenére, hogy szüleink, fiaink és mi nemzedékünk tett le a világ tudományos és technikai fejlődési láncában magasan a legtöbbet az eddigi ezerévekben, mégis sokszor úgy érezzük, az öregek hagyományos tisztelete az pont bennünket nem illet meg.
    Hát tudjátok, ifjak, aki nem becsüli az időskorúak bölcsességét, az garantáltan nem is fogja megérni az öregkorát.
    Mert az ifjúi – én mindet jobban tudok, mert ott van az interneten – felfogással a környezetszennyezés és klímahazugok által megvezetve épp ti lesztek akik mint elefánt a porcelánboltban lebontjátok amit az őseitek sokezer év alatt megépítettek.
    Csak tessék, Köpő Blanka, meg Klíma Gréta meg egyéb soha fel nem növő szellemi szinten lévő ifjoncok!
    Csak aztán mikor élhetetlenné tettétek a világot kontár kivagyiságotokban, ne sírjatok, hogy “Mama segíts!”

  6. Molnár József

    Nem az a baj, hogy van véleménye, meg az sem, hogy elmondja, hanem az, hogy nagyon kevés háttérismerettel rendelkezik. Ezért azután könnyen manipulálható a véleménye.
    Ez a lány kiáll a környezetvédelemért. Ez nagyon helyes, de:
    Milyen mérőszámokat használnak a környezetvédelmi mérnökök?
    Melyik a károsabb a szén-dioxid, vagy a Metán?
    Ha egy telken lekaszálom a füvet, mikor járok el helyesen
    -Ha komposztálom (eközben metán keletkezik-ki tudja mennyi)
    -Ha megszárítom és elégetem (ekkor meg szén_dioxid keletkezik -ki tudja mennyi)
    Engem a fogyasztót próbálnak rábeszélni, hogy szelektíven gyűjtsem a szemetet – ez rendben.
    A gyártót miért nem beszélik rá, hogy figyeljen oda a csomagolóanyag felhasználásra.
    Tudnék még sok példát mondani, de kinek, minek.

  7. A gyereknek azt tanítják az óvodában, ha nem lesznek fák megfulladunk,mert a fák termelik az oxigént. Ezzel rengeteg baj van.
    1. Ha az összes fát elégetjük a jelenlegi 20,5%-os oxigéntartalom lemegy 20,4%-ra. Tehát nem emiatt fogunk megfulladni!
    2. Egy 3 éves gyereknek az a szó, hogy oxigén a “szárnyas kerubok”kategóriájába tartozik. Sose látta, nem érezte, nem végzett vele kísérleteket, DE VAN. Így kell kérem áltudományt tanítani!
    3. Félelemkeltés. A haladók szerint nem szabad a mumussal ijesztgetni, de az Ő világ végéjükkel igen. Bravó!

    Egy 3 éves gyereknek nem ezt, hanem az emberi viselkedés szabályait kell elsősorban tanítani, mesékkel, mondókákkal, példabeszédekkel és ebbe bőven beleférnének a keresztény tanítások is! Sőt! De ugye a haladók miatt ilyet nem szabad, mert milyen lenne már az, ha egy 4 éves tudna őszintén bocsánatot kérni, esetleg kényelmetlenül érezné magát akkor amikor az anyja áll, ő pedig ül a buszon, azaz NEM érezné, hogy rajta kívül senki/semmi fontos nincs a világon.

  8. Te tuti, te tudsz valamit. Ez nagyon jó cikk.

  9. Van egy jó hírem.
    A Grönlandi gleccserek olvadnak!

    Grönland ismét olyan lehet, mint 300-1370 között, mint Vörös Erik idejében, zöld. Állattartásra, gabona termelésre alkalmas, jelenleg olcsó területekkel.
    Sőt hegyei színes drágakövekben és aranyban gazdagok, idáig csak a mostoha környezeti viszonyok miatti drágaság akadályozta a kitermelést.
    Grönland 2,14 millió négyzetkilométer, három Franciaországnyi területű, kb 60 000 fő lakossal.

    Az optimista cégek aranyat, rezet, vasat, gyémántot, ritka földfémeket (lantanídák), uránt és 48 milliárd hordónyi kőolajtartalékot sejtenek a jégpáncél alatt. A kitermelési jogokért sorban állnak a bányavállalatok.

    A munkalehetőségek bővülnek, az infrastruktúra fejlődik, az életszínvonal emelkedni kezdett.

    Az autonóm Grönlandé, a grönlandiaké a jövő!

  10. zolatiguszti

    Klíma Gérta feladta kettős:
    1 Hitelességet termeteni valami mellé
    2 Fedni a valódi érdekeket.
    Klíma Gréta legfőbb globalista erénye a kora, mely miatt nem támadható semmilyen műltbéli ügye miatt, ergo amit mond azt meggyőződésből (vagy meggyőzésből ugye) mondja.És míg ő áll a kampány élén eltakarja a mögötte ülő őt irányítók arcát.Akik ha maguk állnának az “ügy” mögé lévén itt net kb 5 perc alatt lennének nevetség tárgyai mert mindenki tudná hova tegye a motivációit mint a legutóbbi klmícsúcson Szicíliában amit a Google rendezett és 150 magánrepülővel meg vagy 40 magánjachttal érkeztek ré a meghívottak.Csak az a 3 személy hiányzott róla puskával…
    Na tehát ki lett lelve a nagy megoldás, Klíma Grétát felragasztják az egészre mint 40 éve a Sznadokános matricát a rozsdás biciklire a cigány kölykök.

  11. Szerintem minél több olyan lelkes és hiteles környezetvédőre van szükség mint Gréta. Ha nem mozdítjuk ki az embereket a konzumer kábulatból, és nem kötelezzük a mulikat a szennyezőanyagok korlátozására, tényleg gallyra megy ez a gyönyörű bolygó. Hajrá Gréta!

  12. Ki-van-ott;

    LOL … az egész egy …kréta … (ott így hívják a strébereket a suliban) Marcuse egy észlény ezekhez képest! De másképp írom:
    Na : ez egy 16 éves “kis kréta” , még ha 12 évesnek is van maszkírozva, nyomja a betanultat, de a felvételek ideje alatt a rendező KITAKARHATNÁ a használt műanyagokat (zöld-antifas módra…). Kíméljük a légkört, nem repülünk, dizel-vonattal megyünk, fogyasszuk a 6 000 km-ről hozott vegán sz..t, a 9 000 km-ről hozott bambus-étkészlettel, na és minden EGYSZER HASZNÁLATOS nelylon fóliában…. szóval ennyit…
    tisztára “petru meggyessi” piros-dzsekis tantúrája 2002-ből, meg is kapta érte a “francia-becsületrend” valamelyik csillagát, szalaggal. (Nem t’dom, a Sues francia viz-közmű-társulatot már végleg kiraktuk????).
    De ez a kislány mit kap ezért utána???
    Mint az rtlklub “vv-Évjei”, tartós összeomlást?!

  13. :)) Örülök, hogy másnak is eszébe jutott a “Gyermekek keresztes hadjárata”

    https://mult-kor.hu/nem-nyilt-kette-a-tenger-a-gyermek-keresztesek-elott-20150515

    “Nyolc évszázaddal ezelőtt a Rajna-vidéki és Loire-menti parasztok és polgárok ugyanannak a megdöbbentő jelenségnek lehettek szemtanúi. A két vidékről nagyjából egy időben gyermekekből álló, fegyvertelen seregek kezdtek el vonulni dél felé azzal a meggyőződéssel, hogy véghezvihetik azt, ami a királyoknak, lovagoknak és egyéb bűnös hatalmasságoknak nem sikerült: a Szentföld szaracén uralom alól történő felszabadítását. Céljukat nem érték el, a Földközi-tenger sem vált ketté, s legtöbbjük rabszolgaként végezte”

    Már máshova is linkeltem. :))))

  14. Az ellenoldal publicistája is meglepően hasonló következtetésre jutott a Thunberg-jelenség kapcsán, mi több, ugyan az analógia – a gyermekek keresztes hadjárata – jutott eszébe (alig egy héttel a jelen blogbejegyzés megjelenés előtt).
    https://kapitalizmus.hvg.hu/2019/06/28/klimapanik-gyermekek-keresztes-hadjarata/
    Természetesen sohasem zárhatjuk ki a véletlenek lehetőségét, továbbá fanyalgás helyett inkább örül(j)ünk, hogy legalább egy-egy témában létezik nézetazonosság. (Ajánlom a linkelt cikket!)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük