A nagy iskolai versenyfutásról


Olyan lendülettel indult meg az ellenzék a 8 és 9 között az iskolájuk körül „Zakatol a vonat”-ot játszó polgári engedetlen demagógusokért, mint a fejlettnyugat Afrikáért a berlini kongresszus után. Egy érdektelen történet érdektelen mellékszála, de legalább jól mulatunk.

[rule style=”rule-dotted” ]

Az előzetes és általános tapasztalatok szerint vagy Kunhalmi Ágnesre, vagy Gyurcsány Ferencre, esetleg Juhász Péterre tettem volna a voksomat, mivel ők általában elég jók ebben a műfajban. Kunhalminak saját ötlete nem nagyon szokott lenni, az utolsó, a pártközponttal nem egyeztetett gondolata a migránskérdés ominózus leálproblémázása volt, amivel azóta is versenyben van az évtized hülyéje címért. (A másik PRK, aki szerint ugye meg elképzelhetetlen) Gyuriferi a mezolitikum óta született leggátlástalanabb politikusunk – tehát sanszos az ő vezető szerepe ilyenkor. Juhász pedig minden balhénál ott van, hátha neki is utalnak egy kis pénzt, ha már nem művész, mint Sickratmen. Ő se, de ezt most engedjük el – érdektelen.

Hozták is a kötelezőt, ha az Iszlám Állam (aminek nincs köze az iszlámhoz, teljesen véletlen a névválasztás, különben is, a keresztény terroristaszúnyogok több áldozatot szednek) nem fenyegeti meg Magyarországot, akkor az alsókisfaszompusztai Mari néni marad a címlapon, ahogy polgári elégedetlenkedik a reggeli rajzszakkör helyett. De megfenyegette, ez egy ilyen műfaj, mindig ellopják a showt szegény demagógusainktól, nincsenek tekintettel már egy Puklira se ezek a gaz szélsőségesek…

Jut eszembe, a hatalmas fenyegetést azért kezeljük a helyén. Amilyen hülyék ezek a terroristák és amennyire lényegtelen Magyarország a világtérképen, előbb unják meg ezt az egész dzsihádolós cirkuszt, mint hogy felrobbantsák valamelyik Finta épületet. Ha meg nagyon elszántak, akkor is összekevernek Bukaresttel, azt meg merő rosszindulatból érintetlenül hagyják a végén, de ez már Nemzetközi Bíróságra tartozik, mint elévülhetetlen gaztett.

Vissza demagógusainkhoz és a velük szolidarító politikusainkhoz.

A versenyt Gyurcsányék nyerték meg. Már az akciót megelőző nap, kedden közleményt adott ki a Demokratikus Koalíció, melyben igyekeztek learatni a kormányellenes hangulatból eredő minden létező babért. Este nyolckor ezt írták:

 “A Demokratikus Koalíció szolidaritást vállal a sztrájkjog híján a polgári engedetlenség eszközével élő tanárokkal. A DK országgyűlési és EP- képviselői holnap reggel 8 és 9 óra között egy-egy iskola előtt csatlakoznak a válsághelyzetben lévő közoktatás rendbetételéért demonstráló pedagógusokhoz.”

Magyarul rászerveztek a pedagógusok tiltakozó akciójára, hátha őket intejúvolja majd a helyszínen a sajtó, hátha bárkit is érdekel Ferin kívül valamelyik retardált. Nem így történt, pedig Gréczi Zsolti új nyakkendőt is vásárolt a jeles eseményre. Nagy kérdés, hogy mit szólnak ahhoz a tiltakozó tanárok, vagy szülők, esetleg a diákok, hogy Gyufaferivel, valamint fegyver és táskahordozóival emlegetik őket egy beszámolóban. Lexikális tudás, említeni is félek, de ugye ezt nevezik Piszok Alfréd effektusnak…

Hasonlóan hajrázott már egy nappal előbb, az egyébként mérhetetlen népszerűségi mutatókkal rendelkező Párbeszéd Magyarországért politikusasszonya is, akiről előzetes kalkulációm során kissé megfeledkeztem. Szabó Tímea biztosította az elégedetlen tanárokat és persze az egész közvéleményt arról, hogy

“a PM eddig is támogatta a pedagógusok harcát az oktatási rendszer megmentéséért, teljes szívből támogatjuk a tanárok holnapi akcióját is”.

Sőt, ő is arra kérte a PM szimpatizánsait, hogy ha tehetik, csatlakozzanak a helyszínen az akcióhoz. És ha ez most túlzottan erőszakosnak tűnne, gyorsan kifejezte Szabó Tímea saját közleményében, hogy a

“A Párbeszéd Magyarországért (PM) országgyűlési képviselője, Szabó Tímea korábban a Parlament elé terjesztette a pedagógusok követeléseit, ám a fideszes többség még arra sem volt hajlandó, hogy napirendre vegye a kérdést.”

Valahol derék dolog, ahogy a PM letudja ezt az egész parlamenti izét, amivel általában elütik az időt a Gólya Presszó zárása és az Auróra Közösségi Ház nyitása között. Controllcé, kontrollvé alapon beterjeszteni különböző közleményeket és követeléseket az MTI-ből tagadhatatlanul megér minden forintot, amit elszámolnak költségtérítésként, de lépjünk is tovább.

Szerda reggel pedig beszállt a versenybe Kunhalmi Ágnes is. Ő volt az első, aki a parlamentben, napirend előtt felszólalt a témában. Körülbelül századszor mondta el azt, hogy „kreatív iskolára van szükség Magyarországon”, habár hogy ez mit is jelenthet, most sem tudtuk meg. Nem kockáztatok túl nagyot, ha azt mondom: nem is fogjuk, mert noha a szórend stimmel, a mondatnak semmi értelme nincs.

Ezzel szemben megtudtunk egy új dolgot. Kunhalmi szerint hazugság volt, hogy 2010 előtt csődbe ment az oktatás rendszere Magyarországon, a valóság az, hogy az önkormányzatok az iskolai intézmények miatt nem adósodtak el,

„az adósságot a fideszes önkormányzatok halmozták fel, mert Orbán fővezérük kiadta”

, hogy vegyék föl nyakló nélkül a hiteleket, fojtsák bele szocialista kormányzatot. Hát… logikát keressen benne az, aki nagyon ráér vagy fejlesztőpedagógus, mert ezek szerint a Gyurcsány-kormányt úgy buktatták meg, hogy a fideszes vezetésű városok, még a Gyurcsány-kormány alatt direkt eladósították a saját önkormányzatukat és ezzel azt is elérték, hogy majd később, állami fenntartásba vehessék az iskolákat? Adná magát, hogy lehülyézzem, de ennek annyi sportértékes sincs, mint egy migráns legyőzésének a debreceni kolbásztöltő fesztiválon.

És persze ne feledkezzünk meg a jó öreg Juhász Péterről sem, ő maga is korán kelt, s kiment a tüncizők közé egy-két fotót készíteni. Mint az ellenzék hős civilje, az igazság kérlelhetetlen lovagja, a Budapest 13. kerületi Radnóti utcában található Gárdonyi Géza Általános Iskola előtt jelent meg. A Teleki Blanka Iskolához nem mehetett, mert ott másé volt a főszerep. Azért a kíséretében itt is megjelent vagy 100 tünciző szimpatizáns, köztük a kedvenc fogatlan bácsinkkal, akivel lassan szeretnénk egy interjút is látni. Hogy amúgy mivel foglalkozik. Tart-e halat, illetve van-e a kék és a piros mellett más színű filctolla…

A témára rárepülő ellenzéki pártok mellett – jellemzően – a szervezők is elkezdtek marakodni, elvégre nem mindegy, ki vezeti az ellenállást. Van ugye a Tanárfelszabadítási Front, illetve a Szabad Tanárokért Front, valamint a Felszabadító Tanárok Frontja…

Miután a múlt héten, a szintén nem egységes pedagógus sztrájkbizottság visszavonta az alternatív javaslatát. Ők azt szerették volna, hogy délután négyre szervezzék a tiltakozó akciót, s ha közülük valamelyik szakszervezet állna az egész performansz élére, akkor hivatalosan, a törvényeknek megfelelően is sztrájkról beszélhetnénk, nem pedig polgári engedetlenségről. De ezt Pukliék és a Tanítanék Mozgalom nem akarta. És a sztrájkbizottságban is vita volt a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete között, hasonlóan lényeges kérdésekről.

Mindezek ellenére még kedd este sem volt teljesen világos, hogy most ki is szervezi a szerda reggeli polgári engedetlenségi mozgalmat, pontosabban ki ad ultimátumot a kormánynak a hónapok óta tiltakozó tanárok nevében. Hisz az eddig egységesnek látszó mozgalom, most kétfelől kommunikált. A Civil Közoktatási Platform (CKP) három szóvivője (Pukli nélkül!) kedden délután egy sajtótájékoztatón adott ultimátumot a kormánynak arra, hogy tárgyaljanak velük, majd másnap, a Tanítanék Mozgalom vezetője, Pukli István a Teleki Blanka Gimnázium előtt szintén két hét ultimátumot adott a kormánynak, hogy inkább vele tárgyaljanak.

Hát ebből nem lesz danzigi korridor, az egészen biztos, de legalább – felügyelet mellett – levegőztek egy picit a kölkeink. A mindennapos testnevelés mellett lesz mindennapos elégedetlen sétálás. Ép testben ép lélek…


  tutiblog

A PS böllérblogja. Bővebben a Gy.I.K.-ben.

3 hozzászólás

  1. Jó írás.
    A tüncibünci,meg igazán olyan igazi “bal”oldali haladó hagyomány. Amúgy az egyik iskolánál 30 ember jelezte,hogy megy. Nagyjából 20 volt ott. 40 000-s város.
    Tényleg fel kell kötnie a Kormánynak a pálmaháncskötényt. 🙂

  2. Röhej, szánalom, lesajnálás, stb.
    Pár száz hőzöngő balos tanár tüntetni se tud.
    A tanarak két (kettő) szakszervezetével se tudnak szót érteni.
    Édes Istenem… Ezek irkálnak ultimátumot.

  3. …. és van a Júdea Népe front, a Júdeai Népfront, …. köpködők!!!44!!!4!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük