Mese csirkéről, a többkarú négerről és egy csapat dühös jogvédőről

Az egy dolog, hogy Ausztráliában annyira nem történik semmi és annyira messze van, hogy a legtöbb ember azt sem tudja, melyik a fővárosa, mi az államformája, ki a miniszterelnöke, valamint merre tekeredik a víz, ha lehúzza a wécét. Szerencsénkre a világ végét sem kerülik el az emberjogista aktivistapisták, akik szerint mindenki született ciszheteró hitler. Kivételt képeznek ez alól a színes bőrű melegek, akik mellette transzneműek és lehetőleg sokat kábsziznak.

[title size=”1″ content_align=”left” style_type=”single solid” sep_color=”#dd9933″ margin_top=”” margin_bottom=”” class=”” id=””][/title]

Egy melbourne-i étteremben, a FAT Fried and Tasty-ben hatalmas botrány és sivalkodást csináltak abból, hogy a fehér tulajdonosok feketéket mertek rárakni a plakátjaikra. Ezen pont azért háborodtak fel, amiért felháborodtak volna azon, ha nem raknak feketéket a plakátjaikra.

A liberális nyafogásra okot adó plakátok közül az egyiken a Notorious BIG névre hallgató afroamerikai előadóművész szerepel, amint csirkét eszik. A csávót amúgy a művészettörténeti szempontból rendkívül lényeges east side – west side cicaharc során lelőtték a kollégái, de ez nem tartozik ide. Néger magánügy. A másik pedig egy Aunt Jemima plakát tulajdonképpen, amivel meg az a gond, hogy állítólag a déli rabszolgatartó ültetvények időszakát idealizálja. Mondjuk azok nem Ausztráliában voltak, hanem a Csendes-óceán másik oldalán, de apróságokon ne akadjunk fent,

mert a fehér ember akkor is egy rabszolgatartó geci, ha nem.

Bár ennyi erővel az Uncle Bean’s is fasiszta propagandarizs, nyilván elnyomatási célból készítenek ázsiai szószokat. Erről adott esetben majd megkérdezzük valamelyik, ilyenekre rendkívül érzékeny amerikai egyetemistát, ha éppen nincsenek benne a szokásos durcifélórában és szóba állnak olyanokkal is, akik nem a lelkük fájdalmaira kíváncsiak… Mindegy, vissza a csirkékhez!

A bűnös plakátokra egy Aamer Rahman nevű humorista hívta fel a köz figyelmét, aki a neve alapján úgy kerülhetett a történetbe, mint a Farkas Flóriánhoz az egyetemi diploma: indokolatlanul. De az ausztrál társadalom nyilván hálás neki, hogy végre itt is elnyomják a feketéket, nem kell irigykedve tekintgetni a már említett óceán túlpartjára, ahol – velük ellentétben – valóban létezett a rabszolgatartás intézménye, habár messze nem volt akkora jelentősége annak, mint amennyit sírnak miatta.

Szóval a fentebb említett csávó szerint a melbourne-i hipsztereknek (a demokratikus koalíciósok ottani megfelelője lehet, legalábbis az elmeállapotukból erre lehet következtetni) nyitniuk kellene egy helyet, melynek plakátjain Notorious BIG csirkecombot, Aunt jemina plakátot és gépfegyveres fehérekről készült fotókat tart a kezében. Az okfejtés több sebből vérzik, mint a modellnek szánt előadóművész az ominózus vitarendezési epizód során, ugyanis egyrészt csak két keze van, tehát igen nehezen tudna ennyi mindent felmutatni az álmélkodó melbourne-i polgároknak, másrészt ebben a formában nem is fényképezték le, szemben ugye a csirkezabálós fotóval.

És már nem is lehet, ezt pedig karrierjének és zenetörténeti megkerülhetetlenségének vázlatos ismertetése során meg is indokoltuk.

Az oldschool ételeiről híres FAT Fried and Tasty ellen termesztésen a jogvédők dárdarohamot indítottak, pedig amúgy egy sima családi vállalkozásról van szó. Nem valami ausztrál KKK-fedővállalkozásról, ahol a csirkékből befolyó pénzekből vesznek majd vasgolyót a rabszolgák lábára. A kajálda tulajdonosai nem is értik, mi a fasz bajuk van velük, ezzel együtt ötletük sincs arra nézve, hogyan lehetne megbékíteni a sok idiótát.

Alapvetően itt érhető tetten az emberijászkodás legnagyobb korlátja, nehéz hozzájuk hülyülni, amennyiben az embernek van értelmes munkája.