Virágozzék a magyar és az illegális határátlépő koszovói nép megbonthatatlan barátsága!

 

 

  

Bevándorlásellenes vs. belülről minden ember rózsaszínű vitában bizony nem az utóbbiak állnak nyerésre a – minden egyéb esetben – hivatkozási pontként szolgáló Európában. Ausztriában (második leggyakrabb hivatkozási pont) a későn ébredők hevességével száll be a versenybe a korábban bevándorláspárti, szociáldemokrata SPÖ és a németekre jellemző kényszerpécével súlyosbított ÖVP. Választásról választásra a legfontosabb téma a menekültek beözönlése, az osztrák kultúra és civilizáltság válsága, az idegenek agresszív térhódítása, és az általuk évszázadok alatt keserves munkával felépített jóléti rendszer kifosztása, tönkretétele. És messze nem ők fogalmaznak a legdurvábban Európában.

Piréz Róbert

Mindehhez az Osztrák Szabadságpártnak többnyire csak ennyit kell hozzáfűznie: “bocs, de mi 20 éve ezt mondjuk, akkor idegengyűlölők, provinciálisak, ostobák és szívtelenek voltunk, aztán ez lett belőle.”

“Az emberek nem hisznek nekik. Franz Voves stájer szociáldemokrata kormányzó két hónappal a választások előtt kezdett erről beszélni, mi viszont jó húsz éve mondjuk, hogy baj lesz. Persze minket leszerelnek azzal, hogy idegengyűlölők vagyunk”

A menekült- és bevándorláskérdésre tényleg lehetetlen hibátlan választ adni. Bármennyire is brutálisan hangzik, ez nem win-win, hanem “vagy mi vagy ők” helyzet. Mikor a multikulturalizmuson megjelentek az első repedések, Nyugati-Európában zászlót bontott az úgynevezett “új-szélsőjobb”, Európa innenső felén még a klasszikus dívott. Itthon a zsidózás, cigányozás, buzizás ment, nyugaton eközben liberális homokosok alapítottak radikális pártokat az egyre nagyobb számban érkező és egyre erőszakosabban “életteret” foglaló afrikaiakkal és ázsiaiakkal szemben.

Mert az a szlogen – ami összevetve egy átlagos svájci bevándorlásellenes kampánnyal csöppet sem durva – hogy ha idejössz, akkor tiszteletben kell tartanod a törvényeinket, pusztán ennyit jelent:

Egy feleséged van, azt sem ütöd agyon, a szomszédodat sem ölöd meg, akkor sem, ha adott esetben buzeráns, a lányodat meg nem pénzért házasítod ki.

Az elmúlt 20 évben nyugaton annyi változott, hogy az akkor szélsőségesnek és radikálisnak számító mondanivaló nemhogy a fősodorba emelkedett, hanem egyenesen közös nevezővé vált a politikai paletta legkülönbözőbb, egymástól legtávolabb eső formációinál. Noha stílusban, megoldási javaslatokban még akadnak különbségek, a helyzet- és valóságérzékelésük teljesen egybevágó. Se jobbról, se balról nem akarnak több bevándorlót olyan kultúrákból, ahol a legalapvetőbb európai civilizációs normákat nem képesek és nem akarják betartani. Gyakorlatilag úgy élnek Európa városaiban, ahogyan Izrael arab enklávéiban a beduinok, csak nincsenek fallal, tankkal, lövészárokkal lehatárolva.

Míg a múlt század végén az európai értelemben vett baloldal célcsoportot, könnyen megnyerhető szavazókat látott a bevándorlókban, akiket integrációs programokkal lehet érzékenyíteni az egyenlőség, a testvériség irányába, cserébe később hatalomra segítik őket, addig ma egyértelműen letűzik ők is az “Európa megtelt” feliratú táblát. Nincs olyan komolyan vehető politikus, legyen az jobb- vagy baloldali, aki olyan ostoba és öngyilkos szólamokat hangoztatna a bevándorlás kapcsán, mint a mi liberálisaink, Együtttől a szocialistákig. Ezt ott 20 éve megpróbálták, nyertek vele néhány választást a szolidaritásra, a vasárnapi telenovellákra, a szegénység feletti közös szomorkodásra könnyen kapható jóléti társadalmakban, majd most ülnek a még valamennyire biztonságos kormányzati negyedeikben és vakarják a fejüket, hogy mit is kellene csinálni. Mert 30 éve állampolgár, esetleg már ott született afrikaiakat, közel-keletieket akkor sem lehet kidobni, ha azok minden hétvégén “fehér-vadászatot” tartanak az általuk uralt kerületekben.

“Ez nem lehetőség, hanem az osztrák és más európai nagyvárosokban már valóság. Ausztriában sok bevándorló hiába él itt húsz éve, nem hajlandó megtanulni németül. Okkal kételkedünk abban, hogy ők vagy a gyerekeik be tudnának illeszkedni.”

Aki szerint Magyarországon ez a kérdés irreleváns, az egyszerűen hülye. 20 éve meg Ausztriában volt irreleváns, nálunk is csak EGYELŐRE az. Most még nem vagyunk célország, nem örökké. A magyar nyelv nehezen tanulhatósága sem ijeszt el senki olyat, aki alapból nem akarja megtanulni a befogadó ország nyelvét. Bár az egyelőre szót is lassan zárójelbe teszi, hogy már nincs olyan közpark a belvárosban, ahol nem feküdne 50 afgán, illetve afgán származást bemondó valaki.

Aztán ahogy súlyosbodik az Európai helyzet, úgy tesznek egyre erősebb és erősebb lépéseket a célállomás tagállamok. Miután ők szépen leválogatták a nekik kellőket a menekültek tömegeiről, azokat akik képzettek, intelligensek, nyelveket beszélnek, képesek a beilleszkedésre, az Európai hátsó udvarként szolgáló dél és kelet szépen megkapja a maradékot toloncáruként, s mivel úgyis ott léptek be az EU területére, ezért vitatni se lehetne ezt nagyon az irányadó dublini szerződés értelmében. Eddig munkaerőben voltunk hátsó udvar, ahonnan nyugati fizetéssel simán el tudták szívni a legjobbjainkat, nemsokára menekült-lerakóként pótolják vissza a veszteségünket.

Akkor meg Szigetváriék se tépkedni fogják az “idegenellenes” plakátokat, hanem ragasztani. Kérdés, hogy érdemes-e eljutni idáig, az “ugye mi megmondtuk” dicsőségéért.