Vackcinácicó


Na, most aztán jól összezavartad őket Mester, ezt a vezércselt már nem éli túl a patás – kuncogott fel kárörvendően kicsiny fővárosi legénylakásában Ágasshy Hümér, amikor tudomására jutott, hogy példaképe, az Őszödi Feri hirtelen megváltoztatva nézeteit a nyugati vackcinák mellett a keletieket is preferálni kezdte, holott egy nappal korábban még meggyőződéssel állította a Feri, hogy utóbbiakkal csak a magyarokat akarja megmérgezni a patás. Hümért különösen izgalomba hozta az a körülmény is, hogy a Feri mellé tüstént felsorakozott a komplett baloldal, és úgy tolták fullba, hogy mindig, minden esetben csak az a vackcina a nem jó, amelyről a patás éppen beszél. A közepesen sikertelen telefonos direktértékesítő hamar magáévá tette azt a népszerű vélekedést is, hogy le kell zárni mindent, de közben mindent ki is kell nyitni, mert ezzel mindig sarokba lehet állítani a tuggyukkit, aki ugyan egyszer sem állt sarokba emiatt, de ez a kórus lelkesedését egy cseppet sem vetette vissza.

Ágasshy Hümér őszintének tűnő ábrázattal hangoztatta ismerősei körében azt, hogy a koronáriavírus, a vackcinácicó nem játék, nem lehet, nem szabad abból politikai kérdést csinálni, de azért következetesen remélte, hogy a pandémiába beledöglenek a patás szavazói, mert ha azok nem szavaznának többé, akkor az elhozhatná a Demokrácia Nagy Diadalát. A reménytelenül szingli fiatalember minden információt igyekezett beszerezni a kórságról, az értő körültekintésben komoly segítségére volt a közösségi média, azon belül is a Fakebukkake-n nyomuló a Tudásnak Fálya, a Dögöljön Meg A Tuggyukki, a Keleti Dicsfény, a Nyugati Dicsfény, A patás Lapjáról Kitiltottak Egylete és az ezekhez hasonló szakműhelyek, ahol tudós emberek világosították fel a felvilágosulni vágyó népeket olyasmikről, mint például, hogy a patás terjeszti a kórt, mert így tör TEJhatalomra. Hümérnek ugyancsak segítségére volt szomszédasszonya, Lyolánka néni, aki nyugállományú kutyakozmetikusként kijelentette: neki ugyan senki nem ad be a vackcinával csipszet, hogy aztán így figyeljék meg a tuggyukkik. Lyolánka néni ország-világ előtt felvállalta nézeteit, ezért gondolatait a Fakebukkake mellett az Instanttésztagrammon és a hasonló platformokon is megosztotta.

Ágasshy Hümért a karantén nem befolyásolta különösebben, mert közepesen sikertelen telefonos direktértékesítőként korábban is otthon lógatta a lábait, döntően szülői apanázsból élt, csak azt sajnálta, hogy a zárlatot nem a Feri hirdette ki, a fiatalembernek ugyanis szilárd meggyőződése volt az, hogy a Feri a tömeges lincseléseket is Demokratikusan Tudja Bejelenteni, míg szerinte a patás láthatólag még egy világjárvány ellen is tehetetlen. Hümért a bezártságban inkább az zavarta, hogy a gyülekezési tilalom miatt elmaradtak azok a Haladó Tüntetések, amelyek esetében a baloldali suttogó propaganda szerint mindig hatmillióan jelezték a részvételüket, aztán rendre csak hatan verődtek össze kárálni egy kicsit. A fiatalembert melegséggel töltötte el, hogy gigatüntit szervezett a koronáriavírus megfékezésére tett korlátozó intézkedések miatt a Pelikán Főgyógyszerész Főálvirológus, akit aztán ezért meg is büntettek a tuggyukki pribékjei. Hümér ezen természetesen mélységesen felháborodott, és be is szállt az ennek okán gründolt kalapozásba, majd egy kis számvetés után végül két lájkkal támogatta az ügyet.

Hümér természetesen maga is részt akart venni a Pelikán Főgyógyszerész Főálvirológus szervezte tüntin, de ahhoz nem volt bátorsága, mert elgondolta: mi van, ha a patás nem csak a saját TEJhatalmának bebiztosítása miatt riogatja a népeket a Nyunyókával, mi van, ha a kór valóban létezik. Ágasshy Hümér kételkedését csak tovább mélyítette, hogy a Lyolánka néni elkapta a koronáriát, kórházba, lélegeztetőgépre került, majd csak hosszas szenvedés után kezdett valamelyest lábadozni. Lyolánka néni hazakerülése után igyekezett rávenni Hümért, hogy oltassa be magát, mert – mint mondta – ez a nyavalya tényleg nem válogat. A fiatalember először eltöprengett, hogy miképp lett a Lyolánka néniből a patás ügynöke, majd egyre inkább kezdte elfogadni a kór létezését, miután baráti köréből is egyre többen kapták el azt. Ágasshy Hümér kénytelen-kelletlen határozta el, hogy maga is regisztrál az oltakozásra, előtte azonban a Vállaltan Baloldali, Kikezdhetetlen Erkölcsiségének szellemében körkérdést tett közzé a Fakebukkake-n, hogy tudja-e valaki: nem-e lehetne-e esetleg-e okosba’, soron kívül-e. Ismerősei a gyöngyösi önkormányzatot és a Fővárosi Tanács fenntartotta idősotthonokat javasolták neki.

Fotó: MTI/ANSA/EPA/Tino Romano


  Csibra Tibor

Egyes feltevések szerint a kunokkal jött Magyarországra, mások azt sugallják, hogy már Árpád vezér körül is ott acsargott. A magyar szakírók egyöntetűen nemzeti büszkeségként kezelik, de túlzásokba ne essünk

12 hozzászólás

  1. Alvarez Lopez Havanmit

    Kiváló összefoglaló az ellenzéki szavazók gondolkodásáról!
    Ágassy Hümér, a kezdőbetűk alapján akár A Hülye is lehetne!

  2. Szevasz péti párduc!Ez nagy volt.

  3. mi van, ha a kór valóban létezik?

    Létezik az Ő fejükben és bizony gyógyíthatatlan, ráadásul ragályos, illetve ragájjjos!

  4. Ez egy szuper írás. Mijjen szép is lessz, ha Feri, meg Andris eggyütt kormányzanak

  5. Cecéné Borókka, aki ott élt a kapu mellett az egykori házmesterlakásban, ahol az emeleten Ágasshy Hümér és szomszédja, Lyolánka néni lakott, s akinek ágya fölött már nem szentkép lógott ,vagyis pontosabban egy új szentkép Ferivel, akinek okos homlokát már dicsfény ragyogta be, vagy inkább az alkohol gőze, most elgondolkodott. Plátói szerelme tárgya, vagyis a Nagy Feri ezzel, hogy áttért covidmessiásnak a covidoltástagadásból Cecéné Borókka szerint elszalasztott egy lehetőséget a forradalomra, amivel pedig végre letaszajthatta volna trónjáról a Tuggyukkit, és végre megint testeket lóbálhatott volna a tavaszi, ami a dal szerint vizet áraszt. Cecéné Borókka, akit a házban celelégynek hívtak a háta mögött, merthogy bármikor csöngettek be hozzá, mindig ágyból kelt, és mindig kócos volt és mindig olyan mérges kelletlen képpel ásított, mint akit vérig sértettek, hogy alvásából felzavarták. Ettől meg elterjedt a hír, hogy álomkóros, és az ásításával rászabadítja az ásítozásos álomkórt akivel éppen beszél.
    Na szóval Cecelégyné reményét vesztette, hogy visszatér az a szép korszak, amikor ő meg az ura még uralták a házat és bárkit elvitethettek volna az ÁVÓ-val egy kis kellemes névtelen feljelentgetés formájában. Pedig volna itt ellenség, mondjuk mindjárt a Szabó a másodikon, aki mint kétgyerekes apa nem átall ágálni a transzvesztiták családalapítása ellen, pedig hát ő az ura mellett senyvedve maga is szívesen változtatott volna nemet egykoron, csak akkor még nem volt divat. Amúgy is önző világ van manapság, ez is a Fidesz bűne, mint minden, mert ma már mindenkinek van kódszáma, amit beüt és a kaput maga nyithatja, megfosztva őt az éjszaki hazatérőknek tett nevelési célzatú morgásától, aminek ellentételezésül dupla borravalót lehetett elérni a későn hazatérő ifjaktól.
    Cecelégyné már csak a lilaködös Momentum ifjakban reménykedik, akik büszkén hirdetik, hogy fel fogják függeszteni a demokráciát, ha hatalomra kerülnek, és ezek a lánglelkű fiatalok még kivívnák neki is, hogy újra élet-halál ura lehessen e háznak mindenható házmesternőként, hogy jelentései alapján elvigyék mindenkit aki őt Cecelénynének csúfolja a covidtagadók recski táborába, és mielőtt visszafüggesztik a felfüggesztett demokráciát egy kicsit földönfutkosóvá tegyék a gaz tuggyukkiket.
    (Bocsi, nem bírtam ellenállni, hogy ne folytassam általam igen kedvelt Hümér sztorit, akiről még sokat szeretnék hallani továbbra is)

  6. Nem rossz írás, ha a világot a jobb szememmel nézem, persze a bal szemmel egészen mást látok.

    Így hát, a leghelyesebb ha mindkét szememet nyitva tartom és az eseményeket – szavakat és tetteket összevetve – magam értékelem és nem hagyatkozom a médiák jobb és bal választási propagandájára.

  7. Érdekes ahogy Gyurcsány csicskái akadályozzák a beóltatásukra jelentkező emberek létszámuk növelését ,bezzeg ezek a Gyurcsány féle elvtársak mindennel beóltatják magukat amint sorra kerülnek ,nem kevés köztük z olyan Gyurcsányisták akik bűnözőkként be sem jelentkeztek és előre tolakodva mára be is óltatták magukat.

  8. Szalay Miklós

    A járvány és a hazai politika utóbbi időszakának lényeglátó elemzése. (Frissítve):

    https://www.egyvilag.hu/index.shtml#jarvanypolitika

    • Szalay Miklós

      Príma cikk, maximálisan egyetértek.

      Kivéve a WHO módszertan szerint számított, 16 000 hazai halálesettel.

      Müller Cecilia ugyanis kibökte, hogy 100 halálesetből 4 közvetlen oka a Covid, a többi 96 esetben – vírus fertőzésre hivatkozva – felülbírálta a halottvizsgálati jelentést, melyek esetében a halál oka az egyén krónikus betegsége volt.

      Így tehát a ténylegesen Covid okozta halálozási szám 640 fő.

      Persze sem a kínaiak, sem a svédek nem alkalmazták a WHO módszertant a Covid megbetegedések statisztikai számításaiban.

  9. A magyar kormány a 30 euróért veszi a Sinopharm vakcináját a Danubia Pharma Kft-től.

    A Danubia Pharma Kft, mennyiért veszi a Sinopharm-tól?

    Minek egy közvetítő az ügyletbe?

    Ugye nem drágítani?

  10. Ilyen a függetlenobjektív, tömegpánik szakosztály.
    A megvesztegethetetlen libernyákok!

    ÉLJEN A KOVID SZABADSÁG! Éljen Kamuduma!

    VAKCINA ELUTASÍTÁS! FAFEJŰSÉG ELLEN NINCSEN ORVOSSÁG!

    Ágasshy Hümért, piedesztára emelték, ezt a szánalmas senkit.
    Lilaködös Momentum ifjúság! Vak vezet világtalant, mindkettő gödörbe esik.

    A politikában a tisztesség és a becsületesség szavak KÁROMKODÁSNAK SZÁMÍTANAK!

    A Pfizer volt az, amelyik szívgyógyszert akart kifejleszteni, de Viagra lett belőle!
    Így megértem az aggodalmat Pfizer vakcinával szemben !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük