Utcára az év végi bónuszokért!



Egyik kedvenc saját fejlesztésű elméletem szerint a magyari baloldal örvényszerű, egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedése (többek között) annak köszönhető, hogy teljesen elengedték a szakpolitikai kérdéseket, és kizárólag a demokrácia vs. nemdemokrácia hamis dilemmára kezdtek összpontosítani, ahogy arra a bitóakadémiánnappaliban kiképezték őket. Ebből egyenesen következett az a leépülés, amikor a közhöz való szólás alatt kivétel nélkül kiszervezett vagy idegen források által gyártott fél-és teljes hoaxok ráerősítésével foglalkoznak.

Oktatáspolitika helyett Grimm mesékből kifényképezett oldalakon háborognak, adópolitika helyett Horváth András képzeletbeli 1700 milliárdjára hivatkozva(plusz stadionresztli) „miért nem élünk úgy, mint az osztrákok?” illúziókra keresik a választ, diplomácia helyett a kitiltási botrányra válaszul pedig amerikai zászlót lengetnek.

Van ez a konstruktív ellenzék nevű valami, amit a teljes baloldalt egyesével végignézve kizárólag Schiffer András gyakorol. Ő képes volt rákérdezni – igaz, csak a Facebookon, és mindennemű sajtóvisszhang nélkül  – hogy ezt mégis hogyan (alá’ Kálmánolga). Ha egyszer mindenféle bűnüldözési egyezmények vannak ratifikálva Magyarisztán és a Létező Legtökéletesebb Demokrácia között, akkor nem kutyakötelessége lett volna átadni az illetékes magyari hatóságoknak a dokumentumokat? Már ha vannak – ezt már én teszem hozzá.

Sajnos Schiffer ezzel a konstruktív ellenzékieskedéssel nem csak a baloldalon van egyedül, hanem a saját pártjában is…

A legfrissebb dezinformáció, amire fel az együttelenített Párbeszéd Bajnai miniszterelnökségéértMagyarországért mozgalom rögtön neki is kezdett egy tüntetés megszervezésének, hogy a gonosz kormány újabb államosításon töri a fejét, einstandolja a szabadság utolsó kis szigeteit(Budapestnek kellett volna lennie, de nem jött össze – hülye demokrácia), a maradék magányos nyugdíjpénztárakat.

Sok minden nem vagyok, többek között nyugdíjrendszer-szakértő sem, de a nyilvánosságba ma belelőtt hisztik kicsit olyanok, mintha a Kelet-Indiai Társaság megszűnése felett szomorkodnánk, mert az a sok függetlenedési balhé mennyire nehéz helyzetbe hozta a részvényeseket…

Tagadhatatlan, a Horny kormány 1997-es döntése lazán beidőzített egy csinos kis államcsődöt. A szolidaritás alapú, elosztó-kirovó rendszerben működő nyugdíjrendszert felmenő alapon kicserélte egy félig magán-félig állami hibridre, ahol a jól keresőket az alapok felé terelte, a szegényebbeknek, valamint az inaktívak számára pedig megtartotta az állami kézből etetést. A középosztály (és a felettiek) individualitására játszó blöfföt keverték a járadékosok iránt érzett baloldali szerelemmel, aztán win-win 20-25 évig, utána meg ehetjük egymást a kietlen pusztává omlott Magyarföldön.

Az időzített államcsőd mellett egy akut államcsőddel is meg kellett küzdenie a frissen hivatalba lépett Orbán-kormánynak, így hát az „einstandolt” magánynyugdíj kasszát nem zsákokban tették el a Nemzeti Bank pincéjében vagy vették meg Jan Mayen szigeteket Norvégiától, amit most jó pénzért bérbe lehetne adni az északi-tengeri orosz flottamozgást figyelő amerikai lokátor-századnak befektetésként, hanem kisebb részt kipótolták a költségvetést, nagyobb részt leírtak egy tetemes mennyiséget az államadósságból. Ha Magyarország legújabb kori történelméből kimarad egy Gyuriferi névre hallgató elmebeteg és van mínusz 3 szocialista kormány 1990 óta, akkor lehetne magyar zászló Beeren-hegyen…

Nincs!

Az elloptak 3000 milliárdot, most a maradék 200-ra fáj a foguk viszont továbbra is hazugság téves állítás. Nem véletlen, hogy a minden apróbb-cseprőbb ügy miatt közmeghallgatásokon magyarizó EU, bizottságostul, bíróságostul nem talált kivetnivalót a (vissza)államosításban, sőt alapvetően hibásnak nevezték a magyar magán-nyugdíjpénztári rendszer finanszírozási modelljét. Ezzel nem voltak egyedül. Már a Bajnai is kezdett ellépni miniszterelnöksége alatt a rendszertől, alapvetően lazította fel az addig kötelező belépést, de az eredeti örültség levezénylője, Surányi Gyuri is többször nyilatkozta: hatalmas hiba volt ennek a hibrid rendszernek a bevezetése.

Erre 2014-ben a hülyék egységfrontba tömörülnek, és követelik vissza az önmegsemmisítő gombot…

Apróság, de érdemes még felírni a kisfüzetbe, hogy jelenleg szó nincs einstandról. Habár a kormány hajlandó lehajolni minden apróért (reklámadó, internetadó), aztán megsértődni, ha jön a börtönbeli zuhanyzós jelenet, de most nincs erről szó.
A nem működő, befizetett vagyont az utolsó pillanatokban még Öböl-menti kis szigetekre váltó pénztárakat számolják fel.

Tényleg érdemes baloldaliként a pénzügyi-menedzser elit év végi bónuszáért az utcára menni?

  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük