Trianon megint, megint megint…

 

 

  

Ferincz Jenő szerint Trianon igazságos és jogos büntetése volt a háborúban vesztes Magyarországnak. Tragikus példa ez a publicisztika a Népszava hasábjain arra, hogy mennyire idióta a ballib értelmiség. Tragikus, mert a passzátszél ezek seggéből fújt vagy 50 évig. Borzasztó, hogy még mindig nem fogták fel, egy országban élünk, és annak ellenére, hogy valaki sváb, ballib, jobblib, jobbos, konzervatív, illetve arab, vagy török, netán afrikai, attól csak rosszabb lesz, ha saját magunkat ostorozzuk.

Stockholm szindrómával jellemezték a pszichológusok azt, amikor valaki, mondjuk egy terrorcselekmény áldozata megkedveli fogvatartóit. Ez viszont itt a ballib szindróma: legyen nekünk szar, pusztuljunk, legyen nemzethalál, satöbbi. Ráadásul kitartóan, egyértelműen, minden történelmi ismeretrendszer ellenére hazudnak.

Idézem az arany mondatait, mert egyszerűen képtelen felülemelkedni a történelmi hülyeségen:

„Bármennyire is fájó, Trianon (nemzetközi jogilag) igazságos és jogos büntetése volt a háborúban vesztes Magyarországnak. A jogos önkritika azonban sajnálatos módon sokakból mindmáig hiányzik. Kimaradhattunk volna a háborúból, de a nacionalizmus, az irredentizmus, a tekintélyelvűség és a felsőbbrendűség érvényre juttatásának szándéka az akkori politikai vezetésnek fontosabb volt minden más szempontnál.”

Jelezném: Magyarország legyőzött ország volt 1848-49 után.

Akasztottak, a vértanúk lógtak az akasztófákon, a miniszterelnököt meg golyó általi halálra ítélték, kivégezték. Utána diktatúra volt, Bach rendszernek hívták. Az úgynevezett kiegyezés 1867-ben annyit jelentett, hogy a hadügy, a külügy és a pénzügy osztrák felügyelet alatt maradt, más néven „közös” volt.

Ennek megfelelően Magyarország nem szuverén államként – legfeljebb korlátozott szuverenitása volt, lássuk be – lépett be a háborúba. Ha valakinek ez nem világos, akkor olvasson. Nem tudok jobban arra utalni, hogy idióták idiótaságokat írnak. A háborút (az elsőt) egyébként jelezném, nem csak mi vívtuk, voltak még németek, meg osztrákok, meg ilyenek.

Ezért az a mondat, hogy kimaradhattunk volna a háborúból, meglehetősen komolytalan.

Amúgy felteszem a kérdést: mikor tud egy nemzetközi jogilag igazságos és jogos büntetés igazságos lenni, ha az egy háborús vereség után történik? Ez nem igazság, nem is jogszerűség, ez „vae victis”. Vagyis: „jaj a legyőzötteknek”. Ezt foglalták jogilag okiratba, és íratták alá velünk.

Ha valami igazságos és jogos, akkor az, akivel ez történik, bele tud szólni a folyamatba. Mi nem tudtunk, ne is haragudjék a kedves Ferincz Jenő.

„Az akkori magyar politikai vezetés az erő nyelvén beszélt a kisebbségekkel. Soha nem tekintette egyenlőnek őket. Nem úgy bánt velük, hogy az otthonuknak és hazájuknak érezzék Magyarországot, egyenrangú polgárként élhessenek benne.”

Írja a derék szerző.

Nos, jeleznénk, ez történt azóta is a magyarokkal, és ebben a korszakban, meg addig is, sőt azóta is számtalan más országban ugyanez történik a kisebbségekkel.

Ugyanis: azért kisebbség valamilyen nemzeti entitás, mert kisebbség, tehát kevesebben van és nincs, vagy nagyon korlátozott a beleszólása az ügyekbe. A legutóbbi, partnerként tekintő román vezetés hozzáállására a legutóbbi jellemző mondat a legegyértelműbb, amikor a derék baltaarcú román miniszterelnök a székely zászló mellé lógatta volna a zászlót kitevőket is.

„És még két szempont mindehhez: az 1920-as Trianoni szerződést nemzetközi jogi értelemben az 1947-es párizsi békeszerződés váltotta fel. Magyarország akkor is a vesztesek oldalán állt, a forgatókönyvet viszont mindig a győztesek írják.”

Böffentette oda publicisztikájában a derék szerző.

Nos, Magyarország ki akart lépni a háborúból (a másodikból), és megpuccsolták a vezetést, bevonultak a németek.

Aztán egy államcsínnyel hatalomra került egy dühöngő őrült, Szálasi Ferenc. Romániában szerencsésebben alakultak a dolgok, ott sikerült megszabadulni az Antonescu-féle vezetéstől és átállni. Ezért Románia, bár szövetségese volt a hitleri Németországnak, mégis a győztesek oldalán maradt.

Lássuk be, nem túl szerencsésen jött össze ez a XX. század. De, hogy igazságosan történt volna velünk bármi?

Nos, ez egy orbitális hazugság, bomlasztás, őrületes hülyeség.

A ballib értelmiség még mindig nem fogta fel, hogy egy országban él mindenki mással, és azt hiszi, ha nekünk rosszabb, neki attól jobb lesz. Na ezért is állunk így, ahogy állunk, a nekik köszönhető 50 év kommunizmusa után. Remélem egyszer még azt is olvashatjuk tőlük, hogy az ÁVO-börtönökben minden rózsás volt, remek, sőt csodálatos. Vagy valami ilyesmit. Most már azon se lepődnék meg…