Szülhet-e neolib öszvér baller lovat?


Bár az Együtt 2014 mozgalmat a közvélemény kutatók rendre 3-6 százalék között mérik, azaz még az se sanszos, hogy valaha bekerül a parlamentbe, a vezetőjének maszkírozott Bajnai Gordon meg tulajdonképpen nem is vezetője, hisz a mozgalom mögött egyelőre se pártstruktúra, se szervezet, se választmány, se semmi, de hála a jól megtervezett „brand-nek” a facebookon egyértelműen legyőzték a szocialistákat és már a jobber gonzó szabadcsapatok népszerűségét fenyegetik. Na jó, az utóbbi fordítva igaz…
Bajnait lájkolni úgy tűnik menő. Az official fórum jelenleg 46 430 tagot számlál, és gombamód szaporodnak a kapcsolódó 300-500 fős kisebb csoportok. Bajnai immár egyenesen „vitán szembesítené Orbánt a valósággal” egy évvel a választások előtt.  Mindezt úgy, hogy igazából máig nem tudjuk, hogy ebben a csodálatos politikai szappanoperában ki is igazából ő

Nos: nem elnök, mert az Együtt 2014 (még) nem párt, a mögötte álló alapítványnak meg nem ő az elnöke. (Hanem a későbbiekben kicsit közelebbről bemutatott Szigetvári Viktor.) Bajnai azonban nem miniszterelnök-jelölt, mert az erről folyó tárgyalások a baloldalon még el se indultak. Feltételes módok tömege tehát: ha az E14 párt lenne, akkor Bajnai lenne a miniszterelnökjelölt és az emberek 3-6%-a szavazna rájuk.

Marha izgi, amikor egy olyan alak szembesíti Magyarország valós miniszterelnökét az úgymond valósággal, akiről az se tudni kicsoda – micsoda a saját akármijén belül.  A vita teljesen értelemszerű visszautasítására hajt tehát Gordi, amivel újabb olajat önthet a „hatalmi arrogancia” című általa szított tüzecskére. Akkor ez világos is. Ahogy az is, hogy Bajnai egyelőre egy „brand” és semmi több. A valósággal, ha már valaki, akkor Mesterházy Attila szembesíthetné Orbán Viktort, hisz az egész politikai baloldal egyetlen biztos befutója továbbra is az MSZP azok után, hogy már kb. csak az nem törölte beléjük a lábát, aki nem akarta.

Ezt mindenki tudja, leginkább Kovács László, aki lakossági fórumon meg is mondta, hogy ők bizony 53 százalékkal fognak győzni két év múlva, meg lehet nyugodni. Tud valamit az öreg… Látjuk tehát, hogy a valóság, amivel Gordonka szembesítené Viktort egész biztos nem az, hogy ő, mármint Gordon fogja magát, és szétzúzza a 2/3-ot azzal. Mondjuk ki: nem a valósággal szembesítene ő Orbán Viktort, hanem saját legendájával.

Szembesüljünk mi a valóság egy elképzelt forgatókönyvével! A mi valóság-értelmezésünk arról szól, hogy az ún. baloldal ez esetben nem egy „eszme” hanem maga az MSZP, amit 2010-ben úgy elvert a Fityisz, hogy csak úgy porzott. Most hanyagoljuk el azt, hogy eztán a kormány Nemzeti Együttműködés Rendszerét kezdte építeni, meg alkotmányozott, mondjuk azt, hogy mással volt elfoglalva, mint ellenfelével, aki azonban nagyon is magával volt elfoglalva.  A stratégia nem lehetett az, hogy az MSZP klasszikus módon rebootolja magát, mert egyrészt a Fidesztől kellett visszacsábítani szavazókat, másrészt meg ők voltak az általános népharag tárgyai. A „komcsik”. A rendszerváltáskor feltelepített MSZP nevű demokrata-szoftver szavatossága lejárt, új kell tehát a baloldal nevű franchise sikeres működtetésére.

Létrejöttek tehát az úgynevezett „civil” szabadcsapatok, akik mint kis sejtek csaptak le az elégedetlenség apró tűzfészkeire. Egy „egyesület” itt, egy „kezdeményezés” ott, egy „facebook csoport” amott. Aztán eljött a félidő, és elkezdtek alakulni azok a politikai pártok, amiket aztán „összefogva” újra meg lehet teremteni a régi tömbötanélkül, hogy tovább kéne görgetni az „elmúlt nyolc év” vagy akár az „elmúlt negyven év” terheit. Az ilyen Bajnai és Gyurcsány féle 4-5 százalékos formációknak kezdettől nem az volt a célja, hogy bármi formában alternatívát nyújtsanak a jól megszokott és ismert magyar baloldalnak, hanem hogy arcmentő tutajok legyenek pár politikusnak a „nem mi voltunk” akcióhoz, míg a régi és valószínűleg vesztes brandbe el lehet temetni azokat az arcokat, akik a lebőgésért felelősek.

Ezzel az ötlettel amúgy nem Bajnai rukkolt elő: a Magyar Demokratikus Charta (amelynek aláírói 80 százalékban meegyeznek az E14 aláíróival) illetve már maga a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció is ebből az ötletből táplálkozott. Egy a tábor, sok a zászló. Szemben az orbáni elképzeléssel. És ezen ötletek mögött meg ki állt? A blogunkban már nagy élvezettel megpiszkált Szigetvári és Társai Kommunikációs Vállalat. Ajánlanám mindenki figyelmébe Szigetvári Viktor 2002-es OTDK dolgozatának és Gyurcsány Ferenc „harmadik utas” írásainak értő összehasonlítását. Szigetvári Viktor az ELTE Bölcsészettudományi Karának filozófia és politikatudomány tanszékén írt szakdolgozata „Tony Blair és az Új Munkáspárt” címmel jó pár, mára Gy. Ferenc szájához forrott bonmot-ot tartalmaz, csodás módon nyilvános elhangzásuk előtt négy-öt évvel. A schmittpali plágiuma ehhez képest igazi kispálya.

Szigetvári állt a „baloldali megújulás” mögött 2004-ben és 2006-ban is. Ő irányította az „Igen, megcsináltuk” kampányt, ő brandelte meg Gyurcsányt is. Ő vezényelte le a 2010-es kettős választásokat, és mit ad Isten most ő építgeti fel Gordonkát, a nemzetmentő főideológust serényen és kitartóan. Ő a Haza és Haladás Alapítvány feje és esze, maga a Megtestesült Állandóság az elmúlt 8, mit nyolc: 10 évben, amiben Medgyessy, Gyurcsány, Kóka, csak változók voltak a képletben
Legalábbis ami a politikai felszínt illeti,
hisz ez a csodás alapítvány és Szigetvári Viktor sehol nem lenne a belerakott, és egy kisebb magyar város teljes éves költségvetésével vetekedő összeg nélkül, amit aztán lehet kampányra, szavazatvásárlásra, gulyáságyúkra és bármire költeni.  Abban a gazdasági háttérországban működik ez a gépezet, amely egész eddig a magyar baloldalt (és vele együtt az országot) gúzsba kötő neoliberális politikát finanszírozta. Nem az MSZP fizette tehát Szigetvárit, hanem a Szigetvári mögött állók az MSZP-t. Ők a magyar „neoliberalizmus”, amelynek ördögi öleléséből még a egy-egy nagyágyú is hiába próbál szabadulni, a kőbalos Szanyi kapitánytól a főzöld Schiffer Bundiig. Úgy tűnik ez azonban lehetetlen. 
A Khimerát megölni nem lehet, jön és terül, és győz a végén. Ez a neoliberális öszvér soha nem fog baloldali lovat szülni, hisz az ugyanúgy „akasztaná az ügymenetet” mint ez a jobboldali társulat most. A nép, a középosztály, a parasztok, a kis és közepes gazdasági egységek és vállalkozások megannyi akadály és gát a multinacionális suhanva fejlődés előtt.

  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük