Minden, amit soha nem akartál megtudni egy remek politikai gondolat születéséről!


Sziasztok, csajszik! Ma egy kicsit könnyedebb témáról lesz szó, hiszen nyilvánvalóan szeretnétek ti is megismerni a politikus mögött a csupa nagybetűs ENBERT! Szóval mindezek okán, és természetesen nem saját szereplésvágyból úgy döntöttünk Párommal, hogy beavatunk benneteket a politika boszorkánykonyhájának néhány szórakoztató tényébe.

Párom a magyar politikai élet egyik meghatározó figurájaként formálója volt hazánk közéletének. Törpenyulunkkal, Alessandróval kényelmes körülmények közt élünk egy budai zöldövezeti, nagy kerttel rendelkező családi házban. Párom napi 18 órát dolgozott, mielőtt a politikától visszavonulva visszatért eredeti szakmájához, az értékesítéshez. Tanult, képzett emberről van szó, hiszen egyetemre is járt. Párommal közösen döntöttünk úgy, hogy a napi politikából való visszavonulásával fellebbentjük a fátylat, és bepillantást engedünk a díszletek mögé.

Páromról korábban is megjelent már egy nevezetes könyv, az egyik legjobb tollú nemzeti radikális kommunista nevével fémjelezve, de Párom számomra is lehetőséget szeretett volna biztosítani a kibontakozásra, mert Szeret Engem! És Tehetségesnek is tart. Együtt döntöttük hát el, hogy melyek azok a fontos, ámde szórakoztató szegmensek közös életünkből, melyekre a nagyközönség jogos kíváncsisággal kérdezhet rá, ha valamikor a nem túl távoli jövőben ismét közszereplők leszünk.

Lássuk őket!

  • Párom hobbija a kirándulás. Rendkívül szeretünk még olvasni és utazni. Főzni is szoktunk, nemsokára jelentkezünk készülő szakácskönyvünkkel.
  • Párom emellett rendszeresen szokott edzeni. Konditermekbe is jár, főleg, ha kampányidőszak van.
  • Párom nagyon kedveli az állatokat. Közülük is különösen a kisméretű, nagyszemű, kedves-bolyhos jószágokat. Többször jártunk már simogatóban is!
  • Párom pont ezért kiskorában állatorvos szeretett volna lenni, mert nem bírja a szenvedő, nélkülöző állatok látványát, csak aztán letett róla, mert kiderült, hogy rengeteget kell hozzá tanulni.
  • Párom az egyetem végeztével az ország egyik legsikeresebb liftalkatrész-értékesítőjeként dolgozott, amikor megismertem.
  • Páromat nonfiguratív keleties tetoválás ékesítette, de később figuratívat is csináltatott a Kedvemért!
  • Párom kapcsolatunk egy adott időszakában hűtlen volt hozzám, amit terápia keretében feldolgoztunk ketten.
  • Páromat és engem is többször megfigyeltek fideszes drónokkal. Rettegésben éltünk, és a környéken is több házikedvenc elhullott a Fidesz terrorja miatt.
  • Párom régi kedves ismerősével, Terryvel volt egy helyiségben, amikor valósággal kirobbant belőle az ötlet, hogy nemzeti radikális helyett ezután inkább liberálisnak kéne lennünk.
  • Páromat a vécén ülve, kakilás közben érte a telefon, amelyben a magyart kissé furcsán, érdekes akcentussal törő öregnénihang meghívta őt a híres-nevezetes Ritoók-szalonba!

  Kurtz ezredes

3 hozzászólás

  1. Hár erre igazán nagy szükség van!
    Milyen jó, hogy én a valódi irodalmat részesítsék előnyben.

  2. Wildschwein

    Sírva röhögtem, ezredes úr! Egyébként Modor Tibi hatását érzem.

  3. És a libsi barátnőim is végre szóba állnak velem!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük