Miért piacképes még mindig Cseh-Győr Dezső?

 

 

  

Mindig élvezetes elmélyülni a nagy titkosszolgálatok érdekes múltjában. Utólag olyan dolgokat vallanak be, amely sok kérdést vet fel józan ítélőképességüket és realitásérzéküket illetően, mégis sokszor előfordul, hogy az élet és a történelem igazolja csínytevéseiket.

Természetesen előfordul, hogy időnként teljes kabaréba fullad a dolog, mint az Abwehr esetében, amikor lelkesen fizették évekig a kifejezetten magasnak nevezhető összegeket egyik vélt ügynökük külföldi számlájára, annak fontos tevékenységéért. A számla azonban sajnos egyenesen a brit titkosszolgálat bevételi oldalát gazdagította, amire a németek sosem döbbentek rá.

Az ilyesfajta trükközések bizonyára máig megvannak, sokkal érdekesebb azonban, amikor egy nagy titkosszolgálat a saját maga által is tudottan költi el a pénzt finoman fogalmazva kétes sikerességű projektekre. A szocialista playboy, Fidel Castro a legszembetűnőbb példa, akinek fizikai megsemmisítésre a legenda szerint 638 féle módszert dolgoztak ki szorgosan, az amerikai adófizetők pénzén. Az Eisenhowertől Clintonig terjedő történelmi íven a CIA és társszervei bizony nem voltak híján az eltökéltségnek, és végtelenszámú varációt megpróbáltak a partjaiktól akig 100 km-nyire trollkodó szakállas szélhámos kiiktatására, amely a kiváló ötletek ellenére örökös kudarcra volt ítélve.

Robbanó szivarok, gyilkos töltőtollak, mérgezett búvárruhák és kagylók. A végzet asszonyai.

Bizony, ezekből mind-mind olyan közpénzből lettek legyártva, amelyből nyugodtan válhatott volna kiművelt emberfő vagy gyógyult beteg, az amerikaiak azonban szívós és konok céltudatossággal ilyen hülyeségekre szórták el.

A nem szeret, nem szorong, nem tanul pszichopataszentháromság jegyében egyszer sem érezték úgy, hogy ismétlődő kudarcaikat a tervek átszabásával kéne megelőzni. A nagy birodalmak sajátja ez, amelyek egyszeri erő- és anyagi fölényükből kifolyólag érzik úgy, hogy szellemi tőkét az ügybe már nem nagyon kell beletenni.

Elegendő jó sokszor megpróbálni, és az egyik kísérlet csak sikerül.

Mint látjuk, Fidel Castro esetében ez 638-szor sem vezetett eredményre – ez egyébként nem a kubaiak, hanem az amerikaiak által emlegetett szám – így bizony előfordulhat, hogy az ilyen nagy erő és anyagi fölényben levő birodalom az ereje ellenére hoppon marad. Azonban ne gondoljuk, hogy ez józan belátásra vagy saját működésének felülvizsgálatára fogja szorítani. Más fronton ugyanezt próbálja majd újra és újra és újra és újra.

Emlékszünk még néhány éve, amikor a demokrácia apostolaként ünnepelt agg Henry Kissinger heherészve vallotta be, hogy a törvényes chilei kormány ellen összehozott puccsot bizony ők csinálták? Egész egyszerűen a nagy számok törvényeiben bíznak, és a nagy számok alapján bizony sokszor össze is jön nekik. Ezért fogják újra és újra és újra megalapítani az SZDSZ-t, meg az éppen aktuálisan trendy, haladó hírportáljukat. Hátha most 638 esetből egyszer csak összejön nekik.

Bár Fekete-Győr Andrást elnézve inkább nem.